Több mint 20 év, és az Eckart Witzigmann által 2003-ban életre hívott koncepció még mindig működik. Azzal a kíváncsisággal és kitartással, amellyel más konyhafőnökök foodhuntereiket küldik ritka alapanyagok keresésére, az Ikarus csapata is az újonnan felbukkanó Michelin-csillagos éttermek nyomába ered. És meg is találja őket. Közben modern klasszikusokat is beemel a programba, mint például legutóbb a hamburgi Kevin Fehlinget, akinek tányérjai egyfajta kortárs nyugati csúcsgasztronómiai kompendiumként olvashatók. Talán éppen ez a hátulütője annak, hogy szinte minden vendégszakács francia alapokon nyugvó iskolát végzett, függetlenül attól, hogy Bangkokban, Szingapúrban vagy Tajpejben főznek. Ez a tény egyfajta ismétlődést ad a kulináris éves naptárnak. De figyeljünk a nyilvánvalóra: az alapanyagok tökéletes minőségére, amely megfelel a legmagasabb követelményeknek, amit Salzburgban elvárhatunk. És mindenekelőtt: a Martin Klein executive séf vezette csapat tudása. Nem alaptalanul mondják erről a csapatról, hogy gyakran jobban készítik el az ételeket, mint maguk a vendégszakácsok a saját éttermükben. Néhány dolgot – ezt is meg kell említeni – Klein előzetesen finomít, és érthetőbbé teszi a salzburgi – és müncheni – ízlésvilág számára. Az Ikarusban, a Hangar-7 egyedülálló oldtimer repülőgép-gyűjteményére néző kilátással, nem a szépségben akarunk meghalni. Egy emlék a tajvani szakács, Kai Ho egyik ételéről: a rizslisztből készült Tangyuan gombóc mellé kaviárt és medvehagymás mártást tálaltak – az ízek következetesen izgalmas összecsapása. A gyömbérrel, hajdinával, kucsmagombával, vörös élesztős rizzsel és tajvani szatáj-aiolival készült Bresse-galamb az elmúlt év egyik legjobb galambétele volt. A vendégszakács érdeme vagy inkább az Ikarus csapatáé? Kit érdekel ez Salzburg legjobb éttermében, amely a Matthias Berger vezette kiválóan világias szervizzel és egy válogatottan jó borlappal is kitűnik.