Milyen különbözőek is a konyha mesterei! Alain Weissgerber félénk, mint egy macska, a kifelé irányuló munkát, vagyis a vendégek fogadását és kiszolgálását feleségére, Barbarára bízza. Weissgerber legfeljebb akkor hagyja el a konyhát, ha az úgynevezett „házi asztal” mellett elhelyezett tűzhelyen kell dolgoznia. A tűzön kacsát, őzgerincet, valamint kiváló marha- vagy sertéshússzeleteket süt, megadva nekik a szükséges időt. Néha egy egész rombuszhal kerül terítékre, amelyet Weissgerber a getariai „Elkano” példáját követve készít a tűzön. (A vinaigrette-tel – nos, talán Horvátországban így csinálják, de Baszkföldön biztosan nem.) A Taubenkobel konyhája fókuszált és mentes minden póztól; egyes titkait megízlelhetjük, de sosem beszélünk róluk. Vajon a fantasztikus cukkínivirágok sokasága mellett valóban van benne egy kis adag borjúagyvelő is? Egyes vendégek borzongással fogadnák ezt a tényt. Ősszel a szobahőmérsékletű mákszuflé a nyersen gyalult gombával ékes bizonyítéka Weissgerber azon elképzelésének, hogy minimális beavatkozással a tányéron érje el a lehető legnagyobb hatást. A gombakivonatai lágyan elementárisak, akárcsak a kacsa- vagy libaerőleves, amelyet októberben és novemberben a libalakoma idején kínálnak – kétségtelenül a legjobb, amit Ausztriában ebben a témában kaphatunk. Burgenland, egyszerűen. Desszertként jönnek a könnyű sorbetek, csupán egy salátalevéllel, ami némely vendéget zavarba ejt. Nem tudják, hogy a konyha tartalékol hatalmas tortákat és egy isteni Tarte Tatint is. A vaníliafagylaltot Alain Ducasse monacói éttermében sem kaphatnánk jobban. A borokról és a hangulatról csak a teljesség kedvéért teszünk említést. Mindkettő ugyanolyan különleges, mint amilyen csodálatos.