A svájci vasút vonata a szó szoros értelmében úgy halad dél felé, mint a sínen. A svájciaknál egy ilyen utazás még valódi élvezet. Két óra az út Zürichtől Locarnóig. Először a Vierwaldstätteri-tó mentén haladunk, mielőtt nem sokkal Andermatt után, az Alpok déli oldalán elérnénk Ticino határait. Itt másképp ketyeg az idő a hegyek országában, a táj lágyabbá válik, mígnem pálmafák szegélyezik az utat, és olasz nyelvű táblák váltják fel a németeket. A nagyrészt Olaszországgal körülvett Ticino kanton Svájc „napsütötte szobája” becenévre hallgat. Lakóinak kedélyállapota is napsütötte: „Mi déliek vagyunk!” – mondja Jurij nevetve, némi büszkeséggel a hangjában vacsora közben Locarnóban. A ticinói vendéglátóm elkísér egy rövid, többnapos körútra a szülőföldjén.
Filmes jetset Locarnóban
Az utazás első állomása már önmagában is nagy mozi, a szó szoros értelmében: a 16 000 lelkes Locarno városa a Lago Maggiore partján 78 éve elválaszthatatlanul összefonódott a filmfesztivállal, amely nyaranta nemcsak számos kulturális hírességet vonz mágikus erővel. A legjobb film elnyeri az Arany Leopárd díjat, és különleges élmény, amikor 8000 néző követi a vetítéseket Európa legnagyobb vásznán a festői, hosszúkás Piazza Grande téren, az ősrégi házak kulisszái előtt. Még ha egy nyári zivatar is zúdul a közönségre, a rajongók kitartanak a film végéig. A nagy, macskaköves tér egész évben Locarno lelke és szíve, valamint a heti piac, csakúgy mint például a Food Truck Fesztivál színhelye.
Élvezetek az egyszerűtől a nemesig
Magától értetődő, hogy az olasz Svájc az ínyencek paradicsoma. A kínálat az előkelő, díjnyertes éttermektől a romantikus tavernákig, egészen a kis „borozókig” terjed, amelyek őrzik a hagyományokat, és itt „Grotti”-nak hívják őket. A látogatás kötelező, így Jurijjal Locarnóban felszállunk egy buszra, amely negyedóra alatt felvisz minket a dombra Losonéba, a Grotto Raffaelbe. Ez a hely már 150 éve a kényelem szigete, ahol még mindig hagyományos ticinói ételeket szolgálnak fel, a Risotto ai funghi-tól kezdve a különféle gnocchi-kon és Filetto di Cavallón át a Luganighettáig és az Ossobuco di vitellóig. Végül egy tökéletes eszpresszó, finom desszertekkel koronázva. És ha szerencsénk van, a vendéglős gitárral és énekkel gondoskodik a lakoma hangulatos kíséretéről.
Kamélia és rizs
A másnapi óvárosi séta során azonnal megérezhetjük: Locarno virágnyelven beszél. Ez a kaméliák városa, amelynek saját, 850 különböző fajtát bemutató parkja van, és a szűk sikátorokban, valamint a kis tereken mindenütt pompásan virágzó kaméliákat láthatunk.
Ez a bódító illatélmény után Locarnóból Asconába indulunk. Nem hosszú út, hiszen csak át kell kelni a Maggia-hídon. Itt a folyónál, közvetlenül a Foce della Maggia természetvédelmi terület mellett rizst termesztenek, ami abszolút különlegesség Svájcban. 1997 óta a Terreni alla Maggia mezőgazdasági üzem úttörő munkát végez a rizstermesztésben, és száraz műveléssel termesztik a Lotus fajtát, egy nagyon jól főzhető rizsfajtát, amely kiválóan alkalmas rizottó készítésére.
High Society Asconában
Ez a tudás éhessé tesz, de remélem, Asconában orvosolhatom a problémát. Míg ikervárosa, Locarno a nyilvános stranddal, a Termali Salini & Spa-val és számos rendezvénnyel az élménykereső családok számára álomcélpont, a fényűzőbb Ascona a jetset és a felső tízezer otthonaként ismert. Már a tavi sétányon való andalgás is lenyűgöző, a színes, előkelő házak és a platánfasor mentén, kilátással a vízre és a magas, karcsú pálmafákra. Aztán irány az óváros szűk utcái, ahol az Art Hotel Riposo hívogatónak tűnik. Itt a Trattoria Cortile dei Beati romantikus belső udvarán remélem, hogy enyhülést találok. A kiváló antipastikat, tésztákat, húsokat és halakat kínáló remek étlap választási kényszer elé állít.
Utolsó fogásként egy egészen különlegeset ajánlok: a lépcsőkön fel a tetőteraszra. Innen Ascona és a Lago Maggiore festőien terül el a lábunk előtt, az ember nem győzi kapkodni a fejét a csodálkozástól. A tekintet végigpásztázza Brissagót, az utolsó svájci települést a határ előtt, át Olaszországba, a Lago Maggiore túlsó partjára, a láthatáron az 1960 méter magas Monte Tamaróval és a tó közepén lévő két kis szigettel.
A Brissago-szigetek oázisa
Még ha szárazföldi patkányok vagyunk is, azonnal le kell menni a kikötőbe, felszállni a következő kompra, és irány a Brissago-szigetek. A kisebbiket csak kertészek látogathatják, a „hétköznapi halandók” csak a hajókorlátról csodálhatják meg. De a nagyobbik, az úgynevezett San Pancrazio, Ticino egyik legnépszerűbb kirándulóhelye. Itt történelmi talajon járunk, hiszen a szigetek már legkésőbb a római korban lakottak voltak.
A szigetek a német-orosz Antoinette de Saint Léger bárónő, II. Sándor cár törvénytelen lánya révén váltak híressé, aki a főszigeten villát építtetett és egy hatalmas szubtrópusi parkot hozott létre. Amikor azonban a bárónő csődbe ment és szegényházban végezte, a német áruházlánc-milliárdos és műgyűjtő, Max Emden vette át a birtokot, és a zöld paradicsom nemzetközivé vált. Az egzotikus botanikus kert pálmaréttel és illatos kertekkel ma 2500 fajt számlál, és többek között a Földközi-tenger térségéből, Dél-Afrikából, Kaliforniából és Ausztráliából származó növényeivel különleges világkörüli utazásra hív.
Aki beleszeret ebbe az egyedülálló szigetbe – és vigyázat, a veszély valóban nagy –, annak a legjobb, ha néhány napot tölt itt. Mégpedig stílusosan, a neoklasszicista Villa Emden vendégeként. A kis szállodának mindössze tíz szobája van, tehát időben történő foglalás nélkül esélytelen. A sziget és a villa ugyanis esküvői helyszínként is nagyon népszerű. Ennél romantikusabb aligha lehetne. A hely egyébként földrajzilag is egyedülálló, hiszen itt, a Lago Maggiore partján 193 méteres tengerszint feletti magasságban vagyunk, Svájc legmélyebb pontján.
Gesztenye, jazz & adrenalin
A Brissago-sziget sok virágának pompája természetesen tavasszal a legszebb. De Jurij az őszt is a szívemre köti, mert akkor érnek a gesztenyék, amelyekről Ticino szintén híres. A szelídgesztenye évszázadokon át a legfontosabb alapélelmiszer volt ebben a régióban, kvázi a szegények étele. Korábban Svájc a legszegényebb országok közé tartozott, Ticino pedig az ország legszegényebb régiói közé. Sok minden megváltozott azóta, és ma a tüskés gyümölcsöt csemegének tartják. Ezt a hagyományt ünnepelve októberben az egész kantonban, minden faluban „Castagnata” (gesztenyeünnep) zajlik. A leghíresebb és legnépszerűbb ünnepet Asconában tartják közvetlenül a tóparton, sok piaci standdal, népzenével, kézművességgel és ínyencségekkel. A zene szerelmeseinek augusztusban érdemes a Lago Maggiore partjára látogatniuk, amikor swing, dixieland, blues és gospel hallható a JazzAsconán. A fesztivál megkapta a „lovagi címet”, hiszen ez az egyetlen olyan fesztivál világszerte, amelyet New Orleans hivatalosan is jóváhagyott.
Az élvezetek és a kultúra mellett Ticino az izgalmakat is jelenti. Ezt legkésőbb a „Golden Eye” című James Bond-film óta tudni kell. A nyitó jelenetben Wayne Michaels, Pierce Brosnan dublőre egy látványos ugrással vetette magát 200 méter mélybe. A forgatás 1995-ben történt a Verzasca-völgy bejáratánál lévő Contra-gátnál, néhány kilométerre Locarnótól. Szeretné utánozni James Bondot? A 007-es ugrás a filmnek köszönhetően igazi turistalátványossággá vált. A 7,5 másodperces szabadesés biztosan rekordgyanús adrenalinlöketet ad.
A várak városa
Nem olyan gyorsan jutunk el Ticino következő látnivalóihoz, de a régió a rövid utak vidéke. Például Locarnótól Luganóig, a kanton 62 000 lakosú legnépesebb városáig és svájci pénzügyi központjáig csak 25 perc az út. Bellinzonáig pedig mindössze negyedóra kell. Sokan elkövetik azt a hibát, hogy délre utazva egyszerűen elhajtanak a tartományi székhely mellett. Pedig Bellinzona, amelyet a svájciak legolaszabb városának tartanak, önmagában is megér egy utazást.
Bella Italia Svájcban – a grandiózusság és a meghittség azonnal érezhető, ha hagyjuk magunkat sodorni a középkori sikátorokban, gyönyörű paloták között. A főtér a város „nappalija”. A legjobb, ha szombaton érkezünk, mert akkor van a piac napja. Meleg polenta, sajt, kolbász és szalonna, hozzá finom borok, pálinka és likőr: ettől a kínálattól az ember szíve csordultig telik. Szeptember végén egy ünnep keretében minden a sajtról szól. Tipikus például a „Zincarlin dala Vall da Mücc”, egy kizárólag a Valle di Muggióban nyers alapanyagból készített sajt. A fejjel lefelé állított csészére emlékeztető formája összetéveszthetetlen, egyedülálló íze pedig attól alakul ki, hogy a Zincarlint naponta fehérborral kenegetik. Ez a hagyomány már majdnem feledésbe merült, de szerencsére újra felfedezték, és ma az ínyencek örömére szolgál. Aki egy tipikus regionális italt keres, válasszon egy üveg Gazosát, egy tiszta, szénsavas limonádét. Mivel az üveg kinyitásakor hangos durranás hallatszik, a Gazosát korábban a köznyelvben „a szegények pezsgőjének” nevezték.
Így megerősödve sétálunk fel a városfal mentén az erődítményhez a három várral: Montebello, Sasso Corbaro és Castel Grande, amelyek az UNESCO világörökség részét képezik. És nem az olasz Svájc lenne, ha a védművek között nem teremne bor is. A Merlot rossót a helyszínen, a Grotto San Michele lenyűgöző boltíves termében kóstolhatjuk meg, finom ételek kíséretében. Már a választott ételem nevének olvasásakor összefut a nyál a számban: Tartare di salmone con erba cipollina, panna acida e insalat di finocchi.
