A-La-Carte

Az új generáció hegyi futása (2021/4)

Kelet-Tirol hegyei és völgyei között idealizmusra és szenvedélyre van szükség ahhoz, hogy az átlagossággal szemben minőséget nyújthassunk. Egy maroknyi vendéglős és gazda mindkettővel rendelkezik.


Vasárnap délelőtt, pillantás a matrei-i Rauterstube étterembe, Kelet-Tirolban. Olyan a látvány, mintha a fényképezés feltalálásának idejéből való lenne. Hét, méltóságteljesen megőszült férfi a sötét, szürke és barna árnyalataiban pompázó népviseletben (a képszerkesztésben ezt mondanánk: szépia tónusok), a kalapok a büszkén meredező zergeszőrökkel a fogason vagy a gondosan fésült fejtetőkön. Az asztalon sör és Almdudler. A környék tehetős gazdái nyíltan beszélgetnek és pletykálnak, a kép ugyanaz, mint minden templomi szertartás után egy katolikus ünnepnapon. A szoba hátterében az Úristen sarkának díszes keresztje. „Itt az öreg gazdák vannak egymás között, és ők diktálnak. Amikor délben hazamennek, az asszonyok veszik át az irányítást” – mondja Hermann Obwexer, akinek a népviselet egész életében idegen volt, és közben nevet. Obwexer, a rangidős vendéglős és felesége, Ilse sem irányít már a Rauterben, és emiatt lenyűgözően nyugodt benyomást keltenek. A fiatal generáció, Michael és Andrea tíz éve vették át a szállodát és a felelősséget. A régi időkről, amikor a matrei-i Rauter a kulináris avantgárdhoz tartozott, amikor naponta több száz szivart szívtak el, és Ausztriából meg Svájcból érkeztek rajongók a borvacsorákra, a fiataloknak egyelőre álmodozniuk kell; ugyanúgy, ahogy az öreg gazdáknak a törzsasztalnál arról, amikor még fiatalemberek voltak. A járvány alatti új utazási szokások és a személyzethiány példátlan kihívások elé állítják a kelet-tiroli vezető üzemeket is. Az elmúlt nyáron Michael Obwexer, aki egyébként az éttermi szervizt vezeti, több időt töltött a konyhában, mint valaha.

A legyező horgász, Michael Obwexer már régen kivetette a zsinórt, és tudta, hogy nagy fogás lesz. Max van Triel, a német anyától született, matrei-i születésű férfi hat évig volt a Schwarzwaldstube konyhai csapatának tagja. Ám a további csúcséttermek helyett visszahúzta a szíve a kelet-tiroli szülőföldjére, Matreibe. Ott most eddig nem ismert szintű kulináris mesterségbeli tudás várja a vendégeket. Természetesen Van Triel álom közben is tökéletesen uralja a sütési fokokat, kétség sem fér hozzá, hogy a galamb, a tengeri sügér vagy a homár itt úgy kerül tálalásra, mintha német-francia csúcsgasztronómia lenne. A mártások első osztályúak, olykor mélyek, olykor egy kis sáfránnyal, különösen jól sikerült a homár páncéljából készült, amelyet az ember kanállal és csészével szeretne inni, mert annyira finom. Az Észak-Tirolból Matreibe szállított csigáknak a zsázsamártás ad kellemes pikánsságot. Ami a 30 éves szakács konyhájában megkapó, az a főzés iránti szeretet, amely megmutatkozik a papírvékony és ropogós krumpli-fleuronban, amelyet a sült galamb mellé tálal. Egyébként a bécsi szelet is első osztályú a Rauterstube étteremben. És mivel fentebb a horgászatról volt szó: októberben vadon fogott pisztráng és egyéb halak érkeznek a felső Iselből, ahol az Obwexer családnak vannak horgászhelyei. Mellé a hagyományosan jól felszerelt, frankofil pincéből választják ki a legjobb borokat. Faluhely, első osztályú dűlő vagy nagy dűlő a kérdés, amire itt könnyű választ találni: nem mindig a legdrágábbnak kell lennie. A szálloda kis parkolójában ilyenkor sok svájci rendszámú autót látni.

Csak néhány lépésre Matrei központjától található az Alpok egyik legbizarrabb gasztronómiai jelensége, a Saluti, egy teniszbüfé, ahol Ernst Moser főz, és amely olcsó pizzériaként és családi étteremként álcázza magát, de mögötte egy kiforrott, finoman hangolt ínyenckínálat áll. Újra és újra teniszruhás, Wilson-táskás emberek haladnak el a terasz és a kis vendéglő mellett. Ernst Moser a legnagyobb vendégrohamot is egyedül kezeli, a belső Kelet-Tirolban tapasztalható munkaerőhiányon csak nevetni tud, a keresésről már rég leszokott. Már az amuse-bouche-ként felszolgált három falat is erős felütés. A távolról a fondutára emlékeztető kelet-tiroli szürkesajt-leves lágy, kellemes savassággal és a sajt erőteljes aromájával, amely csak Kelet-Tirolban és a karintiai Lesachtalban létezik; a belsőségekből készült étel (Beuschel) példaértékű, az érmenyi méretű pizzából szívesen megenne az ember fél tucatot. A Defereggental-i tenyészetből származó pisztrángból Moser ceviche-t készít, ami tulajdonképpen a ceviche egy Free-Jazz verziója, amelyben kevésbé a sav, mint inkább a paprika és más fűszerek dominálnak. Moser, aki mellékesen a szakközépiskolában tanít vagy gasztrofesztiválokat szervez a tartományi székhelyen, Lienzben, rendelkezik – nem meglepő módon – a legjobb kapcsolatokkal a vadászokkal és gombászokkal. A környék erdeiből származó kis vargányák polentával és nyári szarvasgombával kerülnek az asztalra. A kelet-tiroli őzgerincet különböző répafélék és tök kíséri, egy színes tányér – és kétség sem fér hozzá, hogy a mellé tálalt rókagomba példásan apró. Figyelemre méltó az is, amit Moser kínál a vendégeinek inni. A vendég választhat japán szaké vagy a Juris pincészet Chardonnay-je között, ismert termelők narancs- vagy vörösborai közül. A legjobb, ha a látogatás előtt néhány nappal bejelentkezünk Ernst Mosernél, és megkérjük, készítsen egy különleges menüt.

Már az első A la Carte-Kelet-Tirol-történetben, amelyet a szerző megírhatott, Matreiből felfelé vezetett az út, egy keskeny hegyi úton, amely a Strumerhof vendéglőhöz vezet. A ház még mindig áll, a kilátás még mindig látványos. Ami a megjelenést illeti, az étel inkább szerény, a gyomnövényleves vagy a csalángombóc azonban csodálatos ízű, ajánlott cím, nemcsak a gyógynövényboszorkányok szerelmeseinek. Matrei három címének mindegyikén jól lakhatunk és boldogok lehetünk. Aki közben étvágyat akar sétálni, az mondja magának: Jó, hogy itt mindenhol sok hegy van. Tulajdonképpen csak hegyek, túraútvonalak, sziklafalak, hegycsúcsok, alpesi legelők és menedékházak vannak itt.

A túraövezet közepén, amely télen síterületté változik, áll a szép fából épült Roat’z Bodn-kunyhó, amely hegyi reggelivel csalogatja a túrázni vágyó koránkelőket a napsütötte teraszra. A nap folyamán is van mit kínálnia a sztoikus, jókedvű vendéglősnek, a tükörtojásos rösztitől a kecskesajtos, rukkolapesztós tésztáig. Aki a Roat’z Bodn-nál tekint ki a megszokott keretek közül, az az Alpok egyik legszebb panorámáját láthatja.

Megerősödve a túrázó a Kals-Matreier-Törlön keresztül Kals irányába veheti az útját. Hogy ott a nemzeti park hegycsúcsaira vezető túrák mellett kulináris csúcspontok is várják, arra nem feltétlenül kell számítania. Nem tudni, hogy a falu lakói vagy a hegyi turisták azok, akik nagyobb szerénységgel jellemezhetők. Így például Philipp Jans, aki feleségével, apjával, anyjával, sógornőjével és más rokonaival vezeti a Figerhofot, egy képeskönyvbe illő gazdaságot a Kals hegymászófalu előtt lévő dombon, amely sosem mond le az „a Großglocknernél” kiegészítésről. A Figerhof konyhájában tíz személyre van megterítve, Renate Jans főzött. „Mindig mindannyian együtt eszünk, ez fontos nekünk. Pontban tizenkét órakor ebédelünk.”

A Jans család kecsketejből készít túrót, joghurtot és sajtot: egy élénkítően savanykás friss sajtot, egy finom, diszkréten diós camembert-t és néhány félkemény sajtot. A gazdaság üzemi épületébe integrált, csillogóan tiszta sajtüzem mindössze fél éve működik, és a szenvedélyes gazda, Philipp Jans elismeri, hogy még sokat kell tanulniuk. A kecsketejtermékek egyébként is divatosak. „Nem a piac diktálta a kínálatunkat, hanem a szenvedély” – mondja Jans. Ez egy önmagában nem ritkán hallott mondat manapság, de tőle elhiszik. Saját bevallása szerint a kecskék iránti szeretete volt az oka, ezeké a karakteres állatoké, amelyek olykor nehezek, máskor szívélyesen közelednek. A két, ugyanilyen tiszta, fénnyel teli istállóban nem élnek rosszul az állatok, és a kapuk előtt virágokkal és gyógynövényekkel teli pompás legelő várja őket. „Az állatoknak adott széna titka a mezei virágok és gyógynövények magas aránya, ez teszi különlegessé a tejet” – mondja Jans. A sajtkészítésből visszamaradt savó a kecskeistálló szomszédságában élő disznókhoz kerül. Ötcsillagos üdülőhelyen élnek fákkal, napfénnyel és árnyékkal, sok földdel a túráshoz és víztócsákkal a napi iszapfürdőhöz. A disznók télen is kint vannak. Hogy valamikor szalonna vagy sülthús formájában végzik, az egyelőre nem érdekli őket.

Philipp Jans nem az a szokásos gazda, aki szövetkezeteknek szállít, és ha szóba áll az emberrel, a mezőgazdaságban dolgozó fiatalok erősödő önbizalmáról, a marketingről és a gazdálkodásból való megélhetés nehézségeiről beszél. A festői Kalsban a Figerhofon kívül már csak egy főállású gazdaság van, tehát olyan gazda, aki meg tud élni a gazdaságából, ez keserű. Mint mondtam: Aki Kalsban nyaral, annak nem a gasztronómia jár a fejében. A címek, amelyek a Kalsba látogatók fejében vannak, a Lucknerhütte, Stüdlhütte, Franz-Ferdinand-Hütte, mind tiszteletreméltó hegyi menedékházak, amelyek rövidebb vagy hosszabb gyalogtúrákkal érhetők el.

Magában a faluban a kulináris kínálat meglehetősen szerény és cserélhető, egy kivétellel: egy kilométerrel a falu előtt egy kis hegyi út vezet a Gasthof Glocknerblick vendéglőhöz. A kilátás valóban létezik, a vendégszobából, a kis sörfőzdéből, ahol a Rogl család sört főz a vendégeknek, egyébként ízletes sört. Theresa Rogl, a ház lánya, kevésbé tűnik szakácsnak, mint csúcssportolónak, és valóban volt érzéke a versenyzéshez. De nem síversenyek voltak, hanem szakácsversenyek, nemzeti és nemzetközi szinten, amelyeken szakácstanoncként vett részt, és amelyeket legtöbbször meg is nyert. Télen neves helyeken képezi magát tovább, nyáron segít a szüleinek a vendéglőben. Theresa ügyesen keveri a földhözragadt kelet-tiroli sztenderdeket saját ötleteivel. Ennek során azt használja, ami nyáron a kalsi veteményeskertekben terem, és erre épít egy hetente változó kínálatot. A saláta a Figerhofból érkezik, és igazán jó, mellé Schlipfkrapfen (töltött tészta) és spenótos gombóc hegyi sajttal és vajjal, tökéletes. Desszertnek befőzött mézbogyó a napsütötte Virgentalból, amely már sok évtizeddel ezelőtt az első és sokáig az egyetlen kelet-tiroli völgy volt, ahol nyilvános szabadtéri uszoda működött. A bogyók az áfonyára emlékeztetnek, de nagyobbak, és több frissességgel és savassággal rendelkeznek. Még egy kis sör, nehéz szívvel válik meg az ember a feltöltődésnek ettől az egyszerű helyétől.

Hasonlóan sivár volt a kelet-tiroliak élete, mint Kalsban, a Villgratentalban is, amely a tizenegyedik század óta lakott, bár sok természeti katasztrófa sem tudta visszatartani a gazdákat attól, hogy hűek maradjanak hazájukhoz. A patakok, amelyeknek nemcsak a mi napjainkban van az a szokásuk, hogy fenyegetően megduzzadnak, ha hevesen és kitartóan esik az eső, a gabonaőrlő malmok üzemeltetésére szolgáltak, néha a víz a kis malmokat is magával sodorta. Egy ilyen régi malmot állíttatott fel Josef Mühlmann, a Gannerhof főnöke a szállodája előtt. Ott őrli a saját lisztjét, amelyből az anyukája receptje szerinti kenyeret vagy a fantasztikus Schlipfkrapfent készíti. A gabona őrlés előtti óvatos pörkölésével képes meghatározni az aromákat és az ízprofilokat, ez csábító, és Mühlmann azok közé tartozik, akik rendelkeznek ilyen lehetőséggel. A Gannerhof kenyere szintén több mint harminc éve készül Mama Mühlmann receptje szerint, mellé házi vaj és szalonna, mindkettő magas függőségi faktorral rendelkezik, bár Kelet-Tirolban nincs hiány jó kenyérsütőkből. A gabonaliszt korábban a Villgratentalban nem volt magától értetődő, ínséges időkben őrölt fából származó lisztet használtak, nem vicc, és ezzel nyújtották a gabonalisztet. A kelet-tiroli völgyek gazdáinak és a közeli Dél-Tirol városainak lakói közötti életmódbeli különbség óriási volt. Míg a gazdák káposztán, gabonakásán és zabon éltek, és a hús csak évente egyszer-kétszer került az asztalra, addig egy kicsit odébb, a gazdag délen már bonyolult szakácskönyvek léteztek, amelyekben ugyanúgy szerepelt a borjúmirigy, mint a folyami rák. Cserébe a Villgrateriek megőrizték makacs fejüket, nemcsak a főzésben, hanem a zenében is. Itt a Franui Villgrater zenekarnak sosem volt semmi köze a szokásos alpesi klisékhez.

A Gannerhofban minden, csak nem takarékos a helyzet. A borospince dugig van, egyébként kizárólag ausztriai borokkal. A konyha a völgy végéből, az Unterstalleralmból hozza a friss pisztrángot, ahol a halak kristálytiszta, jéghideg hegyi vízben nőnek. Íróból készült Beurre blanc-nal és gyökérzöldségekkel tálalják. A kalsi Figerhofból Josef Mühlmann kecskesajtot és a kecskesavóval nevelt disznók húsát szerzi be. Mindkettő összetéveszthetetlen minőség. Előételként salátaszívek érkeznek kínai gumós-pajzsikával, füstölt túróval és tavaszi fűzöld mártással. A szállodai vendégek menüjéből a párolt borjúlapocka marad a legjobb emlék. A sajtbüfén főleg helyi termékek találhatók. Kecskesajt Kalsból és még valami: egy egészen kiváló camembert juhtejből. Franciaországból? Nem, Lienzből.

Két fiatal gazda, Matthias és Theresa Kollnig, a juhtenyésztésbe pályát váltókként kerülve vezetik a Kollnighofot, amelynek istállói úgy néznek ki, mintha állatoknak szóló luxusüdülőhelyről lenne szó. Ő, képzett asztalos, és ő, okleveles régész, itt valósították meg az álmukat. Az érlelt félkemény sajt könnyedén felveszi a versenyt egy jó pecorinóval. A juhjoghurt a krémesség kis csodája.

Volt még valami? Lienz, korábban fix pihenőhely az északról délre tartó úton, az Olaszország és Ausztria közötti árucsere központja, különösen bor tekintetében, ma már csak az átmenő forgalomtól szenved. A festői belvárosban olcsó ajánlatok, de akad egy-két kis üzlet is, amely dacol a H&M-ekkel és a Lutz bútorházakkal. A Lienzbe látogatók szívesen betérnek egy kis frissítőre a Weinphilo üzletbe, amely egy kivételesen jól felszerelt bolt, és Franciacortától kezdve izgalmas borválasztékkal várja a vevőket. A két üzemeltető, a nő Lienzből, a férfi Rómából való, régen emigráltak Kelet-Tirolba, és szép ügyfélkörre tettek szert. A pultnál Slow-Food-ihlette áruk, a legjobb sonka, nyakfőtt (Osso Collo) és szalámi, csodálatos sajtok a parmezán-mozzarella egysíkú ételeken túl. Soha nem szabad kihagyni: Kelet-Tirol legjobb eszpresszója!

[the_ad_placement id="banner-story-einzelseite"]

Iratkozzon fel a schauvorbei hírlevélre és nyerjen!

Sajnos nem sikerült befejezni a regisztrációdat. Kérjük, próbáld meg később újra.
Sikeresen feliratkoztál a hírlevélre!