Várpocak, erősen erotikus
Szöveg: Ro Raftl Fotók: Helene Waldner
Azokban a napokban, amikor Nicholas Ofczarekkel, a Nestroy Hollenangst (Pokolfélelem) című bohózatának ünnepelt Wendelinjével ebédel az ember, élvezi minden színházi műveltségű barátnője tiszta irigységét.
„De édes! Ahogy mindig kifelé biggyeszti az ajkait” – lelkendezik a rajongó. „Igazán jó pasi. Kár, hogy van felesége!” – kesereg a flörtölő típus. „Amikor Shakespeare Szeget szeggel című darabjában kéjsóvár vággyal áll ki Beatrice hideg tisztasága ellen, érzékiség vibrál a színpadon” – ítéli meg elragadtatva a kritikus.
Amiből ismét látszik, hogy a férfiak, különösen ha nagyszerű színészek, pocakkal is erősen erotikusnak hatnak. A Burgtheater sztárja, a Kainz-érem és a kétszeres Nestroy-díj kitüntetettje ezt nem szívesen hallja. Egy minidráma előadásával vág vissza. Megjátssza a borzalmat önmagával szemben: „A sápadt hasam a színpadon! Mindig megijedek.” Vázolja a diétás fegyelmét: „Minden nap belsőleg belekezdek egy fogyókúrába, tíz perc múlva megszakítom és elhalasztom a következő napra.” Szóba hozza felesége, a Josefstadtbeli kolléganő, Tamara Metelka taktikáját: „Hazudik és azt mondja, te egyébként karcsú vagy.” Keserűen vallja be: „Sajnos nekem nem mindegy a pocakom – köztünk szólva.” Végül azonban szembeszáll vele: „Hagyjam magam belevetni az általános őrületbe? Egy élvezetek nélküli életbe? Szóba sem jöhet.” Hozzáteszi: „És egész nap sportolni, az sem megy.” Ebben a pillanatban egy őzpasztéti és egy lestyánleves után az őzcombszeleteknél tartunk csipkebogyómártással. „Hm, finom” sóhajtozások közepette kóstolgatjuk egymás tányérját. A 35 éves férfi elgondolkodik azon, hogy gyanúsak neki azok az emberek, akik nem engedik, hogy kóstoljon a tányérjukból: „Sajátos embertípus! Mi ez? Ételirigység? Ausztriában nem lehet éhen halni.” Aminek az a vége, hogy a mákos palacsintájának a felét tejföllel és szilvaraguval elcsemegézzük – puszta hízelgésből, mind a férfi, mind a mákos palacsinta felé.
Ofczarek jókedvű: a Payerbach-Reichenau feletti hegyen, a Looshausban vagyunk. A levegő friss és tiszta, a kilátás a kora nyári zöld völgyre és a távolabbi Raxra felvidítja a kedélyt. Éppúgy, mint Hanna Steiner vendéglősnő könnyedén elkészített ételei, aki hisztérikus szakács-ambíciók nélkül főz vidáman. Mint az az otthonos érzés abban a vidéki házban (pontosan: a kőalapra épült gerendaházban), amelyet Adolf Loos az 1928/29-es években építtetett Adolf Khuner iparmágnásnak az alábbi recept szerint: „Ne építs festőien. Bízd ezt a hatást a falakra, a hegyekre és a napra.” 12 szobát adnak ki. A 10-esnek még van egy eredeti Loos-fürdőszobája, de a 11-es, a fülkeágy körüli türkiz keretes sarokszoba tűnik a legkuckósabb helynek a gyenge órákhoz.
Nicholas Ofczarek azt mondja, már minden szobában aludt, mert a Looshaus az állandó alvó-, evő- és ivóhelye, ha Reichenauban játszik. Idén nyáron Regina Fritsch-csel és Michael Dangl-lal együtt játszik Arthur Schnitzler Szavak komédiája című darabjában, három (ezúttal összefoglalt) egyfelvonásosban, amelyek közül a „Nagy jelenet”-et lecserélték a „Irodalom”-ra: „Nem feltétlenül három komédia” – véli a színész: „Elsősorban arról van szó, mit lehet elérni szavakkal, a nyelv hatalmával.” A kísérlet, hogy a reichenaui nyári hangulat erotikus veszélyességével „beültessék”, amely számos színész-házasságot, -szerelmet és -gyereket eredményezett, kudarcot vall: „Az én házasságomat is!” – mondja sokatmondóan.
Tizenegy éve Ofczarek a Schnitzler-darabban, A magányos út-ban játszott, Tamara Metelka ezzel párhuzamosan Bahr A koncert című komédiájában. Ami akkor elindult, az két további bécsi színházi produkcióban tökéletesedett: „Teljesen egymásba szerettünk.”
A Looshaus tehát örökre romantikus hely: a tulajdonosnő volt az első, akinek a szerelmespár – akiket nemcsak a kenyércipóban tálalt fokhagymás krémleves hevíti fel – elárulta, hogy eljegyeznék egymást. A döntést röviddel később Írországban, egy cipőbolt oszlopa mögött, műanyag gyűrűkkel váltották valóra, meséli Ofczarek. Az 1996-os ír eljegyzési út kulináris élménye az osztriga volt, frissen a tengerből kifogva, fehér kenyérrel, sós vajjal és egy könnyű, gyöngyöző fehérborral. Egy mesés szállodában, hihetetlenül jó ételekkel, a galwayi Rock Glen Country House-ban a nyugati parton: „Díjat is nyert, ami után a következő évben már nem volt olyan jó az étel.” Nem logikátlanul következtet: „Valószínűleg a díjnyertesség miatt.”
A kulináris-gasztronómiai érdeklődése már az iskolában felébredt. Egy vidéki svájci középiskolában, amelyet az énekes házaspár fia a szülői karrierállomás miatt látogatott: „Hetente egyszer egy pincében lévő nagyüzemi konyhában hat órán át főzést tanítottak. Tejtanból elég jó voltam. A sajttan részterületének szemléltető oktatása Appenzell kanton különböző sajtüzemeibe vezetett minket. Bár az appenzellit és főleg a Gruyère-t – később a kedvenc sajtom – akkoriban utáltam. A nagy Gruyère-korszakom csak 20 éves korom körül jött el, majd harmincadik évemtől elmélyült a vörösboros korszakkal, ami dühöngő sajt-vörösbor orgiákba torkollott. Ezt csak a 30-as éveim közepén váltotta fel a pálinka-whisky-korszak. Majd
meglátjuk, mi jön most.”
Nem, az alkoholizmusra nem hajlamos. Színészkollégája és vörösborszakértője, Sascha Oskar Weis (Babytalk) vezette be csak egy kicsit a vörösbor és a pálinka világába. Ezzel az esseni borkereskedővel is megismertette, aki a világbajnok körtepálinkát árulja, és hihetetlen kóstolási élményeket szerzett neki: „Azt hiszed, gyümölcsös körtébe harapsz.” Főzési tudását viszont Ofczarek Kanadából származó édesanyjánál fejleszthette. Franciaországban és a francia nyelvű Svájcban is élt, és ezekből az inspirációkból sok ételt saját maga talált ki. Ó, ezek az angolszász desszertek! „Furcsán hangzik, hiszen ott nem igazán híresek a jó ételekről, de a vízfürdőben készült citromszuflé egyszerűen álomszerű.”
Az apára maradt, hogy betolja a vasárnapi csirkét a sütőbe: „Az anyám soha nem főzött igazi osztrák ételeket.” Amiért a fia az olasz-spanyol időszakból egy thai-ázsiai korszakba dolgozta át magát, jelenleg színes stíluskombinációkkal kísérletezik, de a jó öreg vasárnapi sültet sem veti meg. Azt hamarosan az Erdőnegyedben (Waldviertel) fogja elkészíteni. Litschau közelében – ahol egyébként a főtéren lévő „Zur Post” fogadóban vannak a legjobb waldvierteli gombócok, amikkel valaha találkozott – Ofczarek egy egykori sörgyárat alakít át „nyári nyugdíjas rezidenciává”. „Röviddel az elkészülés előtt állunk. A csempéket éppen rakják le.” Az álmokbéli egy méter széles szörnyeteg tűzhelyről azonban végül lemondott: „Milyen állat akkora? Annyi embert
sem tudok meghívni!” A május 30-án született Ikrek csillagjegyű színész a helyigényt és a tűzhely költségeit tekintve egyensúlyba került: „Kompromisszumokat is kell kötni.” Jelenleg még tudományosan dolgozik a konyha teljes berendezésén: „Egyszerűt akarok. Csak három elemet, egy magas szekrényt, egy konyhaszigetet és egy helyet az ablaknál a mosogatáshoz. Egy vidéki háznak nem túl stílusosnak, hanem egyszerűnek és tisztának kell lennie.”
Niki O.-nak szerencséje van. „A feleségem ugyanúgy szeret enni, mint én. Csak ő megengedheti magának, mivel őrült módjára sportol.” Neki viszont az is mindegy lenne, ha nem lenne vékony. Azt mondja. Fogadunk, hogy Tamara még ráveszi a sportolásra? A dohányzást tavaly februárban már abbahagyta, mert a másfél évvel azelőtt leszokott felesége, lánya, Maeve tüdőegészsége miatt is, „naponta, szüntelenül hatott rám”. Bár a végső döntés filozófiai okokból született meg: „A konyhaablaknál álltam, erős dohányos köhögéssel szívtam a reggeli cigarettát reggeli előtt, és azon gondolkodtam, hogy szívesen lennék mindentől független.” Mély slukkot vett, amikor átvillant rajta: „Ettől függök a legjobban. Vége. Ennyi.” Az elvonási tünetek nem voltak olyan szörnyűek, mondja. A felesége úgy találta: „Borzalmas a hangulatod.” Ő nem így érezte. Azt sem, hogy jobban érezné az ételek ízét: „Mindig is jól éreztem az ízeket.”