Jöhet egy kicsivel több?
Eva Rossmann szövege Illusztráció: Peter Zolly
„Aki olyan jól főz, mint Ön, annak sikeresnek kell lennie” – mondja egy vendég, és elégedetten sugárzik Buchingerre. Buchinger visszasugárzik. „Csak bizalmasan: én is elgondolkodtam már azon, hogy nyissak egy éttermet. Nagyon szeretek főzni, és állítólag elég jól is csinálom” – teszi hozzá a vendég. Buchinger tovább próbál mosolyogni.
Az íróasztalán három kitöltetlen kérdőív hever. Az internetes foglalásokat tegnap óta nem kérték le, mert először is összeomlott a számítógép (a Wi-Fi valahogy csoda, de másrészt csodálkozni is kell rajta), másodszor pedig az estére telt ház volt, így a konyhában is akadt bőven tennivaló. Ráadásul a kerékpárbarát létesítmények mappája az étlapok tetején hever, csak még nem sikerült jobb helyet találni neki, a múlt heti munkaidő-nyilvántartások valahogy összekeveredtek a jövő heti beosztásokkal, és egy újság szívesen látna 800 karaktert a dohányzás vagy nem dohányzás témájáról az éttermekben, egy ütős képpel, lehetőleg dohányzó/nem dohányzó helyzettel. Tegnapig.
A főzni tudás egy saját étteremmel rendelkező szakács számára természetesen alapfeltétel. De teljesen függetlenül attól, hogy valami egészen más dolog néhány barátnak ínycsiklandó vacsorát készíteni, mint 50, gyakran nagyon különböző vendéget boldoggá tenni (mondjuk 45-öt, mert az, hogy mind az 50 boldog legyen, inkább a szerencsés véletlen kategóriája), és függetlenül attól, hogy egy életképes mesterszakácsnak egyben kiváló matematikusnak is kell lennie, gyönyörű országunkban (és valószínűleg nem csak ott) létezik még a bürokrácia hosszú ideje ápolt hagyománya is. Nincs olyan dolog, amit ne kellene szabályozni, adminisztrálni, előírásokkal ellátni és végrehajtási utasításokkal tisztázni. Az EU uborkagörbülete csak megmosolyogtatni tudja a gyakorlott osztrákokat. Egy kamaszodó kísérleti bürokrácia ócska újdonságai. II. József óta tudjuk, hogy valami határozatlan dolog rendezetlen, Metternich-től pedig megtanultuk, hogy ami nincs szabályozva, az gyanús. És ha nincs rendelkezés, biztos, ami biztos, kitalálnak egyet. És ha nincs kitalálva, akkor állítják, hogy van. Az új média és az új emberek a klasszikus bürokráciát a debürokratizálás ürügyén új dimenziókba repítették. Ehhez járul még a folyamatos kommunikáció kényszere. Írni és válaszolni kell, kitölteni és megfogalmazni, együttműködni, egyeztetni és közölni. És mindezt gyorsan, egyre gyorsabban.
A vájtfülűek a gasztronómiában önmagában több tucat fajta formális és informális bürokráciát tudnának megkülönböztetni. A várt (vagy előírt) formális viselkedés némely fajtájának bizony van pozitív indíttatása. Buchinger minden vendéglőshöz hasonlóan örül a foglalásoknak. És az, hogy ezek már jó ideje interneten keresztül is lehetségesek, valójában megkönnyebbülés. Nincs olyan időpont, amikor valakinek ne jutna eszébe, hogy három hét múlva négyen vacsorázni szeretne, és ezt azonnal beírhatja egy megfelelő e-mail űrlapba, és közölni tudja. De ha a kedves X vendégünk vasárnap 10:30-kor tudatja velünk, hogy ugyanaznap 12:30-kor hat fővel szeretne a nemdohányzó részlegben étkezni, abból problémák adódhatnak. Meglehetősen valószínű, hogy Buchinger egy már teljesen lefoglalt étterem láttán 10:30-kor a konyhában áll, és süti a Galloway-bélszínt, vagy készíti az új köretet radicchióból, cikóriából és krumpliból, ahelyett, hogy keselyűként a laptop előtt gubbasztana, és várná a foglalási kéréseket, amelyeket el kell utasítania. Eredmény: A vendégek akkor is jönnek, és felháborodnak, hogy pontosan ezt nem tette meg. Minek van űrlap az interneten, ha nem kellene mindig és minden körülmények között használni? Gondolkodni? Miért (vagy jól osztrákosan „zu waaas”) van akkor az űrlap?
Nagyon kedves dolog az is, amikor a tekintélyes ínyenckalauzok levelet küldenek. Egy csomó cetli azzal a kéréssel, hogy töltsék ki és küldjék vissza egy bizonyos időpontig, ha valaki fontosnak tartja, hogy még egyszer megjelenjen a könyvecskéjükben, amibe természetesen csak a legjobbak legjobbjai kerülnek be. Istenem. Néhány cetlit kitölteni még egy szakácsnak sem lehet probléma. Csak éppen a cetlik érkezésének időpontja egybeesik a halak kiszállításával és a helyi erdész feleségének látogatásával, aki egy hűtőtáskában fél őzet hozott. Tehát az ember a cetliket a teendők kupacára teszi (egyébként mit keres itt ez a mappa a kerékpárosoknak?), és inkább a közelebbi dolgoknak szenteli magát, mint a harcsa és a vadhús. Egy héttel később az ember újra felfedezi a cetliket, este fél tizenegy van, és az étterem jórészt kiürült, leteszi őket maga elé, és éppen akkor lép be Binder a Meisllel, akiket Krexner Pepi követ, és a gyakorlott vendéglős látja rajtuk, hogy szomjasak. Tehát a cetli vissza a kupacra, és kitölti a fröccsöket.
A kérdőív pár bárány, borvidéki csirke és istállónyúl után kerül elő, amikor az ember a munkaidő-nyilvántartásokat keresi, és közben újra belebotlik a kerékpárbarát létesítmények mappájába, amely sosem talál fix helyet, és úgy tűnik, sok irodalmi vagy misztikus alakhoz hasonlóan örök vándorlásra van ítélve. Pedig egy, a kerékpárosok számára jól látható helyen kellene lennie. Emlékeztető. Volt még valami. A „kerékpárbarát létesítmény” zászlót jól láthatóan ki kell helyezni az étterem előtt, ezt aláírták, ugyanúgy, mint a mappával kapcsolatos dolgot, és azt az előírást, hogy kerékpárbarát ételt (bármi legyen is az) kell kínálni. Tehát Buchinger ki az étteremből, helyet keresni a zászlónak. De ott, ahol elférne, már ott van a burgonya UNESCO-évének zászlaja. Az ugyan 2008-ban volt, de még nincs új, és annak ott kell maradnia. Ezt a „Genussregion Österreich”-hez való csatlakozáskor írták alá. A genussregion termékek étlapon való szembetűnő feltüntetése mellett. És mivel Buchingert még az első „Genusswirt Österreich”-é is megválasztották, a bringás zászló végül (látható) díszként egy virágcserépben landol.
Walter múlt héten pénteken 23 óráig volt ott, vagy csak 22:30-ig? Éjfél körüli az idő, ma Walter biztos nincs ott, és találgatunk. Ki akarja megcsalni vagy akár csak elbizonytalanítani a munkaügyi felügyelőt? Walternek mindegy lehet, ő átalánydíjas. De hogy egy kis vendéglátóipari egység másképp működik, mint egy óriás hotel, az a bürokrácia számára nem érthető. „A szabály az szabály” – nemcsak a felügyelő mondja, ha a gyorshajtásról van szó. Tehát megtervezzük a magától értetődőt (egy olyan étterem beosztása, amely csütörtöktől vasárnapig van nyitva, és mindig elég jól meg van töltve, elég kevés variációval rendelkezik, ezt tudja mindenki, aki itt dolgozik), és leírjuk a már megtörténtet (ami a tervtől talán egyszer betegség miatt eltér). Ha egy munkavállaló születési dátuma nem lenne tökéletesen olvasható, akkor pénzbüntetés fenyeget, hallották a híresztelések. Tehát szépen írni.
A helyi építési vállalkozó feleségének születésnapi zsúrja, tizenöt „Running Weinviertel” és néhány a la carte asztal között egy telefonhívás emlékeztetőül: „Hol maradnak az ínyenckalauz kitöltött dokumentumai?” Igazából már túl késő. Már múlt héten sürgették. Kinél? Egy kedves hölgyeménynél.
Bárki is volt a kedves hölgy (én nem lehettem), Buchinger semmit nem mesélt róla. Ismét elgondolkodik a szakácstanárom és konyhabarátom, hogy az éttermi irodalomban való bejegyzéseket egyszerűen abba kellene-e hagynia. Aztán öt perccel tizenkettő előtt, szó szerinti értelemben, kitöltünk, beírunk, kiegészítünk, ismét rámutatunk a szünnapjainkra. Kimegyek az irodába a faxhoz, és szinte biztos vagyok benne, hogy nem fog működni. Valahogy kézenfekvő lenne. És aztán a meglepetés. A vonal kiépül, minden elküldve. Boldogan közlöm a hírt. Buchinger pedig megmutat két másik borítékot, benne cetlikkel neves kalauzoktól. Kitöltendő tegnapelőttig. Éppen amikor azon gondolkodom, hogy ezt ma még elintézem (a nap fiatal, még éjfél sincs), Susanne jön be az ajtón. Ő foglalkozik a könyveléssel, és egy egészen vastag mappa van nála. Susanne éjszaka szívesen ébren van. Ráadásul tudja, hogy Buchingernek ilyenkor több ideje van. Valamit rosszul könyveltek. Vannak könyvelési osztályok, ott nem elég számlákat, bizonylatokat és kivonatokat birtokolni, mosolyog Susanne. Nagyon szeretjük őt. Próbálja a lehető legfájdalommentesebbé tenni. De azért fáj.
Cserébe másnap az 1-es asztalnál ülő vendégektől nagy dicséretet kap a kardy (az articsóka elődje, amely nálunk télen olyan jól nő) újrafelfedezéséért. Az egyik vendég egy nyugat-ausztriai helyi lap újságírójának bizonyul. Nem küldene-e Buchinger jövő hétig három kardyreceptet közlésre? Kérnék 700-700 karaktert, hogy beférjenek a tördelésbe. És még egy kis személyes életrajzot is hozzá. És még egy megjegyzés: Az internetes oldalon lévő étlap már biztosan nem egészen aktuális. Mert azon ugyanis nincs kardy. És hogy hogyan jött ahhoz, hogy a bringás zászlót egy virágcserépbe tűzze, és mellé, egy fólia alá, a kerékpáros mappát ültesse? Igazán vicces, tipikus nonkonformista Buchinger. Mindig kreatív. Főzésnél meg pláne.