A határátlépők
Michael Prónay szövege Foto: Nikolaus Similache
A burgenlandi Pamhagenban, a Seewinkelben, a magyar határ mellett gazdálkodó Siegfried Tschida esetében a dolog világos volt: a család az 1950-es évekig mezőgazdasági területekkel rendelkezett a határ túloldalán. Kisajátították őket, de körülbelül tíz éve visszakapták a telkeket. Most ismét meghódították a területet.
A közép-burgenlandi Deutschkreutz-i Pfneisl testvéreknél, akik a mezőgazdaságból érkeztek, és csak az 1980-as években fedezték fel igazán a szőlőtermesztést, eredetileg inkább a táj iránti szerelem döntött. Josef Pfneisl, az egész fejlődés motorja így nyilatkozik: „Mi Deutschkreutzból átnézünk az Ödenburger-hegységre (Soproni-hegység) Balf és Fertőrákos felé, és ez tájilag egyszerűen hihetetlenül szép volt. Oda kellene menni, gondoltuk, bár kevésbé gondoltunk a borra vagy a mezőgazdaságra. A kilátás onnan a Fertő tóra, annak már van valami varázsa.” Szóval 1987-ben előszeretettel átmentek, és felkeresték a helyi állami gazdaság vezetését, hogy van-e lehetőség területek bérlésére. „Kinevettek minket, szidalmaztak, és végül kiraktak minket.” Aztán jött a rendszerváltás, és a Pfneisl testvérek ugrásra készültek. 1993-ban volt egy rövid időablak, amikor külföldiek ingatlant szerezhettek Magyarországon. A Kisgazdapárt riadót fújt, és a kormány leállított minden további tranzakciót. A burgenlandi testvérek is megizzadtak, de végül maradt a korrekt jogi állapot.
Míg a Pfneisl testvérek esetében a mezőgazdaságba és a szőlőművelésbe történő tőkeberuházás volt a jellemző, Georg Stiegelmar esetében a szimpla vágy állt a háttérben: egy kis házikó a zöldben, a határ túloldalán. Ezt Badacsony közelében találta meg egy kis szőlőskert közepén, és felújította. Kezdetben az az ötlet vezérelte, hogy egy menedéket hozzon létre a család számára a hétvégéken a kikapcsolódáshoz és az erődöltéshez. De, mint Georg „Schurl” Stiegelmar mondja: „Hétvégén is olyan hektikus az élet, és mindig annyi a tennivaló, hogy egyszerűen beülök az autóba, lemegyek, és a munkában kapcsolódom ki.” De nem is lenne Georg Stiegelmar Georg Stiegelmar, ha nem az első palackozás után minden osztrák borújságíró postaládájában ott lett volna egy palack „Juris Villa” olaszrizling.
A saját borászathoz vezető leghosszabb utazás rekordját egyértelműen Bertold Salomon tartja, a Schlumberger korábbi igazgatósági tagja, az Osztrák Bormarketing Szolgáltató korábbi ügyvezetője, és ma testvérével, Erich-csel együtt a krei Undhof borásza. Bertold Salomon nem máshol, mint Dél-Ausztráliában – a Fleurieu-félszigeten található Finniss folyónál, mintegy 20 km-re légvonalban a híres McLaren Vale-től délre – vásárolt magának területet. A történet gyökerei az 1980-as évek végére nyúlnak vissza: „Akkor még a Schlumbergernél dolgoztam. Az Undhof angliai importőrén keresztül ittam először ausztrál borokat, és később a Schlumbergernél felvettük a Penfoldsot a programunkba. Még emlékszem, ahogy Rudi Kellner az ,Altwienerhof‘-ból a ,Koonunga Hill‘-t ,Kenguru Hill‘-ként csúfolta – de ízlett neki.” A számos nyaralást végül a déli féltekén való elköteleződés követte. „Volt egy jó barátom, aki segített nekem: Tim James, a Wirra Wirra ügyvezetője, aki egyben a szomszédom is.” És akkor hirtelen egy egészen különleges kapcsolat alakult ki. A Wirra Wirra jelképe egy régi templomi harang, amelyet az 1960-as években találtak egy ócskavastelepen. Az Adelaide-i előváros, Norwood St. Ignatius College templomához tartozott. Ezt az iskolát 1866-ban a Wachau-völgyi Spitzből származó jezsuita atya, Johann Nepomuk Hinteröcker (1819–1872) alapította – és ő volt Bertold Salomon dédnagybácsija.
Majdnem olyan messze – bár a északi féltekén – az a projekt, amelybe a Gumpoldskirchen-i Spaetrot borászatból Hannes Gebeshuber belefogott, Belső-Mongóliában, egy kínai tartományban, amelynek székhelye Huhehot: „Kínával érdekes szállítási kapcsolatunk volt. Egy nap Pekingből a központi kormány képviselői megkerestek minket, hogy érdekelne-e minket egy közös borászat alapítása. A meglepetés nagy volt, amikor fél évvel később egy pekingi és belső-mongóliai küldöttség állt az ajtónk előtt Gumpoldskirchenben.” Ezzel indult el az „I’ke Shu” projekt. Ez annyit tesz: „Egy-fa-síkság”, és ez pontosan leírja a helyzetet. Egy hatalmas síkságról van szó – 10 000 hektár szőlőnek lenne hely – a Sárga-folyó mentén, hatalmas löszös talajjal. Eredetileg a területet mezőgazdaságban hasznosították, azután áttértek a juhtenyésztésre, ami azonban szerencsétlennek bizonyult, mivel a gyapjúszállítók a fűvel együtt a gyökereket is lelegelték, és ezért a régiót a sztyeppésítés veszélye fenyegette. Szóval elgondolkodtak, milyen haszonnövényekre álljanak át, és eszükbe jutott a szőlő. És Hannes Gebeshuber Kínába ment.
Lényegesen közelebb, de nem feltétlenül könnyebb helyzetben van Erich Krutzler. Két éve dolgozik az Admonti Bencés Apátságnak, amely a szlovéniai
kárpótlás során 300 hektár ingatlant kapott vissza. Ebből 60 hektár szőlőültetvény három helyszínen, bár nagy részük vagy bérbe van adva, vagy sürgős felújításra szorul. Az Admontnak nagyon aktív (világi) gazdasági igazgatója van, aki Erich Krutzler személyében talált magának egy hatékony harcostársat. Erich Krutzler a fiatalabb fia Hermann Krutzlernak, aki a másik ifjabbik, Reinholddal együtt vezeti a híres dél-burgenlandi neves borászatot ( és RWB-tag). Két évig Krutzler tanácsadó volt, az év eleje óta pedig az ügyvezetője a birtoknak, amely „Dveri Pax” néven működik. A jelenlegi székhely a Jaringhof Jareminában, az egykori Jahringban, ott hamarosan 20-25 hektár kerül termőre, további helyszínek Radkersburg és a Lutomer-Ormoz (Ljutomer-Ormož) térsége, az egykori Jeruzalem. Ott hosszú távon mintegy 40 hektáros borászatot terveznek. Sok minden azonban még a csillagokban van, azaz az EU-támogatásoktól függ, mennyire gyorsan mennyit tudnak ebből megvalósítani.
Egyszerűnek tűnik a kérdés a határátlépés motivációjáról az Erich és Walter Polz testvérek számára: „Egyszerűen kedvünk volt Szlovéniában bort készíteni, tekintettel a szlovén EU-csatlakozásra is. Bár tudatosan döntöttük el, hogy nem közvetlenül a határ mögött tesszük ezt, nem akartuk, hogy az a szóbeszéd alakuljon ki, hogy a szlovén bor hirtelen egy másik címkével jelenik meg.” Ezért Jeruzalem (Jeruzalem) mellett döntöttek, és megtalálták a kívánt partnerüket, Miro Mundát a Jeruzalem melletti Kogban. Eredetileg csak szőlőtermelést terveztek a szövetkezet számára, de amikor a közös Polz-Munda cég, a „Miro Vino” számára történő 10 ha-os beszerzés után hirtelen vevőként estek ki, gyorsan és hirtelen döntöttek a borászat építése mellett.
Hasonló motivációt feltételezhetünk Bruno Gottardinál is, aki bár nem borász, hanem borimportőr, mégis a mi „határátlépő” kategóriánkba tartozik, mivel Dél-Tirolban váltotta valóra az álmát a saját borászatról. „Nagyapai részről mezőgazdaságunk volt Trentinóban, és gyermekkoromban mindig terveket szőttem vele.” Ezek meghiúsultak, amikor a nagybirtokokat el kellett adni – „túl sok ember függött rajta” –, de a vágy megmaradt. Így történt, hogy egy kedvező időszakban, 1986-ban sikerült egy borászatot szerezni Mazzonban, Neumarkt felett.
Végül, de nem utolsósorban: Franz Weninger Horitschonban, immár Magyarországon kettős ténykedéssel, Villányban és Sopron-Balfon. Az ő indítéka talán a legszokatlanabb – mégis a legközelebbi – az összes közül: elégedetlen volt a borával, és jobb helyet, jobb terroirt keresett: „1985-ben ültettem ki Cabernet-t, és 1988/89-ben egyáltalán nem voltam elégedett az első szüretek minőségével.” Egy ismerősöje mesélt neki a dél-magyarországi Villányról és a borok álomszerű érettségéről. Franz Weninger beült az autójába, elment oda, megismerkedett Gere Attilával (akivel az első másodperctől kezdve csodálatosan megértették egymást), a 90-es évek elején vegyesvállalatot alapított vele, és azóta évente 100 000-120 000 palackot ad el a magyar piacon. Néhány évvel később magyar részről partnerséget ajánlottak neki egy borászatban a soproni Balfon. Franz nem sokat gondolkodott, és rábólintott. Ehhez jött még, hogy az ifjabb, Franz Reinhard is már a megfelelő korban volt, égy most ő vezeti az üzemet a Fertő tó délnyugati csücskén.
Az édesbor-zseni Alois Krachernél szinte pezsegnek a gondolatok, ha megkérdezik: „Nulláról kezdeni segít, az ember rengeteget tanul. Jobban megérted a borvilágot, ha olyan emberekkel kerülsz szembe szembe, mint Egon Müller a Mosel-mentén vagy Pierre Meslier az Yquem-től. És: Manfred Krankl, a kaliforniai partnerem nélkül a borok ma biztosan nem léteznének.”
Ahogy a borászok motivációi különböznek, úgy különböznek és differenciáltak az előállított borok is. A Tschidák Magyarországon egyelőre csak hordós bort termelnek, amely a magyar kereskedelembe kerül. Azonban mindkét üzemrészt már négy éve átállították biogazdálkodásra, szóval csak idő kérdése, mikor lesznek az első palackok a „Biohof Haideboden”-ból.
Az első palackok időközben már megjelentek a Miro Vinotól. Bár csak viszonylag szerény, évi 20 000 palack – kevés tíz hektárra –, de Walter Polz szerint: „Ezt nem szabad a mi mércénkkel mérni. Az extrém tőke- és sor-távolságok miatt nem jutunk el még 2000 tőkéig sem hektáronként, és ott nincs több hozam a tőkék túlerőltetése nélkül.” Sipon (Furmint), Sauvignon, Rizling és Fehérburgundi van ültetve. Acéltartályban érlelik, a Sauvignon-Reserve-t egyéves fában. „Ilyen ültetvényekből sosem lehet majd igazán nagy borokat szüretelni, ehhez át kell állítani az ültetvényeket. De ez egyelőre még a jövő zenéje.” Bár: a minőségmániás Miro Mundo-nak mindenestre megvan ehhez a képessége.
Franz Weninger kiválóan értékesíti a Villányi Cabernet-t, ami a kísérletező kedvű borászt nem hagyja nyugodni. A „Gottesgraben” dűlőben ő és Gere tavaly 2 ha Tempranillót ültettek – végül is kiváncsian várhatjuk a dél-magyarországi „Rioját”. Balfon pedig két dűlő van, a „Spern-Steiner” (pala) és a „Frettner” (lösz), amelyek elnyerték Franz Weninger tetszését. A borok kifejezetten terroir-hangsúlyosak, és hogy a jelenleg és a jövőben onnan származó fajták közül – Kékfrankos, Pinot Noir, Merlot, Syrah vagy Cabernet – hosszú távon melyik fog a legjobban érvényesülni, az majd kiderül. Még fél hektár Fehérburgundi is van az összesen 25 hektáron, mellesleg nem tervezetten. A magyar szőlőiskolából származó Pinot Noir-csemeték Pinot Blanc-ok voltak.
A Pfneisl testvérek, akígy Franz Weninger is, a nagyobb tulajdonosok közé tartoznak: 22 hektárt tudtak megvásárolni, és ők maguk művelik; a sokkal nagyobb mezőgazdasági terület, amelyet akkor szintén megszereztek, bérbe van adva. A szőlőterületekből 4,5 hektár Kékfrankos volt még alkalmas, a többit ki kellett vágni és újra ültetni, főleg Kékfrankossal és Syrah-val.
Hannes Gebeshubernek jelenleg még nincsenek ilyen gondjai. „Az első bővítési szakaszban a borászatnak 50 hektárral kell rendelkeznie, a tervezett pince köré ültetve. A legfontosabb feltétel – egy szivattyútelep a szőlők vízellátásához a folyóból – egyszer már megvan, most ellenőriznünk kell, mely alany- és mely nemes fajták illenek a régióba.” A tenyészidőszak viszonylag rövid, a telek extrém hidegek. Mikor lesz az első bor? „Reálisan nézve 2008 előtt nem.”
Bertold Salomonnál az 50 hektáros birtok borai (amelyből azonban csak egyharmad van beültetve) már kaphatók. A szőlő a posztglaciális kavics és homok-agyag keverékű köves talajon három héttel később érik, mint McLaren Vale-ben, ami a szakértő számára azonnal hűvösebb éghajlatra ( és egy potenciálisan intenzívebb aromafejlődésre) utal. Az egészt egy szomszédos borász szervezi (akinek az anyja a Salzburgi Radstadtból származik). A borkészítés Mike Farmilo pincéjében történik, a Penfolds volt borásza, akinek a pénzügyi befektetők egy „contract winery”-t építettek, vagyis kvázi egy bérpincét. 1998-ban volt az első (kis) palackozás, 1999 és 2000 nem volt olyan jó, azokat hordóban adták el. 2001 volt az első kereskedelmi évjárat. Palackozzák a „Norwood”-ot, a mindennapi vörösborukat, tizenkét hónap után használt 300 literes hordókban, a zászzlóshajó „Finniss River”-t 18 hónap barrique után. Ez Cabernet-Merlot és Syrah fajtaként kapható, és az első kóstolásaink sokat ígérnek. „Bertold’s Grange”? Nevet: „Erről szó sem lehet.”
Teljesen más a stilísztika a Gottardi-féle Mazzoni Kékburgundinál. „Tudatosan az eleganciát akarom erősíteni a Pinot-ban”, mondja Bruno Gottardi. És hogy ezzel telitalálatot ért el, azt a 2000-es évjárat bizonyítja. Színében oly világos, hogy azzal esetleg problémái lennének az állami vizsgálásnál, de oly hasonlíthatatlanul Pinot-s illata van, hogy öröm szaglászni; az ízvilágában a selymes-nem hivalkodó textúra mellett a gyengéd, mégis intenzív Pinot-gyümölcsösség tér vissza, hosszan a lecsengésig. Gottardi a kedvencérőlről: „A legjobban az örültet, hogy a bor – teljesen marketing nélkül a részünkről – Olaszországban a felső kategóriás gasztronómiában nagy népszerűségnek örvend. Ennél nagyobb bókot el sem tudok képzelni.”
Alois Kracher Kaliforniában „azt a három édesbor-stílust vinifikálja, amely alkohollal való dúsítás nélkül létezik: nemespenésszel, szárítással és hűtéssel nyert borok.” A fedőmárka, nem meglepő módon, „Mr. K.”, a három bor pedig a „Noble Man”, „Straw Man” és „Ice Man”. Ez utóbbi egyébként egy Tramini, amelyet hűtőkamrában készítenek, vagyis a Sauternes-ben is használatos krioextrakciós rendszer szerint.
Címek
Határátlépő-borok „I’ke Shu”, Hannes Gebeshuber 2008-tól: Weingut Spaetrot, 2352 Gumpoldskirchen, Jubiläumsstraße 24, Tel.: 02252/611 64
Dveri Pax, Erich Krutzler Wein & Co, Wine Company
Kékburgundi Mazzon, Gottardi St. Urban, Innsbruck és Bécs
Mr. K., Krankl & Kracher Wein & Co, Meinl am Graben, Fine Wine Trade Illmitz
Miro Vino, Munda & Polz Weingut Polz, 8471 Spielfeld, Grassnitzberg 54,
Tel.: 03453/23 01-0
Pfneisl testvérek 2005-tól: 7301 Deutschkreutz, Karrnergasse 64,
Tel.: 02613/80 27 01
Salomon, Finniss River Weingut Undhof, 3500 Krems, Tel.: 02732/832 26; Schenkfelder, Wagner, Pfanner, Wein & Co, Böhle, Meinl am Graben
Juris Villa Weingut Juris (Axel Stiegelmar), 7122 Gols, Marktgasse 12–18, Tel.: 02173/27 48
Biohof Haideboden Siegfried Tschida, 7152 Pamhagen, Hauptstraße 9,
Tel.: 02174/21 96, 0664/922 59 07
Franz Weninger 7312 Horitschon, Florianigasse 11, Tel.: 02610/421 65