A-La-Carte

Étkezés mint élmény (2011/4)

Az étkezésről házon kívül. Történeti áttekintés az ókortól napjainkig.


Étkezés mint élmény

Szöveg: Sonja Stummerer & Martin Hablesreiter

A mintegy 660 000 hivatalosan bejegyzett vendéglátóipari egységgel Ausztria a gondos vendéglátás széles skálájával rendelkezik. Bécsben évente körülbelül 200 új nyitás élénkíti az iparágat. A gazdag kínálatban éppúgy megtalálható a pásztor piknik a régi bécsi hegyi parasztgazdaságokban, mint az osztrigázás a keleti gőzfürdőben, vagy egy látogatás az 1447-ben alapított Griechenbeislben, a város legrégebbi vendéglátóhelyén (kocsmájában). Azokban az időkben azonban még szó sem volt arról, hogy étteremnek nevezzék magukat, arról nem is beszélve, hogy azok is lettek volna.

A római thermopoliáktól a frankfurti konyháig

A meleg ételek kifejezetten erre a célra kialakított helyiségekben történő felszolgálásának koncepciója már a Római Birodalomban létezett. Csak Pompei területén az ásatások során mintegy 160 kocsmát és kifőzdét, úgynevezett thermopoliát találtak. Az étkezés máshol főzött ételekből korántsem jelentett luxust, társasági életet vagy időtöltést, hanem a mindennapi táplálkozást szolgálta. Az ókortól a középkorig meleg ételeket kifőzdékben vagy utcai árusoknál vásároltak, mert a privát konyha hiánycikk volt. Beépített konyhánkat csak 1926-ban találta fel Margarete Schütte-Lihotzky bécsi építésznő. Vissza Rómába: a megvásárolt ételeket a thermopoliák előtti asztaloknál vagy állva fogyasztották el, esetleg becsomagolták és elvitték. Könnyen elképzelhető, hogy az ókori rómaiak az ebédjüket ugyanúgy a szenátus előtti lépcsőkön ették meg, ahogy a brókerek manapság a New York-i Wall Street vagy a londoni City előtt teszik. Sok vendéglőnek volt többé-kevésbé tetszetős étkezőhelyisége is, de sem kulináris, sem atmoszférikus tekintetben nem örvendtek különösebben jó hírnévnek. Reprezentatív módon otthon étkeztek. A női vendégek számára a helyiségek egyébként is tabunak számítottak.

Angol ivóhelyekről és francia levesezőkről

A Nyugatrómai Birodalom bukása után az az ötlet, hogy főtt ételt kínáljanak pénzért – ideiglenesen – kihalt. Csak a 16. század folyamán jutott eszükbe az angol ivóhelyek vendéglőseinek, hogy ehető dolgokat is kínáljanak belső térben történő fogyasztásra. Valószínűleg az utazók igényelték ezt. Londonban az alehouse-ok, tavernák és különféle fogadók tulajdonosai mostantól nemcsak alkoholos italokat kínáltak vendégeiknek, hanem néhány hozzájuk illő ételt is. A dolog meglehetősen rusztikus volt, nagy faasztaloknál ültek együtt. Azt ették, amit az asztalra tettek.

Még néhány generációnak el kellett telnie, mire a nemesség és a gasztronómia végre egymásra talált. Az étterem története vitatott. A legnépszerűbb legenda szerint 1765-ben – természetesen Párizsban – egy Boulanger nevű hely nyitotta meg kapuit. Gyakran állítják be a világ első éttermének, és állítólag egy olyan leveskonyha volt, amely elsősorban vendégei egészségét kívánta szolgálni.

Állítólag gyümölcsöt, tejtermékeket és tápláló húsleveseket szolgáltak fel. Utóbbiak adták végül az éppen újonnan létrejött intézmény nevét, hiszen az erősítő levesek, amelyeknek a test erejét kellett restaurálniuk (helyreállítaniuk), a restaurant nevet viselték. Valójában semmilyen bizonyíték nem létezik e vendéglátóipari egység létezésére. Bizonyított azonban Mathurin Roze de Chantoiseau egy párizsi helyalapítása 1766-ból. Ennek megfelelően ő lehetett az első restaurateur.

Számlára íratás stílusos upper-class éttermekben

Az ötlet iskolát teremtett, az újfajta étkezőhelyek minden sarkon gomba módra szaporodtak, és hamarosan már nemcsak meleg húsleveseket kínáltak. Már 1800 körül mintegy 600 étterem létezhetett Párizsban. Az új létesítmények a hagyományos kocsmáktól mindenekelőtt azáltal különböztek, hogy választási lehetőség volt a különböző ételek között, valamint az építészeti kialakításuk révén. Az egyes vendégeknek egyedi asztalokat biztosítottak, az éttermeket műalkotásokkal és díszes dekorációkkal ékesítették. Köztudott, hogy a szemünkkel is eszünk, így hamarosan hatalmas tükrök díszítették a helyiségeket, amelyektől azok világosabbnak és tágasabbnak tűntek. A gasztronómia megtette az ugrást az egyszerű étkeztetéstől a kulináris élményig. Az egyes létesítmények között valóságos verseny alakult ki a pompát és a berendezést illetően. Amikor 1780-ban a nők is bebocsátást nyertek az új éttermekbe, azok hamarosan mindenféle szerelmi kaland kedvelt találkozóhelyévé fejlődtek, ami csak tovább ösztönözte a díszítési vágyat. Nem teljesen véletlen, hogy az étterem első fejlődési szakasza a francia forradalom idejére esik, amikor az arisztokrácia felbomlása miatt sok szolgáló, köztük szakácsok is elveszítették udvari állásukat, és alternatív karrierlehetőségek után néztek.

Hosszú ideig az éttermi látogatás élvezete a jómódú felső osztály kiváltsága maradt. Elegáns környezetben házon kívül étkezni a felső tízezer szórakozása volt, amin a következő két évszázad sem sokat változtatott. Ugyanis a mai értelemben vett gasztronómia csak sokkal később, Párizstól néhány ezer kilométerre nyugatra ért el szélesebb körű hatást: a második világháború után New Yorkban. Nem utolsósorban a big apple társadalmi sokszínűsége eredményezte azt a – máig tartó – trendet, hogy a világ minden tájáról származó receptúrákat fogyasszanak házon kívül. Hirtelen lehetséges és stílusos volt választani kóser, halal, buddhista böjti étel vagy hamburgerező között. A New York-i Frank McNamara egy ötlete további, erős impulzust adott a kulináris szcénának. 1950-ben feltalálta a hitelkártyát, amely nem hiába viseli a mai napig a diners club nevet. A számlára íratás egy professzionalizált formája.

Társadalmi parkett, hétköznapi kulisszák és élmény

Az élelmiszeripari szektor egyre hatékonyabb hűtő- és szállítórendszerei, valamint a nemzetközi alapanyagok iránti növekvő kereslet is hozzájárult az iparág fellendítéséhez. Étterembe járni immár a középosztály számára is megfizethetővé vált, és ennek következtében kedvelt szabadidős tevékenységgé alakult. Legyen szó romantikus randevúról a Little Italy-ben, mint egykor Susi és Strolchi, vagy látni és látszani Robert De Niro Nobujában TriBeCában: ahogy egykor a párizsi éttermek, úgy a New York-iak is társadalmi parketté és a személyes önkifejezés színterévé váltak. A belsőépítészet és a dekoráció legalább olyan fontos szerepet játszott, mint maga az étel. Számos filmes felfedezte az éttermek reprezentációs képességét, amelyek most már egyre gyakrabban szolgáltak kulisszaként. A Broadway Danny Rose-ban például Woody Allen filmbéli emlékművet állított kedvenc éttermének, a Carnegie Delicatessennek, és a Szex és New York hölgyei is előszeretettel találkoztak egymással a dizájner éttermekben.

Az étterem mint hétköznapi kulissza, illetve teljes körű élmény koncepcióját azonban nem New York-i tervezők tökéletesítették, hanem a gasztronómia állítólagos ellenségei: az ételválaszték, a logó, a kiszolgáló személyzet, a bútorok, a zene, az atmoszféra és az építészet egységes dizájnjának ötletét az amerikai gyorséttermek indították el. 1920-ban nyílt meg az Egyesült Államokban a White Castle, az első olyan vendéglátóhely, amely különleges kialakításával hirdette magát. 1926-ban követte a White Tower ugyanattól az üzletembertől, mielőtt 1940-ben megnyílt a McDonald's első fiókja. Az úgynevezett családi éttermekkel, amelyeket egy Ray Kroc nevű ember talált ki a mai gyorsétterem-óriás számára, létrejött az étkezőhelyek egy teljesen új, hierarchia nélküli típusa. Magában foglalta a világ első látványkonyháját, és egyébként is a kulináris kínálat, az atmoszféra és a korszellem szimbiózisa volt. A lekerekített, sima burger pontosan illett a diner esztétikához és a Cadillachez.

Amikor az angol szakács, Heston Blumenthal sokkal később találkozott a londoni tervezővel, Brent Richards-szal, egy apró étterme volt Bray-ben és rengeteg ötlete új elkészítési módokra. Blumenthal és Richards közösen dolgoztak ki egy átfogó kulináris koncepciót, amely Alice Csodaországban varázslatos világára épült. Heston Blumenthalt mágusnak állították be. A berendezést, az evőeszközöket, az edényeket és természetesen magukat az ételeket is megkérdőjelezték, újraértelmezték és egy meseszerű relaunch-nak vetették alá. Összművészeti alkotást akartak létrehozni, és úgy érezték, jó társaságban vannak, hiszen mindenütt sztárszakácsok, mint a Rocca fivérek, Michel Bras vagy Joel Robuchon szerették volna kulináris újításaikat megfelelő környezetben felszolgálni. Még Alain Ducasse is nemrégiben újraterveztette patinás párizsi

Restaurant Plaza Athénée-jét. Ez így is van jól, mert nincs annál zavaróbb, mint a korszerű, könnyű konyha, amelyet dirndlit viselő hölgyek szolgálnak fel parasztház jellegű éttermi helyiségekben.

[the_ad_placement id="banner-story-einzelseite"]

Iratkozzon fel a schauvorbei hírlevélre és nyerjen!

Sajnos nem sikerült befejezni a regisztrációdat. Kérjük, próbáld meg később újra.
Sikeresen feliratkoztál a hírlevélre!