A-La-Carte

Az evést először meg kellett tanulnom megszeretni. (2021/5)

Egy fejlődésregény. Fonalvékony volt és úgy evett, mint egy veréb. Ráadásul vegetáriánus – egy húsfeldolgozó üzem látogatása után. Kerülte a tűzhelyet. Szerette a latint. Alig volt 20-as évei közepén. Aztán jött a vágy a húsra, az étkezés mint élvezet, a főzés iránt. Most. ZiB2-es híradós, Lou Lorenz-Dittlbacher már régen képes egy tizenkét személyes menü elkészítésére.


Nevetni. Élvezni az együttlétet, melengetni egymást, meginni egy pohár bort is. Az evés kéz a kézben jár a szeretettel, az étkezés boldoggá tehet. De ez egy nagycsaládban egyáltalán nem egyszerű. Amikor a mazsola brrr!, a curry fúj!, a zöldség unalmas!, a nyers hagyma pedig soha, de soha nem csúszik le. A vigasz: tészta és csirke esetén mindig működik az egyetértés, dicsérettel és jóleső érzéssel együtt. A logikus következtetés: pragmatikusan főzni. Marielouise, akit hűvösen csak Lou Lorenzre rövidítettek, családot házasodott. Fritz Dittlbacher három nagy gyermeket hozott a házasságba. Mígnem végre boldogság: tizenegy, sőt, majdnem tizenkét éve megszületett lányuk, Emma. Alig pár hónapos volt, amikor anyja 2010. július 8-án vezette első ZiB2-adását az ORF-en, Heinz Fischerrel mint vendéggel, akit akkor avattak be második ciklusára szövetségi elnökként. A brit-indiai kedvencek, mint a chicken curry és a chicken tikka masala fűszeres finomságaiban való nyugodt elmélyülést természetesen elhalasztották.

„Hogy egy kisbabás nőnek ilyen esélyt adnak, az nem magától értetődő. Akkor sem, ma sem. Nem akarom azt mondani a fiatal nőknek, hogy könnyű volt. De azt elmondhatom: számomra kifizetődő volt” – posztolta Lou Lorenz-Dittlbacher tíz évvel később a Twitteren. Hogy Emma tortát sütött neki, színes Smarties cukorkákból kirakott jubileumi felirattal, az volt az i-re tett megható pont.

A nők, karrierjük, esélyeik, sikereik, buktatóik és sérelmeik iránti figyelem foglalkoztatja a 47 éves műsorvezetőt. Mint korunk nagy témája, 2018-ban a Preis der Macht (A hatalom ára) című könyvben sűrítve – amelyben nyolc egykori csúcspolitikusnőt enged megrendítően elmesélni személyes történetét Ausztria hatalmi struktúrájában. Elég felkavaró, és nemcsak feministák számára. „Vastag bőr kell hozzá” – mondja a ZiB2 horgonyasszonya. Nos, minél nagyobb a nyilvánosság, annál keményebb. Minden pillantást elemeznek.

Jelenleg azonban Lou szemei igencsak vidáman csillognak. A siker bizony szexi. Nemcsak az ORF-Sommergespräche műsorát vezette, hanem megkapta az Axel-Corti-Preis-t is: „kiváló kutatásokért és háttérriportokért, a világos és pontos nyelvezetért, mindenekelőtt pedig a kitartó és kritikus interjúkészítésért”.

Külön dicsérik „elkötelezett és hiteles fellépését”.

Önmagával lenni. Önmagának lenni. Hitelesnek. Másfelől: személyesen teljesen kivonni magát az adott szituációból. Trénerek képzik és gyakoroltatják a műsorvezetőket a megjelenésükre. A főzés, a kertészkedés, a játékos könnyedség természetesen hozzátartozik a törékeny szőke hölgyhöz, aki olyan szívesen nevet, de a politikában keveset talál nevetnivalót.

Nagyon vicces, „ez a toszkánai nyaralás, ahol Volterra közelében barátokkal béreltünk házat és nagyon sokszor főztünk magunkra. Négy felnőtt, öt gyerek, vacsora-játék három csoportra: mindegyiknek ki kellett találnia egy fogást. A férfiak az előételt: bruschettát és prosciutto-tekercseket. A nők a főételt, azt hiszem, tésztafélék voltak. De a legbájosabb, felejthetetlen dolog: a három kicsi, ahogy a desszerten ügyködtek. Sötét csokikrém és világos vaníliakrém, szépen felszeletelt őszibarackkal díszítve. Olyan édes!” Szépítő kifejezéssel élve: „Ez határozza meg egy család életminőségét.”

De LL-D egyedül is tud vidám lenni. Romantikusan vörösesaranyló az ősz a Klee am Hanslteich étteremnél, és nem az incidencia-adatokról van szó, hanem az evésről. Szóval jóízűen elpusztítja a libasültet vörös káposztával és krumpligombóccal – „ahogy illik!” –, szereti a vörösbort is, csak a csokiszuflénál figyel oda pár falat után, de inkább csak a testsúlyfegyelem miatt. Azt mondja, „nagyon édesszájú”. A meglepetés a kávé mellé érkező cukor helyett jön:
„Az evést először meg kellett tanulnom megszeretni.”

Erre egy korty csapvíz. Igen. „Gyerekként fonalvékony voltam és úgy ettem, mint egy veréb. Ráadásul vegetáriánus voltam, sokkal azelőtt, hogy az divatba jött volna: 13 évesen az iskolával egy húsfeldolgozóban voltunk, és teljesen sokkolt, hogyan bánnak az elhullott állatokkal. Attól a pillanattól kezdve megtagadtam a húst. Vendéglőben csak a köretet ettem, gombócot szafttal vagy ilyesmi… Sokan teljesen megdöbbentek: És ezt megengedi az anyukád? Szuperül állt hozzá, egyszerűen elfogadta, még ha aggódott is. Pedig nagyon vékony gyerek voltam, bár ő minden nap főzött.” Hát, érzékeny lélekkel. A csokoládét titokban a nagymama csúsztatta oda, az Else-nagyi, aki hamburgi volt, és a nagyapával egy kertes házban élt Reichenau an der Raxban. „Sok halat és zöldséget adtak nála, nem feltétlenül a kedvenceim, de ő is édesszájú volt. És azt szerettem. A túrógombócát morzsával és nagyon sok cukorral. Még mindig és újra meg újra. Almakompótot adott hozzá. A friss bogyósok kultusza csak később jött, akkoriban a bogyókat befőzték. Málna, ribizli és fekete ribizli termett a kertben, és ő befogott a leszedésükhöz.”

Kuncogás nők között: „Ha gyorsan csinálod, vörös lesz az ujjad és tönkremegy a körmöd, ha lassan, akkor örökké tart.”

Emlékek. Igen, mindig viccesek, szomorúak, savanyúak, édesek. „72 éves volt, amikor születtem, de nagyon-nagyon fontos személy volt számomra. Teljesen fitt 95 éves koráig, teljesen egyedül lakott – amíg egy árvíz nem jött, és a tűzoltók ki nem hozták a házból. Ez egyfajta zavartságot eredményezett. 96 éves korában halt meg.”

Az unoka szeretettel ünnepli a nagyi túrógombócát, bár a sárgabarackgombóc tésztája alapján kicsit átalakítva: „Az ő receptjével már nem tudom elérni a régi ízt, sok élelmiszer íze ugyanis egészen más, mint régen.”

Lou Lorenz főz, és nemcsak azóta, hogy Dittlbachernek hívják. A nagyinál, anyánál és az első barátnál a szemezgető veréb csak konyhalányt játszhatott: krumplit hámozni, zöldséget vágni, habot verni. Érdektelen! Huszonöt éves kora körül azonban, „amikor felszabadultabb voltam és nőtt az önbizalmam, hirtelen vágyat éreztem a húsra, az étkezésre mint érzéki élvezetre. Elkezdtem olyan dolgokat is megfőzni, amik máshol ízlettek, és nem találtam olyan nehéznek.” Sütőtöklevessel és rizottóval kezdődött, barátnők adtak tanácsot és recepteket, Lou próbálkozott, kísérletezett, siker és kudarc árán tanult, embereket hívott meg, fokozatosan egyre többet mert vállalni. Diadalmaskodik: „Ha az ember egy nagyobb családba házasodik be, akkor is vállalkoznia kell rá, és akkor még örömet is okoz.”

Azt hiszem, ha az ember tizenkét embernek főz, és ízlik nekik, akkor sikerült.”

Kiegészítésképpen: a család még tovább bővült. Fritz Dittlbacher felnőtt lányainak két férjével és két édes kisgyermekkel. Emma három éve nagynéni! A mozaikcsalád működik.

Mint a barátságok, az egyik egyenesen kulináris turbóként: „Isolde Bornemann fantasztikusan főz, és képes két napon át készülni egy vacsorára. Van egy blogja, a Küchenfreundin Isi, amelyen sikerül az ételeket úgy bemutatnia, hogy azok is képesek legyenek valami nagyszerűt alkotni, akik nem akarnak két napig főzni egy menüért. Quiche, hal és paprikás csirke, nagyon földhözragadt dolgok, ebből mindig inspirálódok és sok újat is kipróbálok.”

A tészta minden variációja, a marhasült, a sertéssült, a tányérhús már régóta Lou állandó repertoárjának része. Húsgombócot savanyú káposztával is tud készíteni – persze, kedvenc étel Felső-Ausztriában, ahonnan a férje származik.

És. „Szeretem azért a laktató ételeket is. Azokat a fűszeres recepteket, amikhez olyan fűszerek kellenek, amiket nagyjából háromévente használ az ember, és amik öt grammot ebből és tizenkét grammot abból írnak elő, azokat átlapozom. Két könyvem is van Ottolenghitől otthon, de beismerem, hogy nincs időm és türelmem ilyen sokáig foglalkozni az evéssel. Nagyon szeretek enni, főzni is szívesen, de nem akarok tíz órát főzni egy óra evésért. Valahogy féloldalas…” Kacsint és bevallja, hogy latin tanárnője egyik mondását követi: „Azért eszem, hogy éljek, nem azért élek, hogy egyek.”

Bár. Évente a házassági évfordulós ünnepi vacsoráik előtt, amiket a tanúik, Lisa Ahammer (Puls 4) és Dieter Bornemann (Eco) szerveznek, rajongó tisztelettel borul térdre: „A tizedikre tízfogásos menü! Étlappal!” Elmentette őket.

„Voilá: Tonhaltatár. Quiche Lorraine. Gesztenyeleves almában. Füstölt pisztráng almatormával. Csirke curry lepénykenyérrel. Citromgranita vodkával. Roastbeef remoulade mártással. Vaníliás kifli. Karamellizált sütőtök hagymával, dióval és juhsajttal. Esküvői torta. Hat felnőttnek. Ez stílusos.”

Mégis, a latin tanárnő hatása nagyrészt megmaradt: Lou latint és franciát iratkozott tanárképző szakra. Három évig tartott, míg rájött: „Nem ez az!” – erre azonban nagy tanácstalanságba esett: „Tudtam, mit nem akarok, de azt nem, mit akarok.” Észszerűen. Konzultált egy egyszerű pályaválasztási tanácsadóval – és a mai napig dicséri ezt a napot: „Érdekli az emberek, a nyelvek, kíváncsi, miért nem akar újságíró lenni?” Hmmm. Ez. Nem szerepelt az életemben, erre soha nem gondoltam. Írni? Írtam szívesen. A televíziózás egyáltalán nem volt téma… Nos, az EU-csatlakozás volt a középpontban, európai újságírói kurzusokat kínáltak, a szakmai gyakorlat kötelező volt.” Szóval. Tanulni, tapasztalatot gyűjteni, kitartást bizonyítani. Újságoknál. Aztán mégis TV-ben. Hans Besenböck „fedezte fel” Lou Lorenzet. Áradozik: „Az egész szívemet és a teljes energiámat más fiatal emberekkel együtt a W1 felépítésébe fektettem.”

Még két mérföldkő: 1999, amikor Lou Lorenz az akkor új ZiB3-nál lett ORF-szerkesztő. „A szerkesztőségvezető egy bizonyos Armin Wolf volt, az egész ország remegett, átalakulásban volt, 2000-ben jött a Fekete-Kék koalíció. Rendkívül izgalmas.” És 2010, amikor LL-D-t úgymond nemesi rangra emelték. Mint a ZiB2 horgonyasszonya.

Tisztelet! A karrierhez szükséges erőért és a családhoz szükséges erőért. Az egyensúlyozó képességért, hogy MINDENT össze lehet egyeztetni. Látszólag erőfeszítés nélkül, sugallja a külső hatás. Egy sikeres élet. A törékeny harcos a snidlingnél, petrezselyemnél és társaiknál keresi és találja meg a talajt. Ottakringben. Lou ott nőtt fel, és most a Dittlbacherék ismét ott laknak – „ahol a város elnyúlik… Jó érzés, a busz a ház előtt, és az U3-mal fél óra alatt a Stephansplatzon lenni, de annak is örülök, hogy reggel az ablakból a zöldre nézhetek. Emma a kertben kavarog. Három cica somfordál a lombok között. Lou fekete Coccoja, húsz és féléves, áh, olyan állatot tartani, ami egy egész életet mutat meg. Lotti, a nyugtalan, a messzeségbe vágyik. És. Dobpergést neki: Maunzi, a szerencsemacska! Hogy hol lakik máskor, nem tudni, de este pontosan jön a házba, és ugyanilyen pontosan megy reggel, hogy elkísérje Emmát a buszhoz – mint egy kutya.”

Idillnek hangzik, érzésekből építve.

Szóval. Így jön össze, hogy valaki politikai junkie legyen és kritikus interjúkérdéseket tegyen fel.

A kert fontos. „Már a feladatok része volt, hogy a nagypapának segítsek a kertben a betakarításnál, és akkoriban ez nem sok örömet okozott. De amikor nagy lettem és a nagyszülők meghaltak, újra vágyakozni kezdtem pontosan olyan veteményeskert után, amilyen a nagyszülőknél volt. Először az ő földjükön telepítettem újra egyet, később nálunk is otthon. Bár. Nem sikerül minden évben – Sommergespräche idején nem jön össze a veteményeskert. Valamiből engedni kell.” Aztán gyakrabban eljárni enni. Szívesen a mindenkori környezetben: a Klee am Hanslteich-be és Plachutta Grünspan-jába Ottakringben, vagy az ORF közelében a Mario-ba vagy a Linzer Straßén lévő L421 Asian Food-ba. Ha a tenger utáni vágy túl naggyá válik, olasznak kell lennie. A világjárvány és lezárásainak nyomorúságában vigasztaló volt természetesen a Bombay Palace, az indiai étterem a Thaliastraßén. „Olyan nagyszerűen fűszereznek és nem használnak sűrítőszereket. A szomszéd ajánlotta, ő ínyenc. Szóval vakon elhittük.” Lol.

Na, komolyan: „Az indiai étel Londont ízlelteti meg velem, Bécs után a második szívem csücske városom.” Kicsit panaszkodik: „A világjárvány miatt már olyan rég nem láttam Londont. Soha nem éltem ott igazán, de évente egyszer mindig látogatóban voltam. Anyám nővére 17 évesen Angliába ment, beleszeretett és ott maradt. Londonban és egy házban Kent grófságban, a tengerparti Broadstairsben. Ez a béke a tengerparton, minden évszakban. Egy ébresztő élmény. Imádom a tengert. És a világ minden ízét, amit a britek a fővárosukba hoztak, na ja, a saját konyhájuk nem annyira bombasztikus, eltekintve az English Breakfasttől.”

Indiázni menni a nagynéni látogatásakor mindig csúcspont volt. Ha csak rajtam múlna, állandóan curryvel fűszereznék. A chicken tikka masalának mindenesetre fix helye van az étlapomon… pedig ez egy trükk, nem Indiában keletkezett. Egy kísérlet a háború utáni időszakban, hogy az indiai ételt megszerettessék az angolokkal, ma állítólag az Egyesült Királyság legnépszerűbb étele.” Nemcsak ott, Ottakringben is. Mert Emma is szereti.

Chicken Tikka Masala

Hozzávalók
4 csirkemell
1 hagyma
2–3 gerezd fokhagyma
4–5 nagy paradicsom
2 ek paradicsompüré
kevés gyömbér (ízlés szerint)
2 ek Garam Masala
chilipehely, só, bors
150 g natúr joghurt
vaj
A hagymát, fokhagymát és gyömbért apróra vágni, mindent vajban megpárolni. Hozzáadni a paradicsompürét és a fűszereket, kicsit besűríteni.
Majd hozzáadni a kockára vágott paradicsomot. Amikor a szósz sűrűsödik, magas edénybe tenni, ízesíteni és passzírozni. A megmosott és felvágott csirkemelleket enyhén megpirítani, a passzírozott szószt hozzáadni, 10-15 percig főzni. A végén hozzáadni a joghurtot.
Rizzsel tálalni.

Túrógombóc

Hozzávalók
250 g túró
50 g vaj
1 tojás
120 g liszt
kevés só
zsemlemorzsa, fahéj, porcukor
A szobahőmérsékletű vajat a tojással habosra keverni, először a túrót, majd a lisztet és egy csipet sót hozzáadni. Néhány órára vagy éjszakára hideg helyre tenni.
Lisztes kézzel vagy két kanállal kis gombócokat formázni, forrásban lévő vízben főzni, amíg feljönnek.
Közben a zsemlemorzsát vajon megbarnítani, végül fahéjat adni hozzá.
A gombócokat ebben a keverékben megforgatni, sok porcukorral tálalni.
Hozzá: szilvalekvár vagy almapüré

[the_ad_placement id="banner-story-einzelseite"]

Iratkozzon fel a schauvorbei hírlevélre és nyerjen!

Sajnos nem sikerült befejezni a regisztrációdat. Kérjük, próbáld meg később újra.
Sikeresen feliratkoztál a hírlevélre!