Ázsiában már évszázadok óta űzik, és az USA-ban is már évek óta nagy trendnek számít a gombatermesztés. Egyedül Európa kullog némileg lemaradva. De nemrégiben egyre több fiatal osztrák teszi a szenvedélyét hivatássá.
Szöveg & fotók: Georges Desrues
Egy meleg októberi napsütéses napon Florian Kogseder a kertjében sétálgat és csóválja a fejét. „Egész életemben még nem láttam olyan nyomorúságos gombaévet, mint az idei” – mondja a felső-ausztriai férfi, és kissé tanácstalanul szemléli a tucatnyi elfűrészelt fatörzset, amelyeket a kert egy árnyékos részén állított fel és mohával borított be. Itt valójában tele kellene lennie gombával, de először a nyári hőség és szárazság, aztán végre néhány csapadékos őszi nap, majd végül mégis a meleg főn szél szeptemberben és október elején gondoskodott arról, hogy a betakarítás eddig meglehetősen gyengén alakuljon. Néhány elvétve előforduló, erőtlen gombán kívül alig látni valamit. „Bár a szezon csak most kezdődik, talán csak egy kicsit később indul be, és más fajtákkal” – mondja bátorításképpen magának Kogseder.
Természetesen nem gondolt arra, hogy éppen ebben az évben lesz ennyire alkalmatlan az időjárás, amikor tavasszal önállósította magát, és a gombatermesztést tette főállásává. A gombák mindig is lelkesítették, már kisgyerekként is, amikor apja magával vitte gombászni a közeli Kalkalpen Nemzeti Park erdeibe – meséli a ma 26 éves férfi. Akkoriban még szó sem volt hivatásról, később biokémiát kezdett tanulni, de otthagyta az egyetemet, hogy szakács szakmunkásvizsgát tegyen. Ekként dolgozott, amíg az az ötlete nem támadt, hogy a hobbijából keresse a kenyerét. „Egyszerűen egy egész világ rejlik az ízekben és a különböző állagokban, amelyek még teljesen ismeretlenek, és csak arra várnak, hogy felfedezzék őket” – mondja Kogseder. Állítása alátámasztására leszakít egy kis mandulacsiperkét, amely nemcsak a nevét kapta erről, hanem valóban intenzív mandulaíze van. „Ha vajban pirítjuk, még jobban kibontakozik az aromája” – mondja, és rögtön bemegy a házba, hogy a konyhában egy kis vajat forrósítson a serpenyőben, és abban megpirítsa a gombát.
Szigorúan véve minden gombafajtát lehetne tenyészteni – mondja Kogseder, miközben a mandulacsiperke sül, és kibontakoztatja a vajas mandulaaromáját –, még a vargányát és a rókagombát is, azonban ezek olyan kategóriába tartoznak, amelyeknek bizonyos élő fafajok közelségére van szükségük, ami költségessé és gazdaságilag alig jövedelmezővé teszi a termesztésüket. „Ide tartozik a szarvasgomba is, de náluk a magas ár miatt ez kifizetődő, minden másnál inkább nem” – magyarázza Kogseder. Ezért általában azokat a gombákat termesztik, amelyek elhalt anyagokból táplálkoznak, mint amilyen a mandulacsiperke, de a süngomba, a laskagomba, a júdásfülegomba vagy a különböző tuskógombák is. „Régebbi időkben ezt a világ minden táján főleg a szabadban tették, aztán jött az
iparosodás, és vele a nagy csarnokok, amelyekben a páratartalom és a hőmérséklet szabályozható” – mondja. Emiatt a szabadtéri termesztés egyre inkább feledésbe merült. Pedig a csarnok és a szabad tér közötti különbség nemcsak az ízben rejlik, hanem a környezetbarátságban és a vállalkozás finanszírozhatóságában is. Bár ez utóbbi két szempont szoros összefüggésben áll. „Nem is lett volna kezdőtőkém ahhoz, hogy csarnokot építsek vagy vásároljak, és klimatizáljam” – mondja Kogseder –, „és természetesen egy ilyen berendezés rengeteg energiát és rengeteg egyszer használatos műanyag zacskót igényel, amelyekben a gombák nőnek, ami természetszerűleg ökológiai szempontból a kevésbé előnyös opcióvá teszi.” Ezzel szemben a szabadtéri termesztés szinte a legtermészetközelibb és legenergiatakarékosabb dolog, amit tehetünk, ami viszont visszaköszön a gombák ízében is. Ezek a szabadban ugyanis sokkal összetettebb és tápanyagban gazdagabb táplálékhoz jutnak. „Ezek olyan körülmények, mint a vadgombák esetében, ezért alig van különbség az ízben és állagban” – állítja Kogseder. Ilyen különbség viszont nagyon is létezik az ipari úton termesztett beltéri gombákhoz képest. „A legjobban a paradicsomhoz hasonlíthatjuk őket, azoknak is egészen más az ízük, ha szabadföldön termesztik őket, és nem üvegházban és kőzetgyapoton” – mondja a gombatermesztő.
Azt, hogy a csiperkén, a shiitake gombán, néhány ördögszekér-laskagombán és a nagyon bőtermő laskagombán kívül miért nem termesztenek szinte semmilyen gombafajtát Európában általában, és különösen Ausztriában, ő maga sem érti teljesen. „A legtöbb szakács állandóan olyan élelmiszereket keres, amelyek új élményeket kínálnak íz és állag tekintetében. És ha ezek még helyi és fenntartható forrásból is származnak, akkor a kevésbé ismert gombafajták éppen kapóra kellene, hogy jöjjenek nekik” – mondja Kogseder.
Így aztán ezzel az üzleti ötlettel a fejében berendezett egy kis labort a Molln településen (Traunviertel) lévő pincéjében. Ott készíti a táptalajt gabonából és fűrészporból, sterilizálja egy sterilizátorban, amely nem sokkal nagyobb, mint egy kuktás fazék, beoltja a kívánt gombafajta spóráival, vár, amíg ezek egy befőttesüvegben gombakultúrává fejlődnek, végül pedig ezzel oltja be a fatörzseit. Ezekből 70 tömör köbméternyit szerzett be, és ehhez a házától nem messze egy egyhektáros telket bérelt. Aztán már csak várni kell. És reménykedni, hogy az időjárás is közreműködik. Ha ez így lesz, akár 50 különböző fajtát is kínálhat. „Már jó néhány konyhafőnök keresett meg” – mondja Kogseder –, „akik mindannyian gombát szeretnének rendelni, és idegesen várnak. Csak éppen én is ugyanúgy várok, mégpedig rosszabb őszi időre, hogy több teremjen, és végre szállíthassak.”
Magdalena Wurth és Moritz Wildenauer még nem tartanak itt, bár a fiatal pár szintén néhány hónapja kezdte a gombatermesztést kereskedelmi jelleggel. És azóta egy gombakertet üzemeltetnek mélyen a Waldviertelben. „A kertet még sok évvel ezelőtt apám hozta létre hobbiként” – meséli a 25 éves Warth, aki Bécsben tanult agrártudományt –, „tavasszal aztán úgy döntöttünk, hogy átvesszük tőle, és kiköltözünk ide, a Waldviertelbe, hogy ezt hivatásszerűen műveljük.” Azonban egyelőre a szárított gombákra és gombakultúrákra koncentráltak. Utóbbiakat bárki megvásárolhatja közülük, aki a továbbiakban saját maga szeretne foglalkozni a termesztéssel. „Eddig még nem rendelkezünk a szükséges logisztikával ahhoz, hogy friss árut szállítsunk a vendéglátásnak, például a két órányira lévő Bécsbe” – mondja Moritz Wildenauer –, „a gombák rendkívül kényesek, és röviddel a szüret után kiszáradnak, ezért mindennek nagyon gyorsan kell történnie. Ehhez még hiányoznak a szükséges eszközeink.” Azonban remélik, hogy az üzlet egy nap ebbe az irányba fog fejlődni – teszi hozzá a 26 éves férfi. És hogy addigra talán az egyik vagy másik konyhafőnök is igénybe veszi a gombacsíráikat, hogy maga termesztse a gombáit. És így a lehető legfrissebben dolgozza fel azokat.
Kettejük kertjében, Grossschönau település közelében, ugyanúgy néz ki, mint Kogsederéknél – felállított fatörzsek, amelyek vágási felületeit moha borítja a nedvesség megőrzése érdekében. A fából shiitake gombák, szürke laskagombák, közönséges és japán tuskógombák, valamint egy narancssárga gomba sarjad, amely németül a kevéssé vonzó kénsárga gévagomba nevet viseli. „Angolul viszont chicken-of-the-woods-nak hívják, mert olyan íze van, mint a csirkének, és hasonló állagú” – mondja Wildenauer. Ezzel pedig a gombakultúrák egy másik ígéretes szempontjára utal, mégpedig a magas fehérjetartalmukra, ami a vegetarianizmus és veganizmus jelenlegi fellendülése mellett csak egy további eladási érv lehet. Ezért Wurth és Wildenauer, csakúgy mint Kogseder, már bővített, és kibéérelt egy szomszédos telket, ahol éppen azon dolgoznak, hogy árnyékolják a kultúráik számára. Ausztria fiatal gombatermesztői tehát felkészültek az erős keresletre. Főleg, hogy immár az időjárás is nekik kedvez.
pilzgarten
www.pilzgarten.at
glückspilze
Gombákkal, gombacsírákkal és a gombákkal kapcsolatos számos termékkel kereskedik két fiatal tiroli vállalkozó az interneten és egy
insbrucki üzletben.
www.gluckspilze.com
hutundstiel
Tavaly június óta Manuel Bornbaum és Florian Hofer kávézaccban termeszt gombát Bécs 20. kerületében
www.hutundstiel.at