A biztonság íze
Próbált már valaha puszta kézzel halat fogni? Nem? Akkor menjen el Michael Niavaranival. Ausztria legnépszerűbb kabaréművésze bár Bika csillagjegyű, Bika aszcendenssel, de ha megpróbáljuk egy témához szögezni, gondolatpatakokban úszik el. A „Pars”-ban ülünk, abban a kiváló perzsa étteremben a felső Lerchenfelderstraßén, Niavarani kedvenc helyén, mert ott úgy főznek, mint otthon. Az asztal roskadozik az orientális előételektől, spenótos rétesektől, joghurtos szószoktól, meleg lepénykenyértől, zöldfűszeres tálaktól petrezselyemmel, mentával, tárkonnyal. „Nia”, ahogy barátai hívják, lélekkel teli, sötéten ragyogó borostyánszínű szemekkel néz körbe: „Így ízlik Irán!”, állapítja meg örömmel. Vágás.
Mivel Peter Mayr fotós Hasselbladot használ, és Nia szenvedélyes fotós. Szóval: van egy digitális tükörreflexes fényképezőgépe, de gondolkodik rajta, hogy újra valódi filmet használ. Az ember akkor alaposabban mérlegel, véli, és nem jön haza 4000 nyaralós fotóval. Két napig sétált New Yorkban, hogy fotózzon: „Az igazság keresése. Alvó emberek a Central Parkban, házak, egy pocsolya, amiben egy taxi tükröződik.” =
A televíziós sorozathős lepénykenyeret márt a padlizsánpürébe – perzsául Kashk-e Bademdjan. Abszolút kedvence, ropogósra sült fokhagymadarabkákkal megszórva: „Nagyon munkaigényes elkészíteni, mint a legtöbb perzsa ételt. A padlizsánnak (héjában) forró sütőben kell megpuhulnia, aztán szétnyomkodni, miközben a Kashkot, egy kevés vízzel hígított sűrű joghurtot, kicsit felforraljuk. A kettőt összekeverni, fokhagymával, kurkumával, sóval, borssal fűszerezni. Aztán az apróra vágott fokhagymát szárított mentával megpirítani. Vigyázat! A menta nagyon könnyen megég, csak a végén adjuk hozzá. És kérlek, sose olívaolaj! Csak íztelen olajak.” „A Kashk”, magyarázza a hobbiszakács, „egy juhtejből készült joghurt, amit két bódéban árulnak a Naschmarkton, és a 20. kerületi Sachsenplatzon is.” Egy jó Kashkért a félig perzsa (apai ágon) származású férfi, aki ötéves kora óta nem járt Iránban, kilométereket utazik. A „Pars” sincs épp a szomszédban. Niavarani a harmadik kerületben lakik.
Jelenleg azonban ízlelőbimbóinak forradalma zajlik: Nina Hartmannal, a 27 éves tiroli színésznővel megkezdődött az ázsiai életszakasz. „Nina a thai konyha szakértője. Lenyűgöző. Egy teljesen más filozófia, egész más fűszerek!” Belevetjük magunkat a fűszervitába, mint régen a Niavarani család ebédlőasztalánál: hogy a petrezselymet az ételhez előtte vagy utána kell-e adni, amikor is biztosan valamelyik unokatestvér okoskodva kijelentette: Teljesen rossz, egyáltalán nem is szabad petrezselyemmel fűszerezni. Stop.
A kissé savanykás ecetfa fűszerről, a szumákról szóló részletek elvesznek, mert a fotós beállásba helyezkedik. Niának meg kell beszélnie vele a széles rekesznyílások problematikáját. Azzal kísérletezik, mondja, „portréknál élessé tenni a szemet, úgy, hogy már a fülektől kezdve életlen legyen. Mint a húszas évekbeli portréknál. Ott a rekesz mindig nyitva volt.”
Egy befejezetlen, New Yorkról szóló fotóalbumának részeit beletette aktuális önálló estjének, az „Encyclopaedia Niavaranica, Ich – alphabetisch geordnet” (Enciklopédia Niavaranica, Én – ábécé sorrendben) műsorfüzetébe a Kabarett Simplben. A főnök minden második héten játssza, turnézik vele Ausztriában, és december 20-tól szilveszterig a Konzerthausban vendégszerepel. Apropos! Az evésről ne feledkezzünk meg. Megrendeli a szilveszteri asztalt a „Pars”-ban. „Megállás nélkül eszem. Annyira szeretem. Gyakran nincs is éhségérzetem, de olyan jól esik. Ez a hihetetlen dekadencia pillanatnyilag csokoládéval. Mértéktelen vagyok. Mint a sushi-fázisomban. Naponta kétszer ettem sushit, amíg már rá sem bírtam nézni.” Igen, a kabaréműsora arról szól, hogyan próbál rendet vinni az életébe, valamint arról a készségről, hogy képtelen befejezni a dolgokat. Az Én-ábécénél pontosan a BLU betűig jutott: „mert állandóan közbejön valami! Gyakorlatilag semmire sem jutok!”, magyarázza a színpadon. „Az ember végre ellenőrizné az e-mailjeit – erre valaki küld egy SMS-t, hogy közölje, várja a visszahívásodat, hogy megbeszéljétek azt az e-mailt, amit még meg sem néztél, mert éppen most kaptad meg az SMS-ét.”
Niavarani 40 éves lett, mérleget vont. Meglehetősen kérlelhetetlenül. Önéletrajzi elemek drasztikusan felnagyítva az ORF „Ex – eine romantische Komödie” című sorozatában. Városi emberek egomán, kamaszos, örömelvű szerelmi élete, a széteső családok drámai utófájdalmai olyan viccesen, realisztikusan, élesen ábrázolva, hogy az átlagos, Pilcher- és telenovella-orientált nézőknek elsötétült a szeme. Túl kevés rózsaszín remény. Az önanalizáló cinikusoknak persze kultikus. De a 300 000-es nézettségi adatok után az ORF nem folytatja a sorozatot. Legalábbis exportálni fogják Magyarországra, Belgiumba és Lettországba. A fotós azt szeretné, ha a sztár szívná a vízipipát. Nia imádja a Hasselbladot: „Mindent kézzel állítasz élesre?” Hogy aztán átvezessen a Monty Pythonokhoz és az ő Isten hangjaként ismert Vörös Nyilukhoz: 2008. július 13-án, Telfsben, Tirolban, az új apóséknál vacsora és a jóéjszakát-cigaretta után, hirtelen halálosan rosszul lett. A Vörös Nyíl lecsapott és a cigarettákra mutatott. Azóta nem dohányzik. Az alkohollal ez már 2005-ben megtörtént. A bort, mondja Nia, sosem szerette. A sört és a vodkát annál inkább. Egészen addig, amíg a Nyíl egyszer csak át nem hasított az agyán. Azóta a tiszta csapvizet dicséri, mint tökéletes italt az étkezésekhez: „Ideálisan kiemeli az ételek ízét!” A perzsa konyha finomságai, amelyben egyetlen csípős fűszer sincs.
Hurrá, megérkeztünk! Niavarani bostoni konyhai kezdeteihez, (nemrég elhunyt) nagymamája látogatásaihoz. Ott tökéletesítette a zöldfűszeres levesek, hússzószok és a megszámlálhatatlan perzsa rizses étel elkészítését: „Mások a Grand Canyonba és a Sziklás-hegységbe utaznak, én a nagymamámmal álltam egy kicsi konyhában”, mondja szívhez szólóan. Azóta úgy gondolja, „hogy a főzés az egyik legérzékibb és legizgalmasabb tevékenység. Mint a kabaré és a vígjáték előkészítése: te csinálod, az emberek pedig esznek és nevetnek.”
Amikor nappal perzsa ételeket főz, utána pedig kiáll a Simpl színpadára, fokhagyma-, koriander- és rózsavíz-lehelet lengi körül. A kollégák azt mondják: „Öreg, bűzlesz.” És a szag két-három napig a bőrén marad. De ő szépnek és fontosnak tartja, hogy tízéves lányának, Hannah-nak (Bettina Soriat kolléganőjétől) főzzön: „Amit gyerekkorunkban eszünk, az egész életünkben a régi idők biztonságát ízleli.” Hannah ragaszkodik a savanyú csirkéhez: csirkecombok, amiket egy éjszakán át gránátalmapaszttal, sóval és borssal pácolnak, majd grilleznek – nyáron természetesen faszénen. Mellé borbolyás rizs jár. Ő szereti ezt, és a lánya is szereti ezt, ez a bámulatos gyerek, aki már négyévesen olajbogyót, kapribogyót és sós szardíniát tömött a szájába. Így viszi tovább Nia a nagymama örökségét is, aki napokig főzött, adagolt és lefagyasztott, ha ott volt, hogy ételt adjon neki az idegenbe. „Ez a szeretet. Etetve vagy. A perzsák étellel utaznak.”
A fotós kedvéért fűszereket szór, követi azt a gondolatot, hogy a „valódi” filmek célravezetőbbek: „Nem koncentrálsz úgy, mint színészként, amikor tudod, hogy ő úgyis csinál 30 fotót.” A színész Niavarani a múlt nyáron Ali Samadi Ahadi perzsa rendezővel (The Lost Children) Németországban forgatta a „Salami Aleikum” című vígjátékot a „fal leomlásának 20 éve” témában, majdnem egy Ezeregyéjszaka-mese volt kommunistákról, neonácikról és előítéletekről. Egy Iránból menekült hentest játszik, egy „történetgyárost” (bécsi kifejezéssel élve), akinek a fia egy keletnémet súlylökőnőbe szerelmes. A poén, amikor a szülők találkoznak: „Ti perzsák vagytok. Istennek hála, nem nyugatiak!” A filmet bemutatják a Berlinalén, és 2009 tavaszán kerül a mozikba. =
Karrier szempontjából jól halad, magánéletileg megint azt hiszi, összejöhet a szerelemben: „De ezt csak az élete végén tudja az ember biztosan, ha 20, 30, 40 évet töltött valakivel.” Felnőtt módon fejtegeti a romantikus szerelem lenyűgöző félreértését. Hogy nem tudunk megbirkózni a csalódással, hogy idővel elveszítjük a friss szerelem lendületét: „Akiknek a legtöbb szerelme volt, ők a legnagyobb romantikusok. A valódi alap azonban csak az akarati döntés lehet: Együtt akarunk maradni.”
Ami a konyhát illeti, Nina Hartmann, aki egy felbontott eljegyzés után váratlanul csöppent az életébe, mindenképpen tehetséges: „Csak figyelt engem, nem kérdezett semmit – de amikor egy előadás után hazaértem, olyan szaga volt, mintha a perzsa nagymamám főzött volna.” A biztonság illata. Kiegészítve a thai konyhával: Ninának köszönhetően Nia most sokat foglalkozik kókusztejjel, gyömbérrel, tamarinddal, amit vízbe áztatnak, kinyomkodnak és csak a levét használják, bambuszlevelekkel és lime-mal. Sőt: a kabaréművész hirtelen a „Goldene Zeiten” éttermet is látogatja, a Simpl sarkán. „Régebben sosem tudtam kínaiul enni.” De az a hal a minap, filézve, tésztába forgatva és origamiszerűen újra összeállítva (olyan szép!), édes-savanyú szósszal, nagyszerű volt. Indait is próbált már, Londonban Ninával. Pokolian csípős, de fantasztikus. Vigyázat! A cinikusoknak éppen most kellene emlékeztetniük Michael Niavaranit a sushi-fázisára.