A golfpályák és Tex-Mex éttermek között nemcsak kiválóan lehet étkezni, hanem Arizona történelmi nyomait is fel lehet fedezni.
A Phoenixbe tartó repülőgép majdnem üres volt. Az étel – mint a legtöbb amerikai légitársaságnál – meglehetősen rossz. A fehérbor a papírpohárból szintén nem volt valami különös. Nem túl sikeres kezdete egy gasztronómiai utazásnak. De a steward – Benjamin – elbűvölő volt. „Hová mentek ti tulajdonképpen?”, kérdezte. „Arizonába, jól enni és egy kicsit golfozni”, mondtam. „Élvezni fogjátok, a legszebb állam az egész országban”, mondta. „Én is onnan való vagyok. Egy csomó jó kajahely van nálunk.”
Leszállás előtt még nyomott a kezünkbe egy papírt a kedvenc éttermeivel. „De vigyázzatok a csörgőkígyókkal”, figyelmeztetett búcsúzóul, „abból az átkozott állatból több van nálunk, mint lakos.”
A hangszórókból – a kezdőütésnél jobbra-balra a bokrokba rejtve – Csajkovszkij 1. zongoraversenye csendül fel. A fairwayek úgy néznek ki, mintha borotvával nyírták volna őket. Mögötte a kissé hivalkodó klubház. Phoenixben vagyunk, Arizona szívében. A Phoenician Resort golfpályáján, a milliomosnegyed méregdrága luxusoázisában.
Itt minden szuper. A golfpálya, az elegáns zománctáblák („beware of rattle snakes”), amelyek finom írott betűkkel figyelmeztetnek a csörgőkígyókra, az elegáns Windows on the Green golfétterem a mesés francia-olasz-hispán konyhájával. Hét további étterem, a golfpálya bárja tele nemes szeszes italokkal, a falon egy dedikált fotó John Wayne-ről. Minden a legmagasabb minőségben. A legolcsóbb kétágyas szoba 200 dollár éjszakánként.
A papíron, amit Benjamin nyomott a kezünkbe, megtaláljuk a kedvenc éttermét Scottsdale-ben: a Voila French Bistro-t. Megéri ellátogatni ide. Jean-Christophe Gros és felesége, Ségelène csak két éve jöttek Amerikába. Előtte három éttermük volt a Vogézekben. A kis étterem mindenféle halra specializálódott, és a 26 dolláros bouillabaisse-t Franciaországban sem kapni jobban.
Az ötvenes évek végén volt, amikor Hollywoodban divatos volt saját golfpályával rendelkezni. Bing Crosby a dél-arizonai részen, majdnem a mexikói határon építtette meg a sajátját. Tubacban, abban a kis festői, akkoriban kissé álmos faluban Tuscontól délre.
1726-ban alapították Tubacot a Mexikóból érkező spanyolok. Arizona első európai települése. Néhány évvel később az új telepesek közül kb. 200-an továbbköltöztek északkelet felé és megalapították San Franciscót. 1860-ban Tubac volt Arizona legnagyobb városa. És évekig problémája volt az őslakosokkal, az apacsokkal híres főnökük, Geronimo vezetésével. Természetesen ez nem volt olyan nemes lelkű, mint a Winnetouról, az apacsok nemes főnökéről szóló Karl Május filmekben. Az indiánokat irgalmatlanul lemészárolták.
Ma Tubac egy művészváros festőkkel, szobrászokkal és sok műkereskedéssel, valamint egy csodálatos 27 lyukú golfpályával. A klubházban rusztikus Tex-Mex konyha van, a bárban pedig Rodriguez keveri a legjobb martinit Arizonában – legalábbis ő ezt állítja.
Benjamin listája Tubacra az Elvira’s Restaurantot ajánlotta. Ennél mexikóibb nem is lehetne. Itt minden „south of the border“ – a berendezés, az étlap, az italok, a hangulat. Nem csoda: az Elvira’s 1927 óta létezik Nogalesben, a közeli mexikói határvárosban, mielőtt Tubacba költözött. A mexikói ételek, mint a Chiles rellenos, az enchiladák vagy a steakek – a főételek 18 dollár körül – kitűnőek.
Nem messze Tubactól telepedett le a hetvenes években Stewart Granger egy hatalmas ranchen Kino Springsben. Ott élt boldogan és elégedetten feleségével, Jean Simmons-szal, aki – legalábbis a helyiek így mesélik – koromfekete ménjén vágtatott át a prérin bármilyen időjárásban. Az azonos nevű golfpályán található steakétterem híres.
Ott ültünk hát Stannel a közúti rendőrségtől és Fredericcel, egy nogalesi fodrászat tulajdonosával. A hangulat nem volt éppen rózsás.
„Átkozott idióták Washingtonban“, dohogott Stan. „Azzal az átkozott fallal Mexikó felé. Ki takarítja majd el a szemetüket, ha nem lesznek szegény ördögök odaátról?“ „Igazad van“, morogta Frederic. „Csak magukra gondolnak, a politikusbábok.“
Coronát ittunk, a határon túli mexikói sört. Üvegből, ahogy illik. „Az öreg John egyszerűen beolvasott volna azoknak Washingtonban“, morogta a csapos, megfordult és szinte szeretettel nézett a mögötte lévő képre. Ott lógott John Wayne dedikált fotója. Végül is ő gyakran volt itt vendég.
A legtöbb nagy John Wayne western itt készült. Az időjárás mindig szép, a táj egyedülálló, Hollywood nincs túl messze, a statisztákat – a gonosz indiánokat, akiknek parancsra kellett leesniük a lóról, ha a westernhősök legyőzték őket – olcsón lehetett felfogadni a szomszédos rezervátumokból.
Dr. Gordon Dudd, a tucsoni Arizonai Egyetem mezőgazdasági professzora Arizona egyik legnagyobb problémáját akarta megoldani: a vizet! Arizona a Sonora-sivatag közepén fekszik. Dudd professzor gondolkodott és azt mondta magának: A szőlőtőkék több mint harminc méter mélyre is lenőnek, hogy vizet, az értékes folyadékot kutassanak fel. Ezért az 1970-es években pár szőlőtőkét ültetett Elgin közelében. A szőlőtőkék kizöldültek és pompásan fejlődtek. Vizet találtak.
A professzor nagy örömét lelte a szőlőtőkéiben és további tőkéket ültetett. Megszületett a Sonoita Vineyards borászat.
És hová menjünk vacsorázni Elginben és környékén? Ne csüggedj, kérdezd Benjamin listáját. Ő a The Vineyard Cafe-t ajánlja a 82-es és 83-as autópálya kereszteződésében, egy kis szupermarket mellett. Még mindig az egyik legjobb étterem Dél-Arizonában, ahol ésszerű árakon – főételek 20 dollár körül – kiválóan lehet enni.
És még egy kulináris variáció: A Big Nose Kate’s Saloon a megfelelő hely – és ez már 1880 óta így van! Egy stílusos cowboy-bár ízletes Tex-Mex konyhával. Big Nose Kate-ről, Doc Holliday barátnőjéről és állítólag a város első prostituáltjáról elnevezve, amely akkoriban 5000 lakost számlált …
Tucson valószínűleg Arizona egyik legérdekesebb és legeredetibb városa. Kétezer évvel ezelőtt a Hohokam indiánok telepedtek le itt, akik a Java-sziklák lábánál fekvő falvukat „Stjukshon“-nak nevezték el: „Forrás a fekete hegyek lábánál“.
Tucsonnak nevezték el aztán a spanyolok, akik erődítményt építettek itt az indiánok ellen. Később Tucson Mexikóhoz tartozott. Csak 1912-ben lett Arizona amerikai szövetségi állam.
A mexikói hatás ma is mindenhol érezhető: az építészetben, a zenében és a konyhában. Arizona legjobb mexikói éttermei Tucsonban és környékén találhatók.
A legeslegjobb, állítják a helyiek, a Cafe Poca Cosa. Még ha kívülről nem is úgy néz ki, mint egy ínyenc templom, belül Suzana Davila, a tulajdonos és séf, a legkiválóbb eredeti mexikói konyhát prezentálja. Minden asztalhoz előételként meleg kukorica-tortillákat és egy tál jól fűszerezett babot hoznak. Az étlap naponta változik.
Kiváló még a The Grill at Hacienda del Sol a luxusszállóban, a Santa Catalina-hegység lábánál – mindig is egy búvóhely volt olyan hollywoodi színészeknek, mint John Wayne. Egy pompás park közepén itt a délnyugat-arizonai Nouvelle Cuisine legjavát szolgálják fel. A flamenco együttes pedig pompás dallamokat játszik hozzá.
Tucson drága. A legolcsóbb egyébként húsvét után szeptember végéig. Még a legdrágább és néha kissé öntelt szállodákban és üdülőhelyeken sem fizet az ember egy hétre többet ebben az időszakban, mint télen egy hétvégére.
Érdemes megnézni egyébként az Arizona-Sonora Desert Museumot Tucson szélén. Valójában inkább állatkert, mint múzeum, a Sonora-sivatag növényeivel és állataival. És láss csodát, előttünk egy terráriumban egy kissé álmosnak tűnő kígyó ült: „Rattlesnake – Crotalus“ állt egy bádogfeliraton az ablak előtt. Végre láttuk az első csörgőkígyónkat életnagyságban előttünk.
És aztán újra visszaértünk Phoenixbe, a több száz étteremmel és kocsmával teli városba. A legjobb közülük, állítják a phoenixiek, a Durant’s. A Durant’s 1950 óta ugyanazon a helyen van. A nyüzsgő Phoenix számára ez majdnem egy örökkévalóság. Valószínűleg a város legjobb steakjei itt kaphatók.
De mi szerettünk volna – Benjamin listájának utolsó ajánlása szerint – a Los Dos Molinosba is ellátogatni az autentikus mexikói-regionális konyhájával. A folklóros, színes étterem a déli városrészben mindig zsúfolásig tele van. Foglalni nem lehet, az ember az udvaron vár egy Margaritával a kezében a következő szabad asztalra.
„I’m Anita, your server tonight“ („Anita vagyok, a felszolgálótok ma este“), mutatkozott be a barátságos felszolgáló és adta át az étlapokat. Szinte összeesküvői hangnemben hozzátette: „A mai specialitásunk a vörös chiliben pácolt csörgőkígyó. Omlós, mint a borjúhús!“
Na, végre személyesen is megismerkedtünk!
www.thephoenician.com
www.voilafrenchbistro.com
www.tubacgolfresort.com
www.elvirasrestaurant.com
www.kinospringsgc.com
www.sonoitavineyards.com
www.vineyardcafesonoita.com
www.bignosekates.info
www.cafepocacosatucson.com
www.haciendadelsol.com
www.desertmuseum.org
www.durantsaz.com
www.losdosmolinosphoenix.com