Szöveg: Peter Rabl Fotó: rendelkezésre bocsátva
A vodka és sushi kifutópályája
Ibiza. Lehet róla megosztott véleményen lenni. Egyesek áradoznak a rejtett lehetőségekről, hogy a tömegtől távol élvezhessék a jó életet. Ők aztán egy több ezer négyzetméteres telken álló finca tulajdonosai. Másoknak nincs fincájuk, cserébe megvan bennük a vágy a tömegfürdőzésre, amely nyáron éjszakánként a határtalanul túlfizetett DJ-k ritmusára hullámzik. Ezt is lehet. Az viszont vitathatatlan, hogy az Ibiza-látogatók a szigeten jól is tudnak enni. Ahogy az is, hogy a strandklubok és azok éttermei a legszebbek és legjobbak közé tartoznak. Capri vagy a Côte d’Azur hangulatával még az egyik legjobb klub, a Blue Marlin sem tud versenyezni. Nagyon sok fehér bőr és a hozzáillő vendégek Frankfurtból vagy Moszkvából. De a hangulat egyedülálló, a zene rendben van, és mindenekelőtt az étterem az árban foglalt naplementével megéri a látogatást. Nevetségesen túlméretezett koktélokat szolgálnak fel ott, később pedig helyi rozékat. A helyi fogásból származó languszta, ha valóban az, mindenképpen kalandosan van beárazva. A vörös garnéla, feltehetően Spanyolországból vagy Olaszországból repülővel érkezett, túl puha és ezzel a visszaküldés határán áll. De sehol máshol, csúszik meg a vendégben az érzés, nincs jobb sushi, mint itt. Tökéletesen elkészített, tökéletes termékek. A klub egyébként csak 20 percre található a repülőtértől – ha nyáron kapna pár ajándék repülőjegyet.
Blue Marlin, Ibiza
Cala Jondal Beach
Naponta 10–3 óráig
Konyha: vasárnap 13–19, 21–1, H–Szo 13–19, 20–1 óráig
Tel.: +34/971/41 01 17 & +34/971/41 02 70
www.bluemarlinibiza.com
La Fontelina
Őrülten szép
A két, villámkék tengerből kiemelkedő szikla igencsak megmozgatta a Capri-vendégek kameráit. Hogy ezeket hajóról vagy a híres Via Tragara kilátópontjairól fényképezik, az végső soron a pénztárca és az utazási szokások kérdése. Egyetlen luxushajó sem tudja nyújtani a szinte a strandon és a sziklába vájt Fontelina páratlan környezetét, amely valójában csak egy pár felszerelt deszkából és állványzatból álló barakk, nagy nehezen befedve néhány ponyvával a nap vagy a ritka eső elől. Ennek a helynek a varázsa többek között a nehéz megközelíthetőségében rejlik. Szárazföld felől egy jó harmincperces gyaloglással közelíthető meg, több száz méter mélyen, meglehetősen nehéz terepen, és a gondolat, hogy este ugyanezt az utat visszafelé hegynek felfelé kell megtenni, már sokakat eltántorított a híres Faraglioni-sziklákkal szembeni apró strand meglátogatásától. Szandálviselők számára a Fontelina tehát tabu. A másik út a tengeren át vezet vízi taxival, ami kevésbé megerőltető, de nem olcsó mulatság. A Fontelina 1949 óta létezik, ami nem csoda, hiszen Capri szigete már a Római Birodalomban is nagyon népszerű volt a császárok (Tiberius és Augustus) körében, a 19. század végén pedig az Alfred Krupphoz hasonló, pénzszűkében nem szenvedő emberek számára – akiről egy szűk, a sziklák között kanyargó utat neveztek el – keresett menedékhely volt olyan vágyak kiélésére, amelyek az akkori Németországban kevéssé voltak elfogadottak. Néhány asztal közel a sziklához, alig néhány méterre a kristálytiszta Földközi-tengertől, olyan recept volt, amely akkor is és ma is kiválóan működik. A félelem, hogy itt csak a látványos elhelyezkedés miatt húznak le minket, megalapozatlan. Bár Capri sehol sem igazán olcsó. Klasszikus capri módon erősödünk meg, tehát paradicsomot szolgálnak fel nagy mennyiségben, vagy a környék csodálatos mozzarellájával, vagy halkülönlegességeket, tenger gyümölcseit és ámulatba ejtő minőségű és frissességű articsókát tartalmazó előétel-tál részeként. Ha a vongole, amelynek minőségéről északabbra sajnos gyakran csak álmodozhatunk, nem tartalmaz sót vagy homokot, csodálatos íze van. A desszertek éppoly frissítőek, mint gyümölcsösek, a borok pedig, ha nem is magáról a szigetről, akkor természetesen Olaszországból származnak. Az ebéd utáni pihenéshez kék-fehér bérelhető matracok kínálkoznak, amelyek napi díja arra utal, hogy a fürdővendég Európa egyik leghíresebb strandján tartózkodik.
La Fontelina, Capri
Via Faraglioni, 80073 Capri (NA)
Tel.: +39/081/837 08 45
Április közepétől október közepéig
Konyha naponta 12.30–16.30 óráig
Csónaktranszfer Marina Piccolába 30 percenként 15–18.30 óráig
www.fontelina-capri.com
Sansibar
Olajruha, pezsgő és currywurst
Sylt dűnéiben bújik meg a Sansibar, valójában egy túlméretezett kunyhó terasszal és egyszerűen berendezett vendégszobákkal. De a rejtőzködés sajnos keveset segít. Egynapos turisták, bámészkodók, törzsvendégek és sétálók nem ismernek kegyelmet, ha az utolsó helyekért folytatott harcról van szó. A kiszolgálásban dolgozó, cseppet sem unalmas emberek délben nem vesznek fel foglalást. Tucatjával mennek a currywurstok a pultnál, és hogy a vendégek hozzá a jól felszerelt borlapból választanak-e, lényegtelen. De van tengeri nyelvhal is, akkora, hogy négy erős evő is alig bír vele. Olyan jó, hogy az útmutatókban jóval magasabbra értékelt konyhafőnökök is eljöhetnének egyszer a Sansibar-csapathoz egy kis továbbképzésre. Hozzá kockára vágott burgonya tejszínnel, egy csak szakértők által definiálható, enyhén citromos-vajas mártás és gyökérzöldségek. Az aperitifként kínált állítólagos kultikus eperbólé íze semmilyen, ami a hangulatnak azért nem árt. Este egy árnyalattal előkelőbb lesz, és foglalásokat is elfogadnak. Sylt színe-java, ha éppen nem otthon tölti az idejét, beugrik egy italra. De azok az idők, amikor a szigeten a jetset bulizott, olyan rég elmúltak, mint ahogy maga a jetset sem létezik már. Így a sikeres Sansibar-termék a korábbi idők hírnevéből táplálkozik. Sansibar-magazinok, Sansibar-divat, Sansibar-termékek (currymártás a kolbászhoz, nem vicc). Tényleg csúcsminőségű, mint említettem, a borválaszték, amely önmagában is megéri a látogatást. A Sansibar története sok más, időközben hírnévre szert tett strandétterem történetére hasonlít. Először egy kis választékú kioszk, 1974-ben építette egy sváb szakács, aztán leégett, nagyobbra építették újjá. Egyre több vendég érkezett, még az étteremkalauzok is felfigyeltek rá. A marketing pedig úgy megy, mint a karikacsapás. És az ember nem csodálkozik, ha a gépen, amely Syltre viszi – ahogy mostanra mindenhol Németországban –, egy úgynevezett Sansibar-menüt kínálnak. Haragudhatunk-e egy vendéglősre, ha megpróbál egy kis pénzt keresni?
Sansibar, Sylt
Hörnumer Straße 80
25980 Sylt OT Rantum
Tel.: +49/4651/96 46 46
Naponta 10.30-tól zárásig
www.sansibar.de
La Co(o)rniche
Homok és stílus
Európa legnagyobb dűnéje és egy hely, amelyről Philippe Starck azt mondja, a világ legszebbje. Az Arcachon-medence partján a látnok vállalkozó, Louis Gaume üdülőhelyeket épített Bordeaux-ból és Párizsból érkező vendégek számára, az egyik legnagyobb attrakció a Corniche hotel kellett volna legyen. Az is lett. Néhány évvel ezelőtt a hotelt felújították, Starck a hófehér stílusban rendezte be újra. Valójában itt teljesen hiányzik a Shabby Chic, amely sok, ebben a cikkben bemutatott strandéttermet jellemez. Így a Co(o)rniche stilárisan kilóg a sorból, de nem lehet nem ajánlani. Sirályok és kitesurfök szeme láttára, akik a vendégek feje felett süvítenek el, foglalunk helyet. Az étlap olyan, mint az összes olyan tengeri állat gyűjteménye, amelyeket horgászbottal, hálóval vagy kézzel lehet kifogni az Atlanti-óceánból. Természetesen ott vannak a húsos Gillardeau osztrigák, és minőségük figyelemre méltó, de sokkal izgalmasabbak a kis osztrigák, a helyi ínyencek kedvencei. Rendeljenek tehát osztrigát, tengeri csigákat, langusztinót, szintén különböző méretű garnélákat, fél homárt és rákokat, amelyek a terasz mellett, bőséges jégen várják tökéletes hőmérsékleten az evőket. De van salade niçoise, spagetti carbonara és libamájpástétom is. Grill steak vagy csirke helyett érdemesebb a nyelvhalat választani, egy pompás hal vajban sütve. A vastag pénztárcájú utazók számára a ház szállodai szobákat is kínál. Az Atlanti-óceánnál vélhetően ritkán lehet ennél szebb helyen éjszakázni, és reggelizni meg végképp nem.
La Co(o)rniche
46, Boulevard Louis Gaume, 33115 Pyla-sur-Mer
Tel.: +39 (0) 5 56 22 72 1
www.lacoorniche-pyla.com
Nikolas Tavern
Gourmet-barlang
Szantorini szigetén az oiai kötelező naplemente-imádat mellett ajánlott egy rövid kitérő az akrotiri ásatásokhoz. Bár a válság miatt a munkálatok éppen szünetelnek, elég látnivaló van, ami felvilágosítást ad a szigetet akkoriban benépesítő első bevándorlók életmódjáról. Annyit leszögezhetünk: étkezési kultúrájuk nem volt semmi. A kritikus étkezőket a mai Görögországban ennek az ellenkezőjével vádolják, és az archeológiai lelőhelyektől csak néhány percnyi sétára jobban megismerhetik a valóságot. Nikolas és családja híres tavernája homokba és sziklába vájva olyan közel fekszik a tengerhez, hogy szeles időben az asztalokat átlátszó műanyag ponyvával védik. Látványosság önmagában azonban az étel, amely megmutatja, mire képes a szantorini konyha. Példák? Egy padlizsánt egészben forró parázson sütnek meg, majd meghámozzák, villával szétnyomkodják, fokhagymával és olívaolajjal langyosan tálalják. Természetes konyha nyersen. Hogy Nikolas és emberei hogyan képesek ilyen frissességű salátákat, nagyon jó juhtúrót, fetát és még jobb babsalátákat (a sziget specialitása) beszerezni, illetve elkészíteni, az az ő titkuk. Tömegétkeztetés mindenesetre máshogy néz ki. Aki pedig nem esik elragadtatásba, amikor a friss grillezett szardíniát és a szintén szakavatottan grillezett puha tintahalat szolgálják fel, annak aligha lehet segíteni. Az ezen a szigeten, ahogy Mikonoszon vagy Rodoszon is gyakran tapasztalható turista-luxus antitézise – nem is lehetne jobb, mint ebben a habkoronás tengerparti tavernában.
Nikolas Tavern,
Szantorini
Akrotiri Beach, Akrotiri
Tel.: +30/22860/823 03
www.thecave-ofnikolas.gr
Les Salins
Mezítláb Saint Tropez-ban
Saint Tropez, egyrészt mert annyira szép, másrészt mert ez a klub tényleg Saint Tropez-ban van. Csak megyünk és megyünk kifelé a fokra, a villák és hotelek száma csökken, a misztrál brutalitásától meggörnyedt fák száma nő. Aztán a tenger, előtte egy többemeletes kunyhó. Egy kis strand, és mintha az egész egy örök provizórium lenne, rendezői székek több sora és csupasz asztalok napernyők alatt. Itt szó szerint „les pieds dans l’eau” (lábunk a vízben) eszünk, ahogy a franciák áradoznak, amikor úgy vélik, itt az ideje megszabadulni a strandszandáloktól, és a lábunkat a meleg homokban vagy az alig egy-két méterre lévő tengerben áztatni. Hogy a Les Salins-ban van hal, az nem lep meg senkit. De van paella csirkével, igazán komoly kagyló, rizs és chili, vagy akár grillezett borjúborda is. Utóbbit rendelni azonban nevetségesnek tűnik a grillezett kagyló vagy az egészben, mintaszerűen grillcsíkosra sütött tengeri sügér minőségét tekintve, amelyet egy csipetnyi olívaolajjal és édesköménymaggal tálalnak. Előtte a bölcs biztos, ami biztos, rendel egy kör kis, sült halat, amelyet kézzel esznek (orrtól farokig elv), és lakoma előtt egy narancssárgán fénylő Rouille-mártásba mártogatnak. Ami talán érdekes: a Club 55-tel ellentétben a hírességek inkább kihagyják ezt a helyet, ami szigorúan véve pont ez adja a vonzerejét. De kérem, nyugodjanak meg, a pezsgőkészlet mindenképpen elegendő. A nem hírességek is szomjasak. A kiszolgálásban dolgozó fiatal hölgyek és urak, akik tisztában vannak azzal, hogy a világ egyik legszebb munkahelyén dolgoznak, ennek megfelelően motiváltak. És még valami: este állítólag egy emelettel feljebb pizzák is vannak, amelyeket a szerző ugyan maga nem kóstolt, de megbízható forrásai szerint kiválóak.
Le Salins, St. Tropez
Route des Salins,
83990 Saint-Tropez
Tel.: +33 /(0)4/94 97 15 66
www.lessalins.com
Club 55
Az örök fiatalság
Az ötvenes években volt. Roger Vadim éppen forgatta szeretőjével, Brigitte Bardot-val az „Et Dieu … créa la femme” (némileg pontatlan fordításban: És Isten megteremtette a nőt) című filmet. A forgatás a pampelonne-i strandon zajlott, amit Saint Tropez-hoz sorolnak, de valójában a kevésbé ismert szomszédos településhez, Ramatuelle-hez tartozik. Ott a Genevieve és Bernard de Colmont család, kalandvágyó francia dokumentumfilmesek, egy strandkunyhót építettek, ahol családias környezetben sültekkel, zöldséggel és rozéval vendégelték meg barátaikat. Madame Colmont nagyon jó szakácsnő volt, aminek híre ment. Amikor a filmstáb három hétre kibérelte a helyiséget, hogy Curd Jürgens-től kezdve Jean-Louis Trintignant-on át a második kameraasszisztensig reggeltől estig ellássák őket élelemmel, senki sem sejtette, hogy ez a „klub” szigorúan véve nem vendéglátóipari egység. Bernard de Colmont az engedélyeztetést hamar pótolta. A filmsztárok és a többiek törzsvendégek maradtak nála. Beleszerettek a helybe, a természet kietlenségébe, az isteni panorámába és a Côte d’Azur napfényébe. Értékelték a vendéglátók egyszerűségét és egyben kedvességét, valamint a konyhát, amely az évtizedek alatt alapvonásaiban alig változott. Colmonték fia időközben már száz életre való pénzt keresett itt. De Patrice puszta örömből továbbviszi a Club 55-öt, a hagyományok szellemében, és a vendégek ezt imádják. A kiszolgáló személyzet sok tagja már több évtizede ott van, úgy néznek ki, mint egy összeszedett hajótörött csapat. De a vendégek, köztük híresek és kevésbé híresek, akik szerencsésnek mondhatják magukat, ha két-három hét foglalás után szabad asztalhoz jutnak, nem panaszkodhatnak.
LE club 55
43 Boulevard Patch,
83350 Ramatuelle
Tel.: +33/(0)4/94 55 55 55
www.club55.fr
Ami a szervezésben és tervezésben kemény munkát és fegyelmet igényel, az itt olyan lazán jelenik meg, ahogy álmainkban kívánjuk, amikor eljön a nyitott ingek és blúzok, a szalmakalapok és a strandszandálok ideje. Bár a kínált dolgok minősége gyakran meglepő: a málnával felszolgált pezsgőnél jobb és gyümölcsösebb nem képzelhető el. A klubhoz tartozó strandra néző kilátással szívesen rendelnek második vagy harmadik pohárral, és itt senki sem kérdezi az árat. Az étlapon és később a tányéron: tökéletesen elkészített saláták, zöldségek mártogatósokkal, kis sült halak, szerencsétől függően az olajcserével a konyhában közepes vagy nagy élvezet. Aztán aranydurbincs vagy tengeri sügér, grillezve és a nyári szél sebességével megszabadítva a szálkáktól, élvezetre készen tálalva. Egy még feltárásra váró okból a nagyon improvizáltnak tűnő 55-ös terasz árnyékában szívesen nyúlnak a rozé után. Egyeseknek ez pezsgő, másoknak a régióból származó, egyszerűbb, átlagos áru. A pincéreknek és a többi vendégnek ez mindegy. Megélt egyenlőség a világ állítólag egyik legdrágább térségében. Ha az egész ennyi év után ráncosodott volna, akkor azok a házigazdák és vendégek nevetőráncai.
