„Mindig volt egy adag a hűtőszekrény hátsó részében” – emlékszik vissza Peter Spak, az azonos nevű bécsi, majonéztermékekről és Hink pástétomgyártóról ismert tradicionális cég vezetője. A corned beef, vagyis a préselt pácolt marhahús, gyerekkora és ifjúsága egészen kellemes emléke, mondja: a késői hazaérkezéseké, a farkaséhségé, az éjfél utáni nassolásoké. De ahogy mondta, a corned beefet inkább a hűtő hátsó zugába tolták.
Mert sosem voltunk büszkék arra, hogy kinyitjuk a sós, rózsaszín, zselés-szilárd hústömböt tartalmazó konzervdobozt. A konzervhúst valójában mindig egyedül ettük, olyan pillanatokban és állapotokban, amikor a termék megítélése teljesen hidegen hagyott minket, amikor éppen megkívántuk, amikor abban a pillanatban éppen corned beefnek kellett lennie. És talán azért is, mert éppen nem volt más.
A konzervhús kétségtelenül az egyik legkisebb presztízsű élelmiszer, ami az ember eszébe jut; valahol a surimi és a növényi sajt között helyezkedik el. Nem véletlenül lett a „Spam” – egy amerikai gyártó, a minnesotai Hormel Foods konzervhús-úttörőjének termékneve (a Spiced Ham betűszava) – a kéretlen tömeges e-mailek elnevezése (bár ez csak a brit Monty Python komikuscsoport 1970-es zseniális szkeccsének köszönhető). Az ember tömegtermelésre, húspép-készítményre, nitrites pácsóra, tartósítószerekre és a speciális, kónikus, forrasztott kulcsos doboz nyitásakor szerzett sérült ujjakra asszociál. Meg a kutyakaja szagára…
Ezért hát itt az ideje, hogy a corned beef jó hírnevét helyreállítsuk. Amihez először is tisztázni kellene a fogalmat, ami egyáltalán nem is olyan egyszerű. A corned beef ugyanis elsősorban pácolt marhahúst jelent, a konzervdoboz még nem része a definíciónak. És itt jön a képbe a bábeli corned beef-zavar, mert Angliában és Írországban, ahol a pácolt hús tengerészek élelmezéseként hosszú hagyományra tekintett vissza, és a 19. század elején kialakult a konzervált pácolt hús ipara is, a corned beef alatt nagyjából ugyanazt értik, mint mi – bár nem teljesen, mert Írországban a corned beefet mészárszékekben is készítik, értékesítik, és az írek ünnepnapokon, mint például Szent Patrik napján, káposztával fogyasztják.
Az Egyesült Államokban, konkrétan a keleti part nagyvárosaiban szó sincs konzervhúsról, ha corned beefről van szó. Ott a megnevezés szárazon pácolt, főtt marhaszegyet (Brisket) takar, vagyis a szintén füstölt és fűszeresebb pastrami testvérét, amelyet ott hasonlóan használnak: vékony szeletekre vágva, a legendás Reuben-szendvicsbe töltve. A corned beef New Yorkban, Bostonban, Philadelphiában és New Jersey-ben a csemegeüzleti kultúra elmaradhatatlan része, és Új-Anglia hagyományos ételeként a beszámolók szerint régen a nagy szállodák étlapjain is szerepelt. De vajon a konzervált corned beefet is csomagolják dobozokba az USA-ban? Aligha, bár ez nem elvi kérdés, hanem annak köszönhető, hogy a konzervhúst az amerikai és a nemzetközi piacra ma már elsősorban Brazíliában állítják elő.
És nem lennénk a 21. század 20-as éveiben, ha a konzervhús-szektorban ne lennének kísérletek a termékminőség és a feldolgozás finomítására: a japán Nozaki’s konzervgyár kínálatában például van wagyu marhából készült corned beef (a rendelt példány sajnos elakadt a vámon), a német Sostmann tradicionális nagyüzemi hentesüzem bio-angus legelőn tartott marhahúst tölt dobozokba a Manufactum számára, és egy éve a Hink is piacra dobott egy „nemes roastbeefet”: felső-ausztriai fiatal bika stefánia-szeletéből, négyféle borssal.
Az ötlet nem is olyan új, mondja Peter Spak, már tíz évvel ezelőtt készített Johann Lafer megbízásából corned beefet három ízben, üvegekbe töltve. Franz Aibler hal- és bio-marhatenyésztő számára is készült egy hatféle hústerméket tartalmazó exkluzív kis széria üvegben, köztük egy hátszín- és stefánia-szeletekből álló corned beef. Most viszont a konzervdoboz jött, először is azért, mert az üveges pácolt hús hajlamos volt a felületén megszürkülni, másodszor pedig azért, mert a konzervdoboz az igazi, és ráadásul a 80-as évekig a Hinknél is ebben, a jellegzetes fehér téglalap alakú dobozban gyártották. „A halnál (2016-ban dobott piacra a Hink egy édesvízi konzervhal-sorozatot) láttuk, hogy a fogyasztó készen áll egy kiváló minőségű konzervtermékre, és hajlandó is érte többet fizetni. Akkor gondoltuk: próbáljuk meg.”
Természetesen megpróbálta megszerezni ezt a tipikus corned beef-dobozt a fiatal bika húsából készült pácolt húsához, „de az ilyen dobozok gyártói még csak nem is válaszoltak az e-mailjeimre, 100 000 darab alatt szóba sem állnak senkivel”. A Hink-féle corned beef pedig 600–700 darabos tételekben készül, nem ezresben.
Ezért hát maradt a teljesen átlagos kerek konzervdoboz, amiből a hústömb persze nem csúszik ki olyan gusztusosan, és ami nem nyújtja a speciális kulcsos nyitási szertartást sem. De ezért Spak és séfje, Sascha Huber még rátettek egy lapáttal, és kihozták a vaddisznócombból készült „Corned Boar” sorozatot, valamint a szarvasból készült „Corned Deer” szériát. Tavasszal már négy-öt, egyenként 400 darabos tételt adtak el, ami nem rossz egy több mint tíz eurós, egyébként elég drága „olcsó termékhez”. Hogy hirdeti-e ezeket a termékeket „osztrák Reuben” töltelékeként vagy „hegyi tavak Labskausa” részeként? „Nem, a corned dobozokat teljesen hagyományosan »uzsonnaként« forgalmazzuk” – mondja Spak.
Ha már a konzervhúsnál és az uzsonnánál tartunk: a konzervhús – legyen szó corned beefről vagy sertéshúsos Spamről (nálunk „reggeli húsként” ismert) – hatalmas piaca a Fülöp-szigetek és meglepő módon Dél-Korea. Ez a koreai háború után került az országba az amerikai megszálló katonákkal – tudja Ausztria legkiemelkedőbb koreai séfje, Sohyi Kim –, és főleg a Dosirak, a koreai Bento-doboz formájában honosodott meg. E hordozható étel húsos összetevőjéhez általában virslit vagy konzervhús-szeleteket mártanak felvert tojásba és sütnek ki, „mint egy párizsi szeletet” – nevet Sohyi Kim –, majd tojással, kimcsivel, rizzsel és zöldséggel kombinálják. Kim egyfajta csípős konzervhúsos egytálételről is tud, amit kimerítő projektek végén esznek közösen: „nekem ez általában túl zsíros”. A fiatalok körében Koreában, akik már nem tudnak vagy akarnak bonyolultan főzni, a konzervhús mindenesetre nagyon népszerű, de nyersen soha nem eszik, „mindig elkészítik vagy feldolgozzák”.
Megkérdezzük Peter Spakot, hogy a bika, vaddisznó és szarvas után vannak-e még egyéb projektek a corned-tárban? Például bárány, kecske vagy bivaly?
„Valami hülyeség biztosan eszünkbe jut majd…”
Hink, Corned Beef osztrák fiatal bikából
210 g, 8,10 €
www.hink.wien
8/10
A lapos konzervdoboz peremig tele, aszpik alig látszik benne. A pácolt fiatal bika húsa kissé a bíbor felé hajlik, de mindenekelőtt a durva, részben rostos szerkezete teszi világossá, hogy konzerv ide vagy oda, ez valódi állatból származó igazi hús. A pácsó valóban hagy maga után egy hűsítő ital iránti vágyat, de a legfőbb ízélmény a bors változatossága a hűsítő csípősségével, ami különlegessé teszi ezt a konzervhúst. Töltelék Reubenhez? Kifejezetten elképzelhető.

Hink, Corned Deer osztrák szarvasból
210 g, 10,95 €
www.piccantino.at, www.hink.wien
8/10
A Hink corned-program legsötétebb fejezete: bíbor, enyhe oxidációs jegyekkel. Állagát tekintve ismét húsosabb, feszesebb harapású, bár Peter Spak általában azt ajánlja, hogy hűtsük a
termékeket, mivel a lehető legtermészetesebb eljárással készülnek, és a feszesség melegben természetesen csökken. Az erős, pácsóval, különféle karácsonyi aromákkal és portói redukcióval történő fűszerezés ellenére a vadhús íze határozottan érvényesül. Sokoldalúan használható.

Hink, Corned Boar osztrák vaddisznóból
210 g, 9,90 €
www.hink.wien
6/10
Vaddisznócombhús, pácolva és fűszerezve, vagyis tulajdonképpen nemes Spam. Órózsaszín, kevésbé rostos és „húsos”, mint a bika, krémesebb, egy kicsit a durva kenőmájasra emlékeztet.
A hús ízéből már alig érezni valamit, a gin és a boróka viszi a prímet. Inkább fűszeres kenyérfeltét akar lenni, és az is.

Manufactum Bio-Corned Beef
200 g, 8,90 €
www.manufactum.at
6/10
A minőségi termékeket forgalmazó német cég, amely igényt tart a hitelességre, corned beefje egy kisebb, magasabb dobozban lakik, rózsaszínben csillog, aszpikréteggel fedett. Harapásra inkább egy kissé sűrűbbre sikerült ragura emlékeztet, a szájban krémes, rendelkezik a tipikus aromával, elég enyhén sózott és semmilyen további aromajegyet nem kínál.
