Néhány osztrák borászatnál generációváltás körvonalazódik. A valószínűleg legizgalmasabb utódlás két legismertebb birtokon zajlik: Alwin Jurtschitsch és Vincent Bründlmayer nagyon eltérő módon próbálnak megfelelni nagy örökségüknek.
Szöveg: Christina Fieber Fotó: Julia Stix
Ki ne ismerné őket? A színes művészi címkék az átlátszó borosüvegeken. Christian Ludwig Attersee rajzai immár jó néhány éve díszítik a Jurtschitsch pincészet egyik Zöld veltelini borát. A védett „GrüVe“ elnevezéssel a Jurtschitsch fivéreknek zseniális marketinghúzás sikerült. 1987-ben, amikor Ausztria borászata még éppen csak próbált kilábalni a glikolbotrányból, az élelmes fivérek egy száraz, egyszerű Zöld veltelini mellett tették le a voksukat. A „GrüVe“ azóta a könnyű és megfizethető, jó minőségű borok szinonimája – igazi sikertörténet. Negyed évszázaddal később Alwin Jurtschitsch, a legidősebb testvér fia veszi át a híres pincészetet.
Egy másik legendás borászatnál is generációváltás készülődik: Vincent Bründlmayer, Willi Bründlmayer legidősebb fia első saját borával adja jelét, hogy átveszi a stafétát. Bármennyire is eltérőek a koncepcióik, mindkettejük célja nemcsak egy nagy örökség továbbvitele, hanem az, hogy saját nyomot is hagyjanak.
Miközben a fiatal Bründlmayer alapvetően a ház klasszikus vonalát kívánja követni, Alwin Jurtschitsch élettársával, Stefanival együtt teljesen új arculatot szeretne adni a Jurtschitsch névnek. Stefanie Hasselbach, aki szintén egy neves rajnai-hesseni borászcsaládból származik, nem csupán az irodában ül, könyvel vagy virágdíszeket rendezget, és nem is csak a hátteret biztosítja férje számára, hanem mostantól Alwinnal közösen a neves borászat új főborásza.
Bár jelentős változtatásokat hajtanak végre, nem hirdetik nagydobra. Alig vette észre valaki a három évvel ezelőtt történt üzletátadást a Jurtschitsch háznál.
„Kezdettől fogva világos elképzeléseink voltak arról, hová szeretnénk eljutni, de még mindig az úton vagyunk” – magyarázza szinte szerényen Alwin Jurtschitsch –, „kísérletezni akarunk, és feszegetni a megvalósítható határait.”
Vincent Bründlmayer viszont kezdetben inkább a saját személyes határait akarta feszegetni. Az iskola után Langenloisból Bécsbe, a nagybetűs életbe vágyott. Különböző műfajokban próbálkozott, messze a borászattól és a tartományi élettől. Hangtechnikát, grafikát és dizájnt tanult, dolgozott a divat- és filmiparban, DJ-ként és promoterként, végül galériásként, szervezőként és vendéglátósként. Meglehetősen sok minden egy alig 29 éves fiatalembertől: „Önmagamat kerestem, mindenképpen kreatívan akartam alkotni, de sehol sem találtam meg a nyugalmamat!” – összegzi mozgalmas életét.
Csak vendéglátósként, amikor rendezvényekre főz, találkozik úgymond újra a gyökereivel: a borral. A kulináris élvezetek révén kezd el ráérezni a bor ízére. Lenyűgözi a dolog. Borászati tanulmányokba kezd, és be is fejezi azokat. A világ egyik legjobb borászatánál, a burgundiai Domaine Dujac-nál gyakornokoskodik.
Az év elején visszaköltözik Langenloisba, elhunyt nagyanyja házába, és mostantól minden napját a pincészetben tölti: „Végre megérkeztem” – mondja félénk, mégis csintalan mosollyal –, „csak most kezdem felfogni, mekkora szerencsém is van valójában!” Tekintete olyan természetes derűvel sugárzik, amely elbűvölő.
Ezzel szemben Alwin Jurtschitsch és barátnője már rutinos rókáknak tűnnek: velük egy teljesen új korszak kezdődött a pincészetnél: ehhez hozzátartozik, hogy a teljes szőlőterületet áttették ökológiai gazdálkodásra; ami 70 hektárnál nem elhanyagolható kockázat: ha egy szüret a kártevők miatt elmarad, nincs biztonsági háló.
„Magasra tettük a lécet” – véli Stefanie Hasselbach is –, „de egyetértettünk abban, hogy a biológiai borászat a minimumkövetelményünk!”
Nem csupán etikai okokból döntöttek így, hanem abból a meggyőződésből is, hogy egészséges tőkékkel magasabb minőséget érhetnek el. Emellett minden dűlőszelektált bort természetes élesztővel erjesztenek, hogy a boroknak több ízvilágot adjanak. Egyébként a pincében a lehető legkevesebbet avatkoznak be.
„Ha valaki ismeri a terroirját, akkor igazából nem történhet semmi baj” – vallja meggyőződéssel Alwin Jurtschitsch –, „meg kell tanulni bízni a saját borainkban!”
Vincent Bründlmayer is a terroir minőségére épít. Már nagyapja is felismerte a kiváló dűlők jelentőségét egy olyan időszakban, amikor sokan mások még tömegbort palackoztak. Senki sem akart a mai csúcsdűlőn, a Zöbinger Heiligensteinen szőlőt ültetni, mert túl meredek, túl meleg és túl megerőltető a munka ott; inkább a síkságon helyezkedtek el kényelmesen. Bründlmayer nagyapa akkoriban megvásárolta szinte az egész hegyoldalt, és rizlinget ültetett oda. Látnok volt. Fia, Willi Bründlmayer sem esik abba a kísértésbe, hogy nehéz, dús dűlőházas cuvée-ket palackozzon, ahogy azt a piac követeli, hanem az egyedi dűlőkre helyezi a hangsúlyt. Elkezdi kidolgozni azok különlegességét.
„Az apám a mesterem” – mondja elismerően Vincent –, „mindig nyitott elmével kereste az abszolút minőséget. A tapasztalatával és ezekkel a dűlőkkel igazából nem történhet semmi bajom!” Az apa és fia közötti kapcsolat valószínűleg nem volt mindig súrlódásmentes. „Egy szinte tökéletes apa mellett nem mindig könnyű felismerni a saját értékedet, megtalálni önmagad.”
Vincent Bründlmayer sok kitérőt tett, hogy megtalálja önmagát. Az apja elég bölcs volt ahhoz, hogy hagyja őt ezeket az utakat bejárni, és soha ne helyezze nyomás alá. „Önszántadból kell a borhoz jutnod, különben nem találhatod meg a szükséges lelkesedést ehhez az őrületes szakmához” – vallja Vincent.
Alwin Jurtschitsch útjai sem vezettek közvetlenül a saját borászatba. Ő is csak el akart menekülni Langenloisból. Bár az ő utazása korán a bor nevében telt. Az apa áldásával járja a világot. Egy feltétellel: tanulja meg, hogyan kell bort készíteni. Kezdetben Alwin csak taktikai okokból tartja be ezt az utasítást, de gyorsan tüzet fog. Első új-zélandi szakmai gyakorlata során lenyűgözi az a mód, ahogy ott a borról kommunikálnak: „Folyamatosan vitatkoztak, de nem a traktorokról és a hektárhozamokról, mint nálunk Langenloisban, hanem a szőlősorok zöldítéséről és a spontán erjedésről; na ekkor kaptam kedvet hozzá!”
Egy rövid otthoni közjáték után újra elvágyódik, Ausztráliába. Ott foglalkozott először biológiai borászattal. Bár a családja nem sürgeti, lassan nyugtalanná válnak. Alwin elkezdi a tanulmányait Geisenheimban, a neves német borásziskolában, ahol már az apja is tanult. Nem teljesen hátsó szándék nélkül. Hiszen otthon, a szüretnél ismerte meg a német gyakornokot, Stefanit, aki szintén Geisenheimban tanul. 2005-ös diplomájuk után együtt járják Franciaországot, hogy borászatokban dolgozva pénzt keressenek. Franciaország híres borvidékein azonban csak mérsékelten mutatnak érdeklődést a „német” pár iránt, így kerülnek Roussillonba.
„Abban az időben ez volt a világ legvadabb borvidéke, a bor Woodstockja!” – emlékszik vissza Alwin Jurtschitsch. Mindketten elemükben érzik magukat. Tom Lübke újonnan alapított Domaine Matassa nevű borászatánál dolgoznak, aki a modern borászat forradalmára. Lübke az elsők között van, aki nem ad ként a boraihoz. Korai képviselője a „Natural Wine” mozgalomnak, amely még mindig felkorbácsolja az indulatokat. Tom Lübke a fiatal borászpár legfontosabb mentora és tanácsadója marad, tartósan meghatározza őket. A neves Chapoutier pincészetnél tett rövid kitérő után 2008-ban végleg Langenloisban kötnek ki, és égnek a vágytól, hogy minden tapasztalatukat kipróbálhassák saját borászatukban.
Vincent Bründlmayer inkább apja tapasztalatára és a csapatmunkára épít. A borászati döntéseket ők ketten hozzák meg két fiatal borászukkal. Vincent jól érzi magát a csapatban.
„Nagy nyomást helyeztem magamra” – válaszolja a fiatal borász arra a kérdésre, hogyan kezeli ezt a nagy örökséget –, „korábban nem mertem vállalni ekkora felelősséget” – mereng el. „De most felszabadulásként élem meg; megtaláltam a kiteljesedésemet!” Számára a borászi tevékenység a művészi alkotáshoz hasonlítható. A sokrétű követelmények szárnyalásra késztetik: „Beleszerettem a borkészítésbe!” – állapítja meg némi kecsességgel. Ekkor újra az az áradó és egyben szelíd mosoly jelenik meg az arcán, amellyel valószínűleg már nem egy lányt elcsábított.
Első alkotása rögtön nagyot szólt: a Vincent's Spiegel 2011 egy Zöld veltelini a Spiegel dűlőből. A nagyanyjától örökölt részből megvásárolta apjától a dűlő egy hektárnyi, 40 éves tőkékkel teli részét. Erre büszke. Ez egy csontszáraz bor, pregnáns savakkal és mineralitással, elképesztően kiegyensúlyozott, nagyon egyenes, mégsem hízelgésmentes. Meglehetősen jól sikerült.
„Nem szabad kilógia a sorból” – jegyzi meg a fiatal borász. Nem is teszi, mégis megteszi. A „Vincent's Spiegel” ugyan bizonyos módon a Bründlmayer-ház stílusában készült, de ugyanakkor túl is mutat azon, teljesen saját kézjeggyel rendelkezik. A következő évjáratot spontán erjesztették: újdonság a pincészetnél.
Amiből sok van a Jurtschitsch-háznál: a fiatal borászok minden bérelt területet visszaadtak, hogy valóban azt a minőséget garantálhassák, amelyet a szőlőben megcéloztak. Így is maradt még 62 hektár.
A szőlősorok között zöldítenek és tehéntrágyával trágyáznak. Emellett őszibarackfákat, gyógynövényeket és szőlősgazdák fokhagymáját ültetik. Távol a monokultúrától, a szőlőskert változatossága felé. Néhány éven belül teljesen le akarnak mondani az öntözésről: az egészséges tőkék elég ellenállóak és mélyebbre is gyökereznek – vallják a fiatal borászok.
Mindez nagy marketingzaj nélkül történik: „Lassú, egészséges fejlődésnek kell lennie, nem forradalomnak, inkább reformációnak” – magyarázza higgadtan Alwin. A fiatal borász érettnek és földhözragadtnak tűnik. Stefanie nevet: „Nem mindig volt ilyen, amikor először láttam, igazi vadóc volt, hosszú szakállal és vitatott nézetekkel, ez lenyűgözött!” Természetesen meg kellett küzdeniük az újításaikkal a pincészetben, be kellett bizonyítaniuk, hogy tényleg értenek hozzá – mesélik. De mindig is jó csapat voltak. Bár a borok még a régi címkét viselik, belül megváltoztak. Tisztábbak és mélyebbek lettek, érezhetően nyertek a karakterisztikájukból.
Csak két bor lóg ki a sorból, és meg is mutathatja. Karcsú betűtípus díszíti a címkéket: „Non Vintage” áll az egyik palackon, a másikon pedig „Die Quelle”. Mint egy színházi előadás beharangozója. Valójában ez a két palack az utazásaik összes tapasztalatát rejti. A „Non Vintage” 2009, bár évjáratos bor, az időszerűtlenre kíván utalni. Az új, régi módra való borkészítésre. A veltelinit a héjával együtt erjesztették, mint régen: „Erjesztés bogyókkal” – nevezik módszerüket programadóan.
Forró év volt, így a hiányzó savakat tanninokkal próbálták kompenzálni. Ahogy a vörösbornál, a héjból az erjedés során vonják ki a cserzőanyagokat. Ez ad a bornak gerincet és érlelési potenciált. Időtlen bor. Mégis rendkívül precíz, pontos. Semmi hókuszpókusz, semmi gyümölcsbomba, semmi robbanás a szájban. Nem az érzelmek színháza, hanem art brut, tiszta bor.
Egy projekt, akárcsak a „Die Quelle” 2010, egy rizling a Zöbinger Heiligenstein legnyugatibb részéről, ahol a legkeményebben süvítenek az északi szelek. Meredek, keskeny teraszokon, ahol traktorok nem járhatnak. A szőlőföld egy vad darabja. Mindenesetre egy vad, zabolátlan bor, botritisz nélkül, spontán erjesztve, alig kénnel. Semmi kényeztetés, csak igazi rizling. Irgalmatlanul jó.
A jövőt illetően mindkét fiatal borász vörösboros kompetenciájának bővítését tervezi. „A Pinot Noir a következő projektünk” – prognosztizálja Alwin Jurtschitsch. „A Pinot Noir a nagy szenvedélyem” – hirdeti ki Vincent Bründlmayer is. A tőkék mostanra elég idősek. A munka folytatódik.
Jurtschitsch Borászat
Rudolfstraße 39, 3550 Langenlois,
Tel.: 02734/21 16
www.jurtschitsch.com
Bründlmayer Borászat
Zwettler Straße 23, 3550 Langenlois,
Tel.: 02734/21 72-0
www.bruendlmayer.at