A berlini Kreuzbergben található Horváth étterem már sok mindent megélt. Közel száz éve folyik itt vendéglátás, a hely akkor vált híressé, amikor 1973-ban Oswald Wiener osztrák filozófus és író megalapította az Exil éttermet. A berendezés ma is egy bécsi bisztróra emlékeztet régi pulttal és faburkolattal, miközben a berlini street art művész, Jim Avignon gigantikus falfestménye markáns kontrasztot biztosít. Hagyomány és modernség, vagy valami hasonló. Így van ez a konyhán is.
Sebastian Frank séf és tulajdonos az Ausztriában töltött gyermekkora ízeit hozza el a tányérokra. Ezt izgalmasan radikális és absztrakt formában teszi, ahogy az csak akkor lehetséges, ha már régen nem lakik otthon az ember. A finom házias ételek, az egészben sült húsdarabok, a zsírral teli és intenzív ízvilágú mártások, az erős levesek és a rántással készült zöldségek nem hagyják nyugodni.
Annak ellenére, hogy Ausztriában mennyi húst főztek és főznek, a Horváth étteremben meglepően kevés van belőle. Frank kétség esetén inkább a zöldségekkel kísérletezik, de elzárkózik mindenféle kategorizálástól, és semmi áron nem akar a vegetáriánus skatulyába kerülni. Sokkal inkább a termékcsoportok egyenjogúsításáról van szó, attól függően, mi kerül aznapi ajánlatra. Sebastian Frank azt főzi, amit a megérzései diktálnak, ő egy ízig-vérig intuitív ember. Az ezzel járó érzelem egészen egyedi ételeket szül. Néha teljesen közvetlenül, nagy technika és sok időráfordítás nélkül éri el a célját, máskor mindebből rengetegre van szükség.
Abszolút signature étel a sókéregben sült zeller, amelynek tökélyre fejlesztéséhez Franknak körülbelül három évre volt szüksége. Az egész gumót sókéregben sütik, majd két hónapig szobahőmérsékleten tárolják, és kétnaponta megforgatják, hogy a benne maradt nedvesség fokozatosan távozzon. Ha minden jól megy, egy év után feltörhető a kéreg, és a viszkozitásában a pecorinóra emlékeztető, ráncos gumó reszelt fűszerként használható. Így szolgálnak fel a Horváth étteremben például vékony szeleteket a főtt fiatal zellerből – főételként.
Hogy mennyire magabiztos Sebastian Frank, azt az itt felszolgált összes tányér fűszerezése bizonyítja. Bár mindig a fűszerezettség határán mozog, minden falat a helyén van. Frank dekonstruálja az ételeket azzal, hogy az ízeket és a textúrákat szokatlan eszközökkel dolgozza ki. Ennek semmi köze a molekuláris konyhához. A hatás minden esetben lenyűgöző. Például amikor egy hőkezelt laskagomba válik a sült sertéshús húshelyettesítőjévé.
Amuse-gueule-ként mini lángos érkezik – egyszerű, tökéletes és olyan jó, hogy gondolatban újra megelevenednek a gyermeki, megszépült bécsi Práter-emlékek. A kenyér és vaj mellett érkezik még egy kis csésze krumplis tészta is, bőségesen barna vajjal meglocsolva, ráadásul sós-pirított hagymás porral fűszerezve. Így ízlik Ausztria. Ott van még a meglepően eredeti ízű májas pástétom, ami viszont gombából készül, optikailag is rengeteget nyújt, és vajas kaláccsal érkezik az asztalra.
A főételek egy fajtája az úgynevezett Création populaire, ahol a hagyma- és sertészsírmártás a lényeg, a textúrát a szárított cukkini adja, rajta ecetes-vajas zselé, tormalevelek, fokhagymaolaj és hozzá egy friss uborkasaláta. Mi mást kívánhatna az ember? Talán egy „sétát a kertben”. A zöldségek a saját kertből származnak, nyersen vagy pontosan hőkezelve, és nyers tojásból, olvasztott vajból és sóból álló páccal válnak teljessé.
Ott van a Louise Seleskowitz, egy 19. századi szakácskönyvíró módjára készült levesestál, ami egyrészt a nagymama vasárnapi levesére emlékeztet, bár a Horváth étteremben a hosszú ideig főtt leveszöldségek alkotják a főszerepet a tányéron, és húsaszpikkal új ízdimenziót kapnak. A desszert is lenyűgöző. Egy darab őszibarack 300°C-on a sütőben a császárrákocska farkának formáját ölti fel, mellé karamellizált rákmártás és tejfölös fagylalt társul.
Hangulatilag a Horváth valahol az elegáns étterem és a laza vendéglő között lebeg. Itt nevetnek, viccelődnek és élvezik a változatos borválasztékot. Ha már minden egyes étel ennyi történetet mesél, akkor természetesen a szervizcsapatnak is van mondanivalója hozzá.
Az is nagyszerű, hogy a Horváth ezzel a koncepcióval minden útmutató szerint Németország egyik legjobb étterme. Ideálisabb kulináris nagykövetet az osztrák konyha számára el sem lehet képzelni.
restaurant-horvath.de

© René Riis / Horvath

© René Riis / Horvath