Speck is back
Szöveg: Claudia Schemerl-Streben Fotók: Stephanie Golser
Vannak, akik leszívatják a zsírjukat, és vannak, akik szeletenként teszik a kenyérre. Ami a gasztronómiai szcénában néhány évvel ezelőtt még tabunak számított, és a 2000 méteres magasságban fekvő alpesi kunyhók rusztikus uzsonnájaként volt számontartva, a szépség- és karcsúságmánia ellenére a csúcsgasztronómiában ismét engedélyezett, és egy ideje a látnok szakácsok étlapjain is feltűnővé vált: szokatlan kombinációkkal, amelyekben a füstös ízkomponens jut szerephez, „aha-élményeket” okoznak, és a hosszú ideig mellőzött terméket kiemelik alpesi árnyékvilágából. A világ legjobb szakácsának ünnepelt koppenhágai René Rezepi például „Noma” éttermében falatkaként szalonnából, fenyőrügyből és élénkpiros ribizliporból készült ropogós kekszet kínál. A brit alkimista, Heston Blumenthal egészen más halmazállapotba varázsolja: a zsírtömböt krémes fagylalttá dolgozza fel, paradicsomlekvárral és teazselével kombinálja, amiért híres is lett. Josef Zotter, osztrák csokoládékészítő és határokat feszegető művész odáig megy, hogy a szalonnát csokoládéba burkolja: egyik legújabb kreációjához megpirítja és karamellizálja, majd a ropogós anyagot kávéban és vörösborban áztatott szilvával együtt 70 százalékos kakaótartalmú étcsokoládéba tölti. Mindent szabad, ami ízlik neki: így született meg az a kézműves csokoládétábla is, amelynek töltelékéhez Zotter desszertbort zsiradékkal, ostyalap-krokanttal és a stájerországi Lafnitz-völgyből származó „Napocska-sertésből” (Sonnenschwein) készült sült szalonnamorzsával párosít.
Vannak, akik leszívatják a zsírjukat, és vannak, akik szeletenként teszik a kenyérre. Ami a gasztronómiai szcénában néhány évvel ezelőtt még tabunak számított, és a 2000 méteres magasságban fekvő alpesi kunyhók rusztikus uzsonnájaként volt számontartva, a szépség- és karcsúságmánia ellenére a csúcsgasztronómiában ismét engedélyezett, és egy ideje a látnok szakácsok étlapjain is feltűnővé vált: szokatlan kombinációkkal, amelyekben a füstös ízkomponens jut szerephez, „aha-élményeket” okoznak, és a hosszú ideig mellőzött terméket kiemelik alpesi árnyékvilágából. A világ legjobb szakácsának ünnepelt koppenhágai René Rezepi például „Noma” éttermében falatkaként szalonnából, fenyőrügyből és élénkpiros ribizliporból készült ropogós kekszet kínál. A brit alkimista, Heston Blumenthal egészen más halmazállapotba varázsolja: a zsírtömböt krémes fagylalttá dolgozza fel, paradicsomlekvárral és teazselével kombinálja, amiért híres is lett. Josef Zotter, osztrák csokoládékészítő és határokat feszegető művész odáig megy, hogy a szalonnát csokoládéba burkolja: egyik legújabb kreációjához megpirítja és karamellizálja, majd a ropogós anyagot kávéban és vörösborban áztatott szilvával együtt 70 százalékos kakaótartalmú étcsokoládéba tölti. Mindent szabad, ami ízlik neki: így született meg az a kézműves csokoládétábla is, amelynek töltelékéhez Zotter desszertbort zsiradékkal, ostyalap-krokanttal és a stájerországi Lafnitz-völgyből származó „Napocska-sertésből” (Sonnenschwein) készült sült szalonnamorzsával párosít.
Az efféle excentrikus határátlépésekre a hochfügeni tiroli csúcsszakács, Alexander Fankhauser nem vállalkozik. Ennek ellenére az 1500 méteres tengerszint feletti magasságban található konyhájában a sertés hasaalja-, hát- és karajszalonna nélkülözhetetlen termék. „A szalonna valami hagyományos, vidékünkre jellemző dolog, amit Ausztriában és világszerte ismernek, és ami – ha hagyunk neki elég időt az érésre – a finom füstös ízével és édeskés jegyével – amit a levegőn szárított prosciuttóból is ismerünk – összehasonlíthatatlanná teszi.” Fankhauser számára a szalonna használata addig logikus, amíg nem idegenítik el. A tiroli szakács inkább a tipikus szalonnaízt nem tipikus módon kombinálja. Például Bitter Lemonnal párosítja, és a két komponenst más textúrákká alakítja. A limonádét Fankhauser zselésíti, és egy kockává alakítja, amelyre egy réteg borsópürét ken. Látványos befejezésként a vendég szeme láttára egy habos, langyos fehérszalonna-habréteget permetez a geometriai műalkotásra. A habhoz Fankhauser jól átszőtt hasaalja-szalonnát áztat tejszínbe, a mártást egyszer felforralja, fél óráig hagyja benne ázni a szalonnát, mielőtt botmixert használna, majd a mártást átszűri, beforralja és szifonpalackba tölti. „A borsóhab és a Bitter Lemon kombinációja ugyan érdekes, de többet követel. A szalonna édeskés fűszeressége passzol a Bitter Lemon enyhe savasságához, a borsóhab édességét pedig a szalonna sóssága emeli ki. Ez ízrobbanást eredményez” – ígéri a szakács. Fankhausernek egyébként is azonnal eszébe jutnak olyan párosítások, amelyek nem mindennapiak, mint például a szalonnában posírozott rombuszhal, amelyet a zsiradék- és ízhordozó néhány csíkjával együtt vákuumtasakba tesz, és 50 fokon hagy a vízben puhulni. „Így már a halhoz sem kell tálalnom a szalonnát, mégis benne van a teljes aroma, és mindenki azt fogja kérdezni, hogyan csinálta.”
A tiroli szakács naponta négy-öt kilogramm szalonnát használ fel, miközben nemcsak a csúcsétterem ételeibe csempész szalonnás összetevőt, hanem tipikus tiroli specialitásokat is készít a szálloda- és sívendégei számára. Még önmagában, tisztán is kínál szalonnát. „Vagy hajszálvékony szeletekre vágva, tányéron halmozva, vagy csíkokban szervírozzuk. Fontos, hogy a szalonna szuper minőségű legyen. Különben monoton füstíze lesz, és a szívós állaga miatt rágásilag problémássá válik.”
A tömegtermeléssel szembeni ellenkultúraként Andreas Ortner a csúcsminőségre esküszik. A kelet-tiroli Sillianban harmadik generációs hentesüzletet vezet, ahol a szalonna régi hagyományok szerint készül, és olyan receptúrákat használnak, amelyeket nagyapja a 20. század elején jegyzett le. A 10 fős üzemben a nyers terméket kézzel dörzsölik be sóval és fűszerekkel (amelyek egyes összetevői a mai napig titkosak), majd 14 napig a pácolóhelyiségben marad, ahol a pác fokozatosan beszívódik a karaj-, hasaalja-, tarja- és sonkaszalonnába. Ezt követően a húst kocsikra akasztják, és a füstölőkamrába tolják, ahol a szalonnát 20 fokon bükkfa és borókaágak füstjével burkolják be, majd több ciklusban szárítási, füstölési és pihentetési fázisnak vetik alá. A vékony hasaalja-szalonna 14 napot tölt a füstölőben, a karajszalonnának három hét kell, a sonkaszalonnát akár négy hétig is füstölik. Az érlelőhelyiségben a darabok utána lassított felvételben száradnak akár négy hónapig, amíg el nem érik a 40 százalékos súlyveszteséget, és Ortner eladói vitrinjébe nem kerülnek. „A titok a fűszerkeverék és az idő, amit a terméknek az éréshez adni kell, hogy elnyerje omlós állagát és jellegzetes ízét. A szalonnát nem lehet gyorsan előállítani, még ha az ipar szeretné is. Természetesen vannak szerek, amelyekkel fel lehet gyorsítani a folyamatokat, de az ízén az érződik.”
Az időre esküszik Raimund Döllerer is, a salzburgi csúcsszakács, Andreas Döllerer nagybátyja, akinek a hentesüzlete közvetlenül a szállodából, étteremből, vendéglőből és húsüzemből álló élvezet-menedék konyhája mellett található. Nemcsak a helyi vásárlókat és a bécsi Meinl am Graben csemegeüzletet látja el szalonnával, hanem unokaöccsét is. Utóbbinak a kiadós termék jól beleillik az alpesi koncepcióba, amellyel a werfeni Obauer fivérekhez és a kötschach-mautheni Sissy Sonnleitnerhez hasonlóan ökológiai reflexiót végez, és előnyben részesíti a régióból származó alapanyagokat. Döllerer a szalonnát klasszikus módon a vendéglői kosztba, kísérletező módon pedig a szomszédos ínyencétterem ételeibe építi be, ahol olyan kreációk szerepelnek az étlapon, mint Döllerer tiroli máj-interpretációja: a borjúmájat hajszálvékony hasaalja-szalonnába göngyöli, vajon megpirítja, és glazúrozott gyöngyhagymával, sült hagymakrémmel és petrezselyemolajjal tálalja. Kiemelkedő élmény a bluntautali pisztráng lardóval, amelyet egy aznap frissen fogott pisztráng filéjeként a sváb-halli sertés házi készítésű, fehér hátszalonnájába – amely korábban boldogan élt a nyolc kilométerre lévő Koloman-havasokon – csomagolnak, és egy forró, olívaolajjal bekent bluntautali kőre helyeznek. A hatás: „A filé végei sarló alakban felpöndörödnek, és a hal a fűszeres lardótól és egy kis garam masalától zseniális ízű lesz.” A reggelinél is állandó alkotóelem a regionális termék. A reggeli büfében azonban hiába keresnénk. Aki a kenyerére szeretne valamit, azt a szomszédos hentesüzletbe irányítják, ahol a szarvaskolbásztól a karajszalonnáig mindent frissen szeletelnek fel.”
Egyedi kulináris reggeli programot kínálnak Hochfügenben is. „Ha a vendég szalonnás tükörtojást rendel, azt a’ la minute ütik a serpenyőbe. „A szalonnát vaj-olaj keverékben vagy magas zsírtartalom esetén tisztán, teflonserpenyőben sütjük. De nem gyorsan, hanem szép lassan – különben nem finom” – vallja meggyőződéssel Alexander Fankhauser, és hozzáteszi: „Ha egyszer így ették, minden sonkás tükörtojást otthagynak.”