Április 12-én ünnepelte volna 70. születésnapját. De a végén minden másképp alakult, és nagyon gyorsan történt. Reinhard Gerer nem talált receptet az egyre romló egészségi állapotára. Április 5-én elhunyt.
Reinhard Gerer volt AZ osztrák szakács. Ő adta az osztrák konyhának a mai, modern formáját. Reinhard Gerer a 80-as években összekapcsolta az úgynevezett házias kosztot az akkoriban született nouvelle cuisine-nel. A belsőségragut (Beuschel) egy szintre helyezte a rombusszal. Ma ez magától értetődő, akkoriban forradalom volt. Reinhard Gerer kiemelkedő modern regionális konyhát vitt egy olyan időszakban, amikor a fogalom még ki sem volt találva.
Szívet adott az osztrák konyhának. Nála a krumplipüré tormát kapott, a folyami rákok a kocsonyás előételbe kerültek, a paradicsomlé hirtelen fehér és tiszta lett. A borjúcsülök a Korso-ban olyan volt, mintha egy másik világból jött volna, semmiképpen sem olyan, mint a bécsi Práterben. A Práterben, a 60-as évek végén indult valójában a nagy osztrák konyhafőnök karrierje. A Wieselburger Bierinsel volt a szakácsgyakorlatának a helyszíne. Onnan gyorsan haladt előre. 1973-ban Werner Matt elindította a Hotel Hilton-ban a nouvelle cuisine templomát, a Prinz Eugen-t, és Reinhard Gerer a konyhai brigádban volt. Onnan továbbment kora nagyságaihoz. Münchenben Eckart Witzigmann-nál és Heinz Winkler-nél dolgozott, volt egy időszaka Lyonban Paul Bocuse-nál is. Az első konyhafőnöki pozíciója 1979-ben volt a bécsi Paniglgasse-ban lévő Le Pialée-ben; az éttermet csak a bennfentesek ismerik, tűz miatt csak rövid ideig üzemelt. Hosszabb ideig tartott az elkötelezettség a Mattes-ben, egy Wilhelm Holzbauer építész által kezdeményezett étteremben a bécsi Schönlaterngasse-ban.
1984-ben indult aztán a Korso étterem a Hotel Bristol-ban, az Operánál, a bécsi Ringstraßén. Néhány évig a Korso-t Ausztria legjobb éttermének tartották. Reinhard Gerer mindig csodagyerek volt, miközben sosem rejtette véka alá a zeltwegi provinciából való származását. A stájer, lágyan csengő-dallamos tájszólását sosem vetkőzte le teljesen. A Práterben töltött tanulóidő formálta a vidéki fiút. Már az apró tanulói vétségeket is nyúlbőrzéssel vagy rengeteg klopfolnivaló hússzelettel büntették. A túléléshez szükséges nagyvárosi vagányság így aztán valamikor szinte magától jött, és elengedhetetlen része volt Gerer színes önkifejezési tehetségének.
Stájer módra az a magával ragadó, pimasz vidámság volt ez, a tudás magabiztossága, hogy semmilyen erőfeszítés ne látszódjon munkának. Nem volt kényszer a különleges eredetiségre vagy a lenyűgöző megjelenésre sem. A csipeszek akkoriban csak a halálkák kiszedésére valók voltak. A tányérok a tálalás művészetét tekintve néha inkább a lehetséges teljesítmény spektrumának egyszerűbb oldalán helyezkedtek el. Cserébe minden lényeges (és sosem értelmetlenül sok összetevő) rajta volt a tányéron. Gerer közvetlen utat talált a lényeghez, soha nem szolgált volna fel egy fogást határozatlanul három részletben.
Reinhard Gerer nem az a konyhafőnök volt, aki foltmentesen tartotta a szép fehér kabátját. Csak végigmenni az éttermen és a konyhán, kóstolni és vezényelni neki kevés volt. Inkább személyesen hozta világra a spontán ötleteit.
Reinhard Gerer minden kulináris fejlődésre nyitott volt, de makacsul a saját útját járta. A mottója nagyjából az volt: „minden lehetséges, de attól még nem kell jónak lennie”. Az új önmagában sem volt számára feltétlenül nagy érték. Így volt aztán egy ideig a tojásétel a Korso menüjének fix pontja, és a látszólag szerény étel olyan szaftos-krémes eleganciával bűvölte el a vendégeket, amilyet a világ még nem látott.
Elképzelni sem lehet, mi minden lett volna lehetséges, ha Reinhard Gerer legyőzi a belső gátlásait és gyakrabban utazott volna más országokba, hogy ott szerezzen inspirációt. A csúcsgasztronómia akkoriban geriátriai élvezet volt, a fiatal stájerrel élet költözött a házba. Reinhard Gerer révén a vagányságnak a gourmet-templomban nem volt többé kitiltása. A Korso-szerviz urai, akkor még frakkban, lazák és motiváltak voltak, mint még soha.
A Korso hihetetlenül szűk és beépített konyhájában a szakácsok nagy feszültség alatt dolgoztak, mindent megtettek a főnök által kitűzött célért. Egyetlen más konyhafőnöknek sem dolgozott annyi szakács, akik mindannyian utána saját karriert futottak be. A konyhai brigádban zajló személyi mozgások olykor elképesztően idegesítették Reinhard Gerert. Nem a legrosszabbak jöttek-mentek az évek során. Az úgynevezett Gerer-tanítványok legjobbjai, a teljesség igénye nélkül: Andreas Wojta, Alexander Fankhauser, Harald Brunner, Alois Mattersberger, Martina Willmann, Dieter Koschina, Christian Rach, Christian Domschitz, Bernie Rieder, Roland Essl, Toni Mörwald (senki nem tudta olyan jól Gerer kézírását utánozni az étlap írásakor, mint ő), Karl Malafa, Michael Köberl, Josef Hohensinn, Markus Höller, Daniel Kellner, Alexander Kumptner…
Reinhard Gerer sosem törekedett a sztárszakács státuszra. Egyszerűen az volt, úgymond természetéből fakadóan. A főző médiaszemélyiség szerepe az akkori Ausztriában teljesen új volt. Egyetlen más szakács sem jelent meg ilyen gyakran a társasági rovatokban. A jó ízlés vidám prédikátora, mindig a jóízű dolgok szolgálatában. Ezzel megváltozott a csúcsgasztronómia megítélése is a nyilvánosság előtt. Gerer főzött rádióban és televízióban, könyvekben és a Krone-ban, és szívesen szerepelt reklámokban is. A pénz tartotta életben a belső tűzhely lángját, ez volt az üzemanyaga az éjszakai mulatozásoknak a lojális rajongótáborral, akik biztosak voltak benne: ha kétség merül fel, Gerer fizet. Az intenzív bulizás hosszú távon bizonyos formaingadozásokat eredményezett. Rendszeresen követték izgalmas megújulási fázisok.
A Korso csillaga nem ragyogott örökké. 2008-ban, miután minden elképzelhető díjat és kitüntetést sorozatban kiosztottak, masszív felhők gyülekeztek a karrier egén. Végül a szállodakonszern már nem mutatott megértést a konyhafőnöke allűrjei iránt. Wolfram Siebeck, az akkori ízlésvilág minden kétségen felül álló krónikása, a nagy francia konyhamesterek szintjére helyezte őt, de nagyon megdöbbentette a későbbi fejlemények miatt: „Egy Gerer nem való kocsmába.” Az azokat követő évek összes projektje, mint például a bisambergi Magdalenenhof vagy a belvárosi O, nem járt sikerrel. Más üzleti ötletek említése csak károsítja a ragyogó karrierre való visszatekintést.
A jó emlékeket szolgálják Reinhard Gerer szakácskönyvei. Hagyaték lenyűgöző, időtálló ízbiztonsággal rendelkező ételekkel. Ott van az első könyve, a Große Küche aus Österreich Werner Meisinger jegyzőkönyvvezetővel. Ott van a Feine Küche für zwei és a Der große Gerer, amelyek létrehozásában e sorok írója is segédkezhetett. A recepteket akkoriban még szóban adták tovább – egy Gerer és egy írógép billentyűzete örök idegenek maradtak.
Remélhetőleg a példányszámot tekintve legsikeresebb szakácskönyv címe programadó módon is örökké él az emlékezetünkben: „Der große Gerer”.
Christian Grünwald
