A-La-Carte

Umami (2019/2)

Hal és hús (kevés). Bécs és Berlin. Állami színház, film és televízió. Tragédiák és komédiák. Caroline Peters úgy főz és eszik, ahogy él: a minőség és az átfogó, ízletes harmónia számít.


A sztár biciklivel érkezik. Reggel adótanácsadó, az időpontot már kétszer elhalasztották, muszáj volt. Délután pedig a Deponie Highfield próbája – René Pollesch egyik mulatságos, csodálatosan esztétikus abszurditása, amelynek már rég lezajlott a premierje, mire ez a füzet megjelenik. „Mindig elfojtod a fájdalmam a komédiában, és ez mindig is a problémám volt veled” – mondják benne valahol.

Mégis: „Egy korai brunch és egy késői vacsora belefér.” Caroline Peters közvetlen. Nem fogja tudni lecserélni a nyári ruháját, amit egy kicsit sajnál, de a szakma természetesen előnyt élvez: „Felfedezni a viccet a tragikusban. Képesnek lenni megmutatni a hisztériát és a káoszt. Ha kérdéseid vannak az élettel kapcsolatban, a komédiában sokkal több választ hallasz, mint a tragédiában” – mondja Peters. Imádja ezt. Nemrég mutatta meg Simon Stone klasszikus-átiratában, a Hotel Strindbergben, a Bécsi Akademietheaterben. Amiért a Theater Heute, a legfontosabb német nyelvű színházi magazin, másodszor is az „Év Színésznőjének” választotta a Burg színház művésznőjét. Követte ezt az osztrák színházi díj, a „Nestroy”. Tisztelet! De ne féljenek: itt nincs elszállás. Túl természetes, nyitott, tiszta és nevetésre kész ez a 45 éves északnémet szőke nő kifejező vonásokkal, aki odavan a japán konyháért. Már magát az „Umami” szót, az átfogó ízletes harmóniát is imádja: „Hogy az ízt hogyan kellene összhangba hozni a test jó közérzetével!”

Nyolc óra Caroline Petersszel – és az ember sürgősen „Umaminak” szeretné keresztelni. A bor mellé elszívott élvezeti cigaretta után – csak egy, szigorúan adagolja, „bár jaj, a kolléga Martin Wuttkéval töltött hosszú estéken a Café Engländerben akár egy dobozzal is elfogyhat” – a nagymamájáról mesélt – „aki 90 évesen úgy döntött, leszokik a dohányzásról, mivel már nem bírta rendesen megmászni a negyedik emeletre vezető lépcsőt”, de a tinédzser Caroline-t minden látogatáskor biztatta: „Tudom, hogy titokban dohányzol, és nem mondom el apádnak. Gyújtsak rá egyet neked?” Aztán jó mélyeket szívott belőle, vidáman. 91 évesen abbahagyta, 93 évesen meghalt.”

Igen. Érthető, hogy Peters mint Sophie Haas bűnügyi főfelügyelő oroszlánrészt vállalt a Mord mit Aussicht című ízletes ARD-sorozat kultikus státuszából. A súlyosan stresszesek és a mélabúsok homeopátiás hangulatjavítóként imádják (beleértve a kedvenc szóvicceket is: Főnök, Schäffer, a legfőnökibb). „Jobb, mint az pia és az antidepresszánsok!” – áradozik egy elismert pszichiáter. 2014-ben véget ért, a sorozat összes epizódja megtalálható a médiatárban.

Napfény a Salonplafond múzeumi étterem felett. Ízletes sztorik korábbi MAK-bulikról – ó, Niki Lauda a most építészetileg lezárt lépcsőn! – és a helyről lehetne mesélni, de ... A legutóbb Martin Embacher építész által átépített helyiséget most művészettel töltötték meg, a terasz és a nyugágyas kert pedig csendes és zöld sziget a Stubenringen. Dél körül zsúfolt, de a forgalom zaja tompa: kávé, croissant, Egg Florentine, friss rózsaszín grapefruitlé és Aperol Spritz – így nézhetne ki mindig a nyár. Peters, a Burg színésznője, aki három éve Bécsben él, megbarátkozott a város szép helyeivel, szeret itt lakni, mint „Immi”, mint bevándorló, mert szerinte: „Bécsivé nem lehet válni, annak születni kell.” Kicsit olyan, mint Köln, ahol felnőtt: „Ott csak akkor tartozol közénk, ha már a szüleid, nagyszüleid és dédszüleid is ott éltek.” A Kölsch sörhöz – a friss, könnyű, habzó sörhöz – „Ez boldoggá tesz” – hűséges marad: annyira, hogy máshol már nem is iszik sört.

De bécsiül beszélni? Azt meg sem próbálja, még ha már a legtöbbet meg is érti. Következetesen „ein schöner Fisch”-t, „Metzger”-t és „drangetan”-t mond, csak a „lecker” szót nem használja, szerencsére. Ápolja a felnémetet – színházi szövegeknél amúgy is, interjúknál, és az osztrák Womit haben wir das verdient? című filmben is – egy 16 éves lány anyjaként, aki az interneten keresztül tér át az iszlámra. CP-rajongóknak kötelező: Eva Spreitzhofer rendezőnő nemcsak a fiatal lányok összes fontos feminista kérdését teszi fel szájhabzás nélkül, hanem hagyja, hogy a színésznő a komikus kétségbeesés minden árnyalatát elragadóan élje meg.

Szóval felnémet. „A kapcsolatom az evéssel? Nagyon-nagyon pozitív! Anyám naponta főzött ebédet, de hogy ne veszítsen túl sok időt irodalomtudósi munkájára, relatív terve volt, rituálékat vezetett be: szombaton mindig spagetti bolognai volt, pénteken mindig olyasmi, amit itt fasírtnak hívnak – csak hosszúkás volt, nem volt benne kenyér, és nem volt olyan erősen kisütve, mint a húsgombócok. Isteni! Gyerekkoromban mindent majonézzel ettem. Ez szerencsére változott!” Nevet. Igen, karcsú és edzett, semmi zsíros nincs rajta.

A két lány főzésre való tanítása nem állt az anyja szándékában. Orosz verseket fordított és lektorálta férje, egy elismert pszichiáter könyveit. Egyet az őrült- és pszichiáterviccekről közösen írtak. CP kuncog, kavargatja a kávéját: „Nyolc- és tízévesen társaságban folyamatosan őrültvicceket meséltünk. Rettentően tetszett nekünk. Talán kicsit furcsa volt a kívülállóknak – mert hogy mögötte egy szociológiai értekezés állt, azt természetesen nem értettük.”

Csak akkor állt a tűzhelyhez, amikor Saarbrückenben a színművészeti főiskolára került: a testvére, egy néprajzkutató, aki sokáig élt Olaszországban, vitte előre a „tudományos lasagne-evést”: bio-lasagne kontra Aldi-fagyasztott. Az olívaolaj jelentősége. Hogyan tud egy diák olcsón, de kiválóan főzni.

Amikor ünnepélyesebb lett a helyzet, előjött a gyerekkori íz, az apa Schleswig-Holsteinből hozott összes otthoni étele. „Nagyon hiányolta a hazai konyhát, anyám pedig jó néhány nagymama-receptet felvett a repertoárjába: Mockturtle leves, azaz hamis teknősleves, amit Napóleon kontinentális zárlata után találtak fel Alsó-Szászországban – természetesen akkoriban nem a fajvédelem miatt. Több recept is létezik, nálunk ököruszályleves került az asztalra hús nélkül. És! A libasült karácsonykor egy egészen különleges töltelékkel. Alma, mazsola és kétszersült, de a kétszersültet le kell reszelni. Közben a testvéreim és én is saját magunk főzzük. Én csak minden második évben. Mégiscsak nagyon zsíros. Ott nekem egy finom rombuszhal kedvesebb. De ha liba, akkor céklasaláta és zelleres saláta van mellé vinaigrette-öntettel. Sós krumpli. Vörös káposzta, savanyú káposzta és gombóc nálunk otthon totál tiltólistás volt. Miért tulajdonképpen? Azt nem tudom.”

A holsteini füstölt sonkát, nagyon sósan, nagyon füstösen és friss spárgával tökéletesen, CP át akarta vinni Bécsbe. Nem megy, nem létezik – de talált egy megfelelő társat a gersthofi Bauer hentesnél. Csak: „A nagyon vastag szeletek beszerzése, amelyek Schleswig-Holsteinben egy deszkán hevernek a spárgás tányér mellett, teljesen kimerítő beszélgetést igényelt. Ausztriában a sonkát általában szupervékonyra vágják. 'Miért csinálják ezt?' – kérdezte a hentesnő szemrehányóan. Csak miután alázatosan elnézést kértem: 'Egy régi családi hagyomány!', 'Aháá' – morogta, és vastag szeleteket vágott.”

Az idő kevés. Próbák, vendégjátékok, próbák, forgatások. Az értelmiségi gyerek csak 18 évesen döntötte el, hogy színésznő akar lenni. „Én voltam a legfiatalabb, a testvéreim pedig egyetemre jártak. Így ez botrány nélkül ment. Ráadásul. A szüleink már egészen korán féktelenül cipeltek minket színházba.” Szóval. Belevágni és kiállni több felvételi vizsgát, mert 18 évesen CP még félénk volt, és csak belülről fűtötte a vágy, hogy megmutassa magát. Boldogság végül a „csodálatos” színészpedagógussal, Detlef Jacobsennel Saarbrückenben: „Látta a komikumot a tanítványaiban és támogatta. Nos. Még akkor is, ha a klasszikus színházban alig vannak komikus szerepek fiatal színésznőknek. Lehet az ember a szentimentális fiatal lány – de a komikus tehetség és a fiatalság nem fér össze.” Mégis: Andrea Breth a 23 éves lányt a berlini Schaubühnébe hívta – ő pedig élt ezzel az eséllyel. Megállíthatatlanul. Keresve, dicsérve, sőt még meg is énekelve, egy TempsEau nevű zenekar által: Itt jön Caroline Peters! Igazán értve végül a rendezőmesterek, René Pollesch és Luc Bondy által érezte magát: a „komédiák iránti szeretetemben, amelyek megérintenek és egyúttal szörnyen szomorúak is, mint Strindbergnél. A sötét iránti szeretetemben, a kétségbeesés iránt, amitől az ember annyira tud sikítani, hogy már újra nevetnie kell.”

A berlini családi összejöveteleken a színésznő a szerte a világban élő unokatestvéreknél gyakran fedezi fel a belső rokonságot. Bécsben a hamburgi fotóssal, Frank Dehnerrel él, akivel értőn megalapította az art postal képeslapkiadót egy Margarethen-i bolttal, „hogy a képeslapírás el ne felejtődjön”. Vele is főz.

„Hétköznapokon nem szívesen, olyan sebtében, még próba előtt, inkább elmegyek enni. De szabadidőmben elképesztően kellemesnek és pihentetőnek találom. Már a bevásárlás is csodálatos, elgondolkodni, mit készítsen az ember, mihez van kedve, nem csak mindig előre gyártottat enni. Most. Vettem egy lassú főzőt, egy olyan agyagedényt, ami lassan főz. Az ember beleteszi mindazt, amit enni szeretne – egy báránycombot, paradicsomot, krumplit, zöldséget, fűszereket –, hét órával később hazaér, és van egy fantasztikus pörköltje. Az egész lakás úgy illatozik, mintha gyerek lennék, és az anyukám főzött volna nekem.”

Igen. A konyhában Peters a lassúság főpapnőjévé alakul át. Hogy recepteket hozzon az országokból, ahol jár, azt az anyjától tanulta. És hogy a pörköltekhez aprólékos türelem kell, de cserébe két napig is kitartanak. Anya bevezette a tajine-t, ezt a tunéziai agyagedényt, a főtt húsok és zöldségek minden változatával, még a ratatouille-t is. A lánya az utolsó franciaországi nyaralásból importálta a galette-eket, felnémetül hajdinalepény, bécsiül talán inkább palacsinta. Mindenesetre rajong: „Csodálatos, egy ilyen komótos étkezés, ezzel el lehet tölteni egy vasárnap délelőttöt. Amíg az ember elkészíti, és élvezettel előkészíti, mi mindent akar rátenni!”

Vége a lassúságnak. Irány a próba. Okos, vicces szövegekhez, figyelemre méltó tudományos szerzőktől, Donna Haraway biológustól Jacques Lacan pszichoanalitikusig; zenéhez, énekhez, hét dohányzó lipicaihoz a színpadon, westernparódiához, genderelmélethez, közvetlenséghez. Találkozás a Shikiben, a Michelin-csillagos japán fine dining helyen, a sörözővel és bárral együtt, amivel Joji Hattori hegedűművész és karmester az egyik legstílusosabb dobást hajtotta végre a városban.

CP a japán konyhát csak Bécsben fedezte fel igazán magának. Konkrétan a parányi Kuishimbóban a Majolikahausban, mivel pontosan szemben lakik a Rechte Wienzeilén. Azóta. Próbálkozik otthon gőzölgő tésztalevesekkel, halas és algás salátákkal, hot potokkal és az „Oyakodon” tojás-csirke tállal. Egyszer majd makit és sushit fog tekerni. Természetesen a Naschmarkton vásárol: minden az orra előtt van, a finom hal, a fűszerboltok, és a kevésbé ázsiai dolgokért a Billa. Hétvégén a termelői piac a friss gyümölcsért és zöldségért. Mert. „Elképesztően szeretek az evés működéséről szóló könyveket olvasni. Például a ráksejtek nem szeretik a málnát. Ehhez van egy második könyv csúcsszakácsok receptjeivel, akik ezekre az ismeretekre alapozva remek ételeket találtak ki.”

Az apja most 89 éves. De a jó géneket is megfelelően kell táplálni. Szóval kétféle szaibling a Shikiben, főételként sült vadon élő pénzespér a Millstatti-tóból edamame-mel, cukorborsóval, házi készítésű halbőr-csipsszel, Su-Miso-val és borsós-bonitós Dashi-val. Tessék parancsolni. Desszert helyett – mert az édeset nem szereti – egy mini sushi-tanfolyam Alois Traint konyhafőnöktől a japán konyha rajongójának. Azzal a felismeréssel, hogy az igazi wasabi egy szőrös gyökér, ami úgy néz ki, mint a retek, és lereszelve világoszöld lesz. Traint azt mondja, most még meg kell tanulnia vegánul főzni, az sokkal nehezebb, mint japánul. Caroline Petersnek meg kell tanulnia Theresia Walser ősbemutatóra szánt darabjának szövegét a Salzburgi Ünnepi Játékokra: Die Empörten. Egy sötét komédia.

Most fehérbor kell.

Báránypörkölt lassú főzőben
Recept 2–3 főre
Egy 4-5 centiméter magas báránycsülök-szelet, konzervparadicsom, nagy friss paradicsom, koktélparadicsom, sűrített paradicsom, passzírozott paradicsom, 2 rúd fahéj. Az edényt dörzsöljük be fokhagymával. A csülökszeletet serpenyőben fokhagymával és olívaolajjal süssük meg röviden.
Az összes paradicsomfajtát tegyük az edénybe, amíg félig megtelik. A megsütött bárányt fűszerezzük: sóval, borssal, bárányfűszerrel vagy Café de Paris-szal. Tegyük a paradicsomos lébe, hogy teljesen befedje. Adjuk hozzá a fahéjrudakat és a babérlevelet. 5 órán át főzzük normál fokozaton a lassú főzőben.
Tűzhelyen ugyanezeket a hozzávalókat 3-4 órán át közepes fokozaton pároljuk.
Bon appétit! Belülről melegít.

Oyakodon csirke-tojás tál
Hozzávalók
2–3 csirkecomb, bőrözve, csontozva, kis darabokra vágva
½ vöröshagyma, finomra vágva
3 tojás, felverve
egy marék vékonyra vágott Nori
2 buggyantott tojássárgája
2 tál főtt rizs
A szószhoz
2 EK Dashi (japán halleves)
2 EK Sake
2 EK cukor
2 EK Mirin (édes rizsbor)
2 EK szójaszósz
Elkészítés
A szósz hozzávalóit öntsük egy serpenyőbe, és hagyjuk enyhén forrni. Adjuk hozzá a csirkét, keverjük össze jól, néhány perc múlva a hagymát is.
Hagyjuk főni. A felvert tojásokat óvatosan öntsük a forró szósz széle mentén, és fedjük le a serpenyőt. Hagyjuk állni körülbelül fél percig, miközben a serpenyőt enyhén mozgatjuk. A csirkés tojásos ételt osszuk el két rizzsel teli tálban, tegyük rá a buggyantott tojássárgáját, és szórjuk meg vágott tengeri algával.

[the_ad_placement id="banner-story-einzelseite"]

Iratkozzon fel a schauvorbei hírlevélre és nyerjen!

Sajnos nem sikerült befejezni a regisztrációdat. Kérjük, próbáld meg később újra.
Sikeresen feliratkoztál a hírlevélre!