A-La-Carte

A cserjétől a csészéig (A la Carte 2008/04)

A Santos a világ egyik legfontosabb, csúcsminőségű Arabica kávéjának megnevezése. Ennek ellenére alig ismeri valaki a nevet. De ez jelenleg éppen változóban van.


A cserjétől a csészéig

Florian Holzer szövege Fotó: Corbis
Alpesi legelők. Az utak zöld dombokon kanyarognak a ragyogó napfény alatt, szarvasmarhák legelésznek, hihetetlenül színes virágok varázsolnak apró színfoltokat a tájba. Ha az ember nem figyel oda alaposan, és figyelmen kívül hagyja az időnként felbukkanó pálmafákat vagy afrikai tulipánfákat, a bokrok végtelen sorait, amelyek a láthatárig húzódnak a dombvidéken, akár szőlősoroknak is nézhetné, a vidéket pedig egy kissé nagyobbra méretezett és naposabb Stájerországnak.
De ez Brazília, Minas Gerais állam, Rio de Janeirótól és São Paulótól beljebb, Varginha városa közelében. Itt terem és jön létre a „Santos” jelentős része, a világ egyik legfontosabb és leghíresebb hegyvidéki Arabica fajtája, amelyet mindazonáltal a mintegy 200 kilométerre fekvő, Dél-Amerika legnagyobb kikötőjéről neveztek el, ahonnan hagyományosan szállítják. Varginha környéke 900–1100 méteres tengerszint feletti magasságban fekszik, a trópusi éghajlat itt már valamennyire elviselhető, a régió a kávénak köszönhetően jutott jólétre, és egy 1996-os állítólagos ufó-leszállás révén tett szert hírnévre; a nyerskávé legnagyobb feldolgozói és forgalmazói a város központjában találhatók.
Kissé csodálkozásra ad okot persze a dzsungel-egzotikum teljes hiánya: alig van pálmafa, nincs árnyék, nincsenek vadállatok, semmi titokzatos, semmi olyan, amit talán mindig is egy kicsit a kávétermesztéssel hoztunk összefüggésbe. A kávéültetvények ezzel szemben rendkívül hatékony mezőgazdasági területek, ott ültetnek, ahol a berendezés gépekkel racionálisan művelhető; a meredekebb lejtők fokozott kézi munkát igényelnének, és így láthatóan elnéptelenednek. Ahol európai látogatóként szintén át kell értékelnünk a dolgokat, és amit rögtön el is felejthetünk, az a termesztett minőséggel kapcsolatos romantikus elképzelés, ahogy azt a bor világából ismerjük: a dűlők, a „crus”, az egyes ültetvények a kávénál szinte semmilyen szerepet nem játszanak. Ami számít, az az éghajlat, az ültetési sűrűség, a mennyiség, a kávészemek egészsége és mérete, valamint azok analitikai értékei. Természetesen meg lehetne próbálni egy különösen alkalmas terület különleges karakterét külön erőfeszítésekkel kidolgozni – magyarázza egy ültetvénytulajdonos –, de egyszerűen nem éri meg. Egy zsák kávéért – ez a szabványos kereskedelmi egység, amely 60 kilónak felel meg – körülbelül száz reál munkaköltség merül fel, ami 40 euró. Ez tartalmazza az ültetvények trágyázását és gyomlálását, a bokrok visszametszését, a betakarítást, a mosást, az erjesztést és a nyerskávé átadását a kereskedőnek. Minden, ami ezt a költséget megemeli, talán egy árnyalatnyival jobbá teszi a kávészem minőségét, de egyúttal vonzótlanná is teszi az árát. „A kávé tömegtermék” – tudjuk meg a varginhai Volcafénál, a régió egyik legnagyobb kereskedőjénél és raktározójánál, amely a regionális termés mintegy 50%-át átveszi, válogatja, tárolja és továbbértékesíti. A kávészemek minősége tulajdonképpen itt dől el, nem annyira az ültetvényeken. A kulcsszavak a szelekció és a válogatás: a szemek hatalmas és őrjítően hangos szállítószalagokon és rázóasztalokon haladnak keresztül, egyrészt méret szerint osztályozzák őket, másrészt a sérült szemeket eltávolítják, a 99,9%-os tisztaság a szabvány – ez az a minőség, ami a kávékereskedelemben számít. Származás, fajta, szembőség, mosott vagy száraz fermentáció, nincs gyártó, nincs termőhely, nincs évjárat.
A régióban elért magas minőség – vagyis az alacsony savtartalom, a magas fiziológiai érettség és a különösen csokoládés, sötét, összetett aromák intenzív kifejlődése, amelyről a Santos híres – hátrányokkal is jár: egy hektárról itt csak mintegy 20 zsák kávé nyerhető, tehát 1200 kiló. Ezen felül a rosszul kiépített utak nehezítik a kikötőkbe történő szállítást, mégis Brazíliában 20%-os szállítási adó terheli az árut, a raktárakban a kávé viszont egy évnél tovább nem áll el, utána a szemek veszítenek minőségükből, a kikötők nyirkos raktáraiban történő tárolás pedig még sokkal gyorsabban tönkreteszi a nyerskávét, Brazília kikötőit pedig jelenleg még rendkívül lassúnak tartják...
Ebből fogyasztóként Ausztriában – ahol az egy főre jutó évi nyolc kilós, illetve 162 literes, vagyis napi 2,6 csészés fogyasztással nemzetközi összehasonlításban egyáltalán nem állunk rosszul – természetesen csak viszonylag keveset érzékelünk. Legalábbis eddig, mert a minőségtudatosság jelenleg nagyon erősen növekszik – véli Marcel Löffler, az osztrák gasztronómiai piacvezető Meinl ügyvezető igazgatója. A származás és a körülmények a kávé esetében is – amely eddig az egyik legkevésbé háttérinformációval rendelkező élelmiszer- és élvezeti cikk volt – egyre nagyobb érdeklődésre tartanak számot, a fogyasztói szokások is erősen megváltoztak az elmúlt években: a „convenience”, azaz az előre őrölt kávé, ahogy az 20 éve a német kereskedelmi láncokon keresztül Ausztriában is népszerűvé vált, erősen veszít piaci részesedéséből, a podok és kapszulák – tehát a convenience egy kissé más formája – nagyon erősen növekednek. „De az egész szemes kávé is újra divatba jön, értékarányosan jelenleg mintegy 20%, hamarosan talán 40-50% lesz”. A kapszulás üzletág mindenesetre teljesen felforgatta a kávépiacot; míg régebben az ember egész életében hű volt egy márkához, ma a változatosság és a váltogatás a kávézás témája – „teljes paradigmaváltás” – mondja Marcel Löffler.

[the_ad_placement id="banner-story-einzelseite"]

Iratkozzon fel a schauvorbei hírlevélre és nyerjen!

Sajnos nem sikerült befejezni a regisztrációdat. Kérjük, próbáld meg később újra.
Sikeresen feliratkoztál a hírlevélre!