Mindenből egy kicsi
Szöveg: Ro Raftl Fotók: Ingo Pertramer
A pöchlarni, Duna-menti falusi lány számára a sült sertéshús, a marhasült, a vadhús és a gombócok minden megjelenési formája szép emlékekkel megszépített kedvenc ételek.
Angelika Schnell televíziós nyomozó számára a táplálkozás folyamatosan az energiaegyensúly tudománya: mikor túl kevés, mivel az optimális, miért megterhelő? A „Ganz-a-Liabe”, ahogy a stáb tagjai, a sajtósok és a fotósok szeretik hívni, a nagycsaládi közös étkezések során táplálja a lelkét. A stresszes sztár szusit és salátát majszol a legkényelmesebb nassolnivalóként. Az egyetlen közös nevező minden változatnál: „Kis falatok. Nem sok, de mindenből egy kevés.” A sötét hajú, hófehér bőrű színésznő 1,74 méterhez 59 kilót nyom. Le a kalappal!
Főleg azért, mert Ursula Strauss nem aszkéta háztartásból, hanem „jóevő” családból származik. És tud főzni. Sertéssültet, marhasültet és vadételeket. Gyökérzöldség-mártással és a hozzá illő gombócokkal. Mindezt Maria nagymamájától és édesanyjától, Charlotte-tól tanulta. A krumplipucolástól a mosogatásig mindent közösen csináltak. Még nem volt mosogatógép a pöchlarni családi házban, nagy kerttel, ahol Uschi legkisebb gyerekként, három fiú után áhított kislányként nőtt fel. Sokat játszott kint, rendőrös-rablóst az erdőben és az ártérben. A nagy testvérek között hamar megtanulta, „hogy kell az ész és a ravaszság”.
A konyhaművészet iránti szeretetet azonban a család nőtagjai oltották belé. Még most is együtt főz édesanyjával, valahányszor otthon van – bár főleg az ízesítés válik rituálévá: „Vannak dolgok, amelyek sosem változnak” – vallja meg hatódottan a 35 éves színésznő. Az anyja kapormártása egy ilyen példa. Ennél döntött úgy a lánya: „Ezt én nem tudom megcsinálni!” Nem is akarja vendéglőkben kipróbálni. Semmiképpen sem. A kapormártás annyira összeforrt az otthonnal és a megnyugvással, hogy sehol máshol nem akarja enni. Természetesen alaposan megbeszélik, mi sikerült jól, tökéletesen vagy kevésbé jól. A fő téma, amelyen gyerekkorában heves viták robbantak ki, a gombócok állaga volt. A sárgabarackos gombóc, a zsemlegombóc, de legfőképpen a krumpligombóc. Nagymamáéknál ugyanis kétféle fajta került az asztalra: anya édesanyja, Maria a főtt krumpliból készült gombócok szakértője volt, apa édesanyja, Maria pedig a waldvierteli változatért felelt. Annál a krumpli egyharmadát megfőzik és krumplinyomón áttörik, a maradék kétharmadát viszont nyersen hámozzák meg, és reszelőn vászonkendőre reszelik. Ezután a folyadékot erősen kifacsarják a batyuba kötött kendőből, a kétféle krumplimasszát összekeverik, megsózzák, gombóccá formálják és kifőzik. Liszt és tojás nélkül. Mivel az öregebb krumpli hajlamos a barnulásra reszelés után, hámozás után teknőbe tették és kénfüsttel kezelték. „Fénypont volt” – emlékszik vissza Uschi –, „amikor meggyújthattam a kéncsíkot (a patikából).”
Az irigykedésre bőven akadt ok: a waldvierteli nagymama például olyan szaftos, mazsolás kuglófot tudott sütni, amelyet alig lehet utánozni. Anyukája viszont olyan almás rétest, amelynek párja nincs: „Hogy tudja a tésztát olyan hajszálvékonyra nyújtani, azt kérdezem tőle újra és újra, rejtély számomra, az is, hogy szinte sosem szakad el neki.”
A konyhaasztalnál történt, amikor a 14 éves lány félretette titkos álmát, hogy színésznő legyen, hogy az anyjával egy realista jövőt vázoljon fel óvónőként. A konyhaasztalnál, amikor a 17 éves lány a „kézműveskedéssel, barkácsolással és sok zenével” végzett képzése után bejelentette, hogy mégis ki akarja próbálni a színpadi életet „Lady Macbethként” a melki nyári játékokon. Sikerrel – az euforikus tudattal: „Ez az!”
Jól mutatott a hollywoodi vörös szőnyegen, Götz Spielmann Revanche című filmjének Oscar-jelölése után. Angelina Jolie rámosolygott, üdvözölte. De Ursula Strauss nem szállt el, Meryl Streep operálatlan szépségét a karcsúságmánián túl „ideálképként” vitte haza. Hollywood talán csak a fotózásokon mutatott pózait befolyásolta: mindig művészien tökéletes, olyasmi, mint az „Angelina a szőlőskertben” és az „Angelina elmerengve néz a gőzölgő lábasba”. A fotósnak tetszik ez: finom ujjakat fényképez, amint az ételhez nyúlnak, mintha az lenne a világ legkevésbé fontos mellékes dolga. Reklámfotós stílusban.
Uschi filmszerepei földhözragadtabbak: Angelika Schnellnél, a gyilkossági csoport vezetőjénél a rendkívül sikeres ORF-sorozatban, a Schnell ermittelt-ben, semmi sem tökéletes. Cserébe viszont ápolja kis káoszát, humorát, a szaftos bécsi huncutságot (Schmäh), és meri elengedni magát, zokogni a sok rátermettség, önállóság és a belső gátlások elleni keménység ellenére.
De ma forgatási szünet van, ma a Wachau a színhely, a weissenkircheni barokk „Prandtauerhof” a célpont. Mivel már majdnem nyár van, ami a kis Uschi számára heuriger-időt jelentett, természetesen üdítővel. A borral csak 20 éves korában találkozott. Ünnepi hangulatban kortyolja az Achleitenről származó elegáns zöld veltelinit, amelyet Barbara és Karl Holzapfel termesztenek hagyományos módon az ideális fekvésű szőlőterületen. A mindennapokban a színésznő vizet iszik.
Literszámra. De nem a fegyelem miatt: „Úgy ízlik a legjobban” – mondja. Kóstolja a finoman komponált saumaisét, amelyre gyerekkorából még darabosabban emlékszik, vidáman csipeget a finomságokból, a fűszeres ecetes zöldségekből. Néha feldobja a hajnali hat órai forgatási reggelijét is valami pikánssal: sós rudacskákkal, felvágottal, sajttal, krémmel, pepperoni paprikával. Ahogy éppen szereti: „Mindenből keveset, de mindenből valamit.”
De újabban van ez a szomszéd, aki az ideális energiaegyensúly érdekében reggelenként elhozza a lakásába a Budwig-müzlit. Túróból, lenolajból, lenmagból, mézből, frissen vágott gyümölcsből. A német fizikus és kémikus, Johanna Budwig fejlesztette ki, aki 95 évet élt (a receptet ki lehet guglizni). Strauss csak annyit mond, ez egy olyan kása, ami „jó energiát” ad neki: „Boldog vagyok vele. Amikor a Schnell nyomoz forgatom, a díszletben élek.” Nos, a popsztároknál olvashatunk a bulvárlapokban, milyen kulináris különleges kívánságok kísérik a fellépéseiket. Nem alaptalanul. „Tényleg attól függ, ki a felelős érted a forgatáson” – erősíti meg az osztrák filmsztár, Strauss. Áradozik egy Astridról, milyen csodálatos, amikor ő készíti elő a gyümölcsöt számára: „Akkor még a müzlistál is megvan, amire rá van írva, hogy Uschi.”
A forgatáson való étkezés sajnos „széles mező”. Már csak a technikai személyzet és a színészek közötti különbség miatt is. Aki egész nap cipekedik, annak értelemszerűen más energiaforrásra van szüksége, mint a szereplőknek. „Számukra alapvetően egyszerű: müzli, gyümölcs, kenyér, saláta, sajt, víz. Minden, ami energiát ad, de megfelelően adagolva!”
Uschi azt mondja, a hangulaton érződik, ha az étel jó vagy rossz: „Főleg, ha napokig a forgatáson élsz. Ebédszünetben többnyire a sminkszobában ülök, és kijövök levessel meg salátával – bár az ,ebédszünet‘ este nyolckor vagy hajnali kettőkor is lehet. Ez rendben van. Néha viszont annyira éhes vagy, hogy ebédre nem tudsz elmenni a bécsi szelet mellett. És akkor néhány falat túl sok és túl gyorsan lenyelve végzetes a kamera előtti jelenlétre: semmi más, csak fáradtság és gyomorfájás. Az energia az emésztésre megy el.”
A szőlőbirtok romantikusan zöldellő belső udvarán, amelyet Jakob Prandtauer, a melki apátság építésze emelt 1696-ban a kanonokok számára, a sokat dolgozó színésznő ellazul. Mulatott már itt, szereti az árkádokat, amelyek olyasmi olaszos jelleget adnak az alsó-ausztriai udvarnak. Olaszország, igen, az összes kulináris emlékkel együtt: 23 éves korában járt először Velencében, mert éppen Goldoni Két úr szolgája című darabját próbálták. Michaela Scheday rendezővel. A tanárával, a barátnőjével, aki hitt benne, támogatta és segítette, de 51 évesen agydaganatban meghalt. Michaela és Velence, ó! Ott ettek gnocchit scampival és egy olyan szósszal, amelynek az összetevőit Uschi ugyan már nem tudja azonosítani, de az ízét a nyelvén érzi: „Egy kinyilatkoztatás!”
Azóta szereti a karakteres sajtot mézzel is. Michaela még a szusit is meg tudta szerettetni vele: „Amikor először vitt el a bátyjaim közül a jazz-szaxofonos, aki nagyon jól főz, a Naschmarkton abba a kis szusiboltba, egyáltalán nem szerettem őket. Pedig éppen olyan divatosak voltak!” Nevet: „De lehet, hogy az volt az oka, hogy délelőtt estünk be oda – és a nyers hal második reggelinek valakinek, aki (még) nem volt halrajongó?” Gyerekként sosem kényszerítették, hogy megegyen mindent, ha valamit nem szeretett. Még a kolostori iskolában töltött négy év alatt sem, ahol az étel „természetesen borzalmas” volt, ahol egy kövér kukacot is talált a salátában: „Mi csak sorban álltunk a mészárosnál a virslis zsömléért.” Csak később akart vékony lenni, a színészképzés alatt. Uschi vidékről a nagyvárosban. Anélkül, hogy észrevette volna, egyszerűen abbahagyta az evést. Az anorexiáig vezető határig. „Megtörtént velem” – magyarázza ezt a töréspontot a felnőtté válás útján. Barátokkal folytatott beszélgetések hozták ki belőle. Régóta be kell vallania a csokoládéfüggőséget. És amióta megvan a férfi, akiről nem beszél, mert a magánéletét magánéletnek szeretné hagyni, háziasszonnyá is mutálódott.
Még akkor is, ha a munkája többnyire akadályozza a bonyolult főzésben. Gyorsan megoldani. Hazaérni, beesni az ágyba. Bevásárlás csak a legszükségesebb a sarki BILLA-ban. Vendégeknek természetesen a Naschmarkton vagy a Brunnenmarkton. A szalonnát, a füstölt húst, a vadat még mindig vidékről hozza. A vadásztól, a gazdától: régen még kannával ment tejet hozni. A tojásokat a tyúkok a Strauss-kertben tojták. Annak vége. Kár, gondolja néha. Most már csak grilleznek a kertben, felváltva a testvérei házaiban is. Ha ő maga nagyobb lakomát csap, „akkor a főzéssel lakom jól” – mondja Uschi.
Elégedett, ha a többieknek ízlik. Nagyon szereti, amikor a vendégek „mmmh”, „aaah” és „szuper” dicséretekkel illetik. Tiszta varázslat ennyi ideig a konyhában állni, és a szeretettel készített ételt pillanatok alatt eltűnni látni. Csak ha túl stresszes, akkor nincs benne öröme. Akkor nem is sikerül, és akkor inkább hagyja az egészet: „Utálom a félmegoldásokat.” A szeretett apróságokra koncentrál: májpástétomos kenyerekre – kiviszeletekkel vagy áfonyával. Kecskesajtra szalonnába tekerve, amit mézben pirít meg (csak egy csepp olajjal, a szalonna ad elég zsírt), balzsamecettel felengedi és salátán tálalja. Spenótsalátára, amelyhez szalonnakockákat és krutont pirít, és fenyőmagot szór rá.
Ha eljön az ideje a pihenésnek, előveszi a tésztagépet a szekrényből. A nagycsaládi gombócok ellen saját készítésű tésztával száll szembe: „Micsoda különbség a polcokon lévő készletekhez képest! Ahhoz tényleg csak só, vaj és parmezán kell.” Egy barátnőjétől tanulta, hogy bazsalikom- és zsályaleveleket lehet a tésztába dolgozni: „Olyan szép mintát adnak.” Ezzel a barátnőjével 20 embert hívott meg egy „fête blanche”-ra, csak saját főztjükkel, amin három napig dolgoztak. Sok kis falatkával.
Minden csodálatosan sikerült. A vélemény: mmmh, aaah, szuper! A tőkehal kivételével: a besózott óriási dologgal nem bírtak. Oké, végül fűrésszel darabolták fel. De az áztatás után is fás maradt, a krémes paradicsommártás ágyán is rágós.