Ki fél a zöld teától?
Szöveg: Anna Burghardt Fotók: Corbis
„Jobban aggódnék a spanyol paprika miatt” – mondja Thomas M. Grömer, az Aiya munkatársa. Természetesen: a született bécsi, aki már évek óta Hamburgban él, kénytelen ezt mondani. Végül is ő az ügyvezetője annak a cégnek, amely saját állítása szerint Európa legnagyobb japán tea importőre. Ezt az ágazatot az utóbbi időben alaposan megtépázta a cunami és az abból eredő fukushimai reaktorbaleset. Cserébe viszont talán egyetlen más élelmiszernek sincsenek olyan hűséges rajongói, mint a japán zöld teának – és mindenekelőtt olyan gyorsan reagáló, észbe kapó fogyasztói.
Ugyanis a fukushimai baleset utáni első gyors kutatás figyelemre méltó körképet rajzolt a teakedvelők világáról: közvetlenül a fukushimai cunami utáni napon, azaz 2011. március 12-én, szombaton, személyesen vagy az interneten keresték fel törzskereskedőiket, hogy nagy mennyiségben bevásároljanak a 2010-es termésből származó japán zöld teából. Végül is nem volt világos, mi lesz a Sencha, a Gyokuro és más fajták sorsa, lesz-e a következő években biztonságos tea Japánból, vagy a 2011-es termés sugárfertőzött és használhatatlan lesz. Talán egyik-másik vásárló reménykedett abban is, hogy az eBayen vagy más úton jó üzletet csinálhat a katasztrófa miatt korlátozott luxustermékkel. Az online fórumokon március 14-én ilyen párbeszédek zajlottak: „Most mindenki halmozzon fel japán teát, mert ez lesz az utolsó nem radioaktívan szennyezett tea az elkövetkező 100 évben???” „Igen, mindenképpen. Ez az egyetlen logikus döntés egy ilyen pillanatban.” Egy harmadik hozzászóló: „Ennél ízléstelenebb már nem is lehetne.”
„A vásárlók akár két kilót is vettek egy-egy fajtából, még a legdrágább teákból is” – számolt be Karl Heissenberger, aki többek között a bécsi Kohlmarkton vezet egy előkelő üzletet. Néhány nappal a baleset után japán készleteinek fele elfogyott. Ha a pánikvásárlások így folytatódnak, májusra esetleg egész Európában nem lesz
már kapható japán zöld tea – sejtette akkor Heissenberger (ami azonban végül nem igazolódott be). Más kereskedők hasonló tapasztalatokat szereztek a cunami és az azt követő reaktorbaleset utáni napokban. A bécsi Schönbichlernél, amely a németországi Gschwendnerrel működik együtt, a japán zöld teák eladási számai a nyolcszorosára nőttek, a Haas & Haas üzletében a Stephansplatzon egy hét alatt elfogyott az összes japán tea, telefonon és interneten keresztül pedig további enyhén pánikoló zöldtea-fogyasztók jelentkeztek, és készletezték be a sértetlen 2010-es termést. Eva Haas emlékszik, hogy azokban a napokban pár száz eurós vásárlások is normálisak voltak. A Demmer üzleteit Lengyelországban, Magyarországon és Finnországban is gyakrabban keresték fel húsvét előtt, mint máskor. „Csak a tokiói üzletünkben volt nyugalom, de ott nem is árulunk japán fajtákat” – mondja Georg Demmer. „A nagy teafogyasztók azonnal kilószámra hordták ki a teát az üzletekből – és rengeteg kérdést tettek fel” – számol be Lars Völsch, a Ronnefeldt teamestere is. Olyan kérdéseket, amelyekre természetesen nem lehetett mindegyikre válaszolni. A kereskedők ezekben a napokban nem igazán örültek a szokatlan eladási számoknak, különösen azért nem, mert bizonyos esetekben tényleg ahhoz vezettek, hogy egyes fajtákból egyáltalán nem maradt semmi. Végül is nem növeli egy szaküzlet jó hírnevét, ha a vásárlók egy bizonyos teát keresnek, és azt kell hallaniuk: „Sajnos nem, az nincs.”
Nemcsak a vásárlók reagáltak gyorsan, hanem a teakereskedők is természetesen csak egy dologra gondoltak a cunami után: utánpótlást szerezni az importőröktől, mint amilyen az Aiya, amíg vannak biztonságosan Európában tárolt 2010-es teák. „Természetesen ez a katasztrófa szörnyű, de ez a mi üzletünk, és nem segítünk azzal a japán gazdaságon, ha tartózkodunk a vásárlástól” – ez volt a vélemény. Minden cég biztosít arról, hogy az év végéig biztosan kitartanak. Ugyanakkor a teakereskedők arra is figyeltek, hogy ne tűnjenek érzéketlennek: honlapjaikon bannerek fejezték ki legmélyebb együttérzésüket a japán néppel és mindenekelőtt a cunami áldozatainak hozzátartozóival; a cégek biztosították partnereiket, hogy gondolatban Japánban vannak, és adománygyűjtésre szólítottak fel. Az üzletekben állványokkal és plakátokkal próbálták megnyugtatni a vásárlókat: minden jelenleg kapható japán tea biztonságos. 2010-ből származnak, az atombaleset előtt szüretelték őket, és már régóta biztonságosan tárolják Európában. Japán térképeivel igyekeztek megmutatni a nagy távolságot a balesettel érintett Fukushima prefektúra és a legfontosabb teatermesztő vidékek, például a déli Kagoshima között, és ezzel is hozzájárulni a megnyugváshoz – azok számára, akik azon gondolkodnak, hogy idén friss teát vásároljanak Japánból.
De nem minden kereskedő törekedett figyelemre: egy helyi, szoros japán kapcsolatokkal rendelkező zöldtea-szakértő, aki névtelen szeretne maradni, márciusban szörnyűnek találta a fukushimai események utáni telefonos érdeklődést a zöld tea iránt: „Miért akar erről velem beszélni? Igazából semmit sem tudok és akarok ehhez hozzáfűzni.” Pszichikailag jelenleg képtelen akár csak nyugodtan átgondolni is a témát, annyira megviselték a történtek. Beszállítóinál pedig eszébe sem jut érdeklődni, „biztosan nem vagyok annyira érzéketlen, hogy teáról kérdezősködjek, miközben az ország romokban hever.” Egyszerűen ízléstelennek tartja a fogyasztók részéről, hogy most a tea-utánpótlás miatt aggódnak, miközben Japánban alapvető problémák vannak. És számára ugyanúgy érthetetlen, hogy egy újságíró ezzel a problémával foglalkozik.
A média számára egyetlen pillanatig sem volt könnyű a Fukushima-téma feldolgozása. Innen nézve semmit sem lehetett személyesen
ellenőrizni, a sugárfertőzöttséggel kapcsolatos kérdésekben ahhoz kellett tartani magunkat, amit a japán kormány nyilvánosságra hozott. Ezen kívül sok kritikát kaptak a szakértők részéről, mert hanyagul bántak az olyan fogalmakkal, mint a felezési idő. A 2011-es teatermés ügyében is arra kell hagyatkozni, amit az importőrök és a Japánnal közvetlen kapcsolatban álló kereskedők mondanak. És mindenekelőtt arra
számítani, hogy szigorúan ellenőriznek, és a tanúsítványok hitelesek. Jelen pillanatban – feltételezve, hogy a fukushimai erőművel kapcsolatban nem történik más –, a hivatalos információk szerint jók az esélyek arra, hogy a 2011-es termés nem sugárfertőzött. Egyrészt azért, mert a teatermesztő vidékek elég távol fekszenek, másrészt azért, mert a szélirány a kritikus időszakban kedvező volt. Natalia Panne, a Tea exklusive ritkaságvadásza a baleset utáni hetekben többször telefonált „saját” gazdáival Japán déli részén, „akik egyáltalán nem aggódtak, hiszen őket nem érintette a cunami és a káosz sem”. Thomas M. Grömer, az Aiya importőr cégtől úgy véli, „a japán tea még sosem volt olyan biztonságos, mint most”, és a szakkereskedők is versengve biztosítanak mindenkit arról, hogy a fukushimai termés csak akkor kerül az üzletekbe, ha többször is ellenőrizték radioaktív sugárzás szempontjából, és biztonságosnak találták. Az, hogy egy új EU-rendelettel a Japánból származó élelmiszerekre vonatkozó határértékeket
megemelték, természetesen nem igazán járult hozzá a fogyasztók megnyugtatásához. A teafogyasztóknak az új terméssel kapcsolatban nem marad más, mint a bizalom a behozatalkori radioaktív szennyezettségi tesztekben és a teakereskedők saját kiegészítő ellenőrzéseiben, amelyeket valószínűleg mindannyian kezdeményeznek majd – a párizsi Mariage Frères tea-ház nagynevű cégétől kezdve a kisebb forgalmazókig.
A legrosszabb esetben, tehát ha ez a termés és az elkövetkező évek termései mégis túlzottan sugárfertőzöttek lennének, a tea-szakértők egybehangzóan állítják, hogy bizonyos mértékig át lehet térni más zöldteatermesztő országokra. Karl Heissenberger például azt mondja, ő egyébként is mindig jobban koncentrált Kínára mint származási országra: „Onnan 200 különböző teát kaphatok, Japánból csak 15 minőséget.” És a kínai teák olcsóbbak is, azonos minőség mellett – jegyezzük meg, az átlagfogyasztó számára. Ugyanis a japán tea szerelmesei nem érik be ennyivel. Ezt általában gondosabban állítják elő, mint másokat, az ipari nemzet a zászlóshajó termékénél megmutatja, mire képes. Sok minden elektronikusan vezérelt, például a nulla fermentáció. Néhány japán technikát, mint például az árnyékolást a klorofilltartalom növelése és a tea fűzölden tartása érdekében, bizonyára lehet másolni, de más szempontokból a minőséget nem olyan könnyű elérni. Különösen szembetűnő a különbség más származási országokhoz képest a Matchánál, az időközben igen népszerű zöldtea-pornál. Hui-Wen Yeh, a Schönbichler sommelier-je elmagyarázza, miért: „Egy japán gyártású Matcha Tenchából készül, egy olyan zöld teából, amely a lehető legmagasabb
Gyokuro-szintnek felel meg.” Japánban emellett high-tech malmokat használnak, és csak a „húst” használják fel, nem pedig az erezetet, mint máshol. „Azt, hogy a Matcha szó szerinti fordításban őrölt teát jelent, egyes kínaiak, mint például az édesanyám is, szó szerint veszik. Így gyakran egy egyszerű teát, amelyet mozsárban őrölnek meg, már Matchának neveznek.”
Természetesen a japán tea válságának pozitív aspektusai is lehetnek. Georg Demmer például kihívásnak tekinti a helyzetet, hogy bővítse tea-horizontját. „Kínában annyi zöld tea van, amelyekről még nem is hallottunk. Ráadásul már más országokban, például Koreában vagy akár Ausztráliában is termesztenek teát japán módszerrel. Tehát vannak alternatívák a legrosszabb esetre is.”
A teák mennyisége, amelyekről itt szó volt, egyébként elenyészően kicsi: Japán ugyanis zöld teájának 99 százalékát saját maga issza meg.