Munkaképtelenség: betegnek lenni gyakran azt is jelenti, hogy szegénynek

Mi történik, ha a test vagy a lélek már nem bírja tovább? Ha orvosi szakvéleményeket gyorstalpaló módon állítanak ki, és megtagadják a rehabilitációt? Jürgen E. Holzinger fiatal vesebetegként maga is megtapasztalta, hogyan bánik a rendszer sok esetben a krónikus betegekkel – és levonta a következtetéseket. 15 évvel ezelőtt megalapította a Verein ChronischKrank egyesületet, amely egész Ausztriában tanácsot ad az érintetteknek, jogi támogatást nyújt számukra, és feltárja a visszásságokat. A schauvorbei.at-nak adott interjújában a felső-ausztriai szakember a hatalmas elutasítási arányokról és a félresikerült rehabilitációs intézkedésekről beszél.

schauvorbei.at: A legtöbb aktív dolgozó ember nem is gondol a munkaképtelenség lehetőségére. Alulértékelt kockázat?
Jürgen E. Holzinger: Igen, egy masszívan alulértékelt kockázat. Minden ötödik keresőképes személy élete során legalább egyszer munkaképtelenné válik. Sokan az államra hagyatkoznak, és azt hiszik, hogy megfelelő támogatást kapnak, ha bekövetkezik a munkaképtelenség. A valóságban azonban Ausztriában a munkaképtelenségi kérelmek 74%-át elutasítják.

schauvorbei.at: Miért utasítják el a kérelmek háromnegyedét?
Jürgen E. Holzinger: Egy nagy probléma az érintettek orvosi vizsgálata, amelyre a szakértők általában csak tíz-tizenöt percet szánnak. Azok az emberek, akik már nem tudnak dolgozni, egy dossziényi lelettel érkeznek a szakértőhöz, majd kénytelenek szembesülni azzal, hogy a leleteiket egyáltalán nem veszik megfelelően figyelembe. Az eredmény egy olyan szakvélemény, amely egyáltalán nem állja meg a helyét. Ez ellen bírósági úton lehet ugyan fellépni, de kevesen teszik meg – például azért, mert nincs jogvédelmi biztosításuk, és nagy a félelem a magas költségektől. Ugyanis ha az állammal szemben lépünk fel, a perköltségeket mindig magunknak kell állnunk, még akkor is, ha nyerünk. A közigazgatási eljárásoknál ez így van. Teljesen más, mint a polgári peres ügyeknél, ahol a költségeket a vesztes fél állja, ha az illető nyer.

„A rendszernek sok gyengesége van, de a legtöbb osztrák nem tud ezekről. Ezért összpontosítunk egyesületként a felvilágosító munkára, akár biztosítótársaságokkal közösen is.”
Jürgen E. Holzinger, a Verein ChronischKrank alapítója

schauvorbei.at: Mit mond ezeknek az embereknek?
Jürgen E. Holzinger: Masszívan bátorítjuk őket a pereskedésre, és támogatjuk őket ebben. Több mint 50, erre a témára szakosodott ügyvédi iroda áll mellettünk országszerte, és elintézik az érintettek helyett a jogi ügyeket. Ennek költsége körülbelül 400-500 euró, a sikerességi arány pedig 50%.

A múlt évben több mint 1100 pert indítottunk a nyugdíjbiztosító (PVA) és a társadalombiztosító (SVA) ellen. Ez kevés, ha figyelembe vesszük, hogy 55 000 munkaképtelenségi kérelmet nyújtottak be, és ezek körülbelül 74%-át elutasították. Ez azt jelenti, hogy az érintetteknek csak egy töredéke perel, és ezrek kerültek vészhelyzetbe.

Ezért évek óta tárgyalunk a politikusokkal, és reméljük, hogy reformra kerül sor – legalábbis a munkaképtelenség témája végre bekerült a kormányprogramba. A reformot a szakértőknél kellene kezdeni, mivel ők jelenleg a nyugdíjbiztosító (PVA) megbízásából dolgoznak, és nem függetlenek. Teljesíteniük kell egy bizonyos elutasítási arányt – ezt újra és újra halljuk olyan szakértőktől, akik nem közvetlenül a PVA-nál ülnek, hanem a saját rendelőjükben végeznek vizsgálatokat. És ez perverz.

Továbbá javítani kellene a vizsgálatok minőségét. Jelenleg a szakértők többnyire háziorvosok, pedig az érintettek 60%-a pszichés beteg. Tehát több szakorvosra – elsősorban pszichológusokra és pszichiáterekre – lenne szükség a vizsgálatokhoz.

schauvorbei.at: A pszichés betegségek aránya mindig is ilyen magas volt, vagy ez az elmúlt évek fejleménye?
Jürgen E. Holzinger: Húsz évvel ezelőtt az érintettek mintegy 65%-a a mozgásszervi betegségek miatt volt munkaképtelen. Ez megfordult, most már a pszichés betegségek gyakoribbak. Ez nemcsak Ausztriában van így, hanem más teljesítményorientált társadalmakban is, például Németországban vagy Amerikában. A tendencia növekvő. És a nagy probléma az, hogy jelenleg nincs olyan terápia vagy rehabilitáció, amely ésszerű időn belül visszavezetné az embereket a munka világába.

Az érintettek tömege hét-nyolc évig is beszorul a rehabilitációs rendszerbe. El kell képzelni, mit jelent ez az adott jövedelmi helyzetre nézve. Ezeknek az embereknek eredeti jövedelmük körülbelül feléből kell megélniük.

schauvobei.at: Most említette a rehabilitációt, amely a munkaképtelenség esetén járó állami támogatások közé tartozik. Pontosan hogyan néz ki ez?
Jürgen E. Holzinger: A 2014-es reform óta Ausztriában kétféle rehabilitációs lehetőség van munkaképtelenség esetén, amelyről az adott szakértő dönt. Az egyik az orvosi rehabilitáció, a másik a szakmai rehabilitáció. A szakmai rehabilitációt, amely keretében például átképzést fizetnek, csak a szakmai védelemmel rendelkező személyek kapják meg. Ez azt jelenti, hogy az ötven év alatti önfoglalkoztatók és a segédmunkások kiesnek ebből. Ez nagyon igazságtalan, főleg a képzettség nélküli segédmunkások profitálhatnának egy átképzésből. Ezeknek az érintetteknek azonban csak az orvosi rehabilitáció marad.

Az orvosi rehabilitáció az egészségbiztosítón keresztül zajlik, és az elmúlt évek sajnos azt mutatták, hogy nem túl sikeres. 2023-ban mintegy 130 000 ember vett részt benne, és közülük alig 300 tudott utána visszatérni a munka világába. Ez vicc – az intézkedések nagyon költségesek, de nem hatásosak.

Ezzel kapcsolatban óriási probléma az úgynevezett együttműködési kötelezettség. Az érintetteknek minden gyógyszert be kell venniük, amelyet az orvosi rehabilitáció során felírnak nekik. Ez odáig megy, hogy a vérüket is ellenőrzik emiatt. Csakhogy sok érintettnek van saját szakorvosa, például egy pszichiátere, aki azt mondja: „Az a gyógyszer, amit a háziorvos felírt önnek a rehabilitáció során, egyáltalán nem megfelelő az ön számára.” Ennek ellenére az érintettnek tovább kell szednie a helytelen gyógyszereket, mert a háziorvos a biztosítói hierarchiában feljebb áll. Sokan ekkor teljesen kétségbeesnek.

Ez nemcsak a gyógyszerekre, hanem a terápiákra is vonatkozik. Van például egy olyan esetünk, amikor az illető annyira szenved szorongásos rohamoktól és depressziótól, hogy még az ajtón sem tud kilépni. Az ÖGK (osztrák egészségbiztosító) háziorvosa azonban elvárja tőle, hogy hathetes rehabilitáción vegyen részt Bad Gleichenbergben. Az egyetlen dolog, amit tenni lehet, az a pereskedés.

schauvorbei.at: Lépjünk egyet vissza, a munkaképtelenségi kérelemhez. Mikor kell ezt benyújtani?
Jürgen E. Holzinger: Ausztriában legfeljebb egy évig lehet betegállományban lenni. Legkésőbb ez után az év után automatikusan kikerül az ember a rendszerből. Ez azt jelenti, hogy hirtelen nincs társadalombiztosításunk és jövedelmünk, magunknak kell fizetni a gyógyszereket vagy a kórházi tartózkodást. Sok ember tudatlanul csúszik bele ebbe a helyzetbe, mert senki nem hívta fel rá a figyelmét.

Mit csinálnak ilyenkor a legtöbben? Elmennek az AMS-hez (munkaügyi hivatal). A munkanélküli segély igényléséhez azonban alá kell írniuk, hogy munkára készek és munkaképesek. És akkor tanfolyamokon ülnek, vagy állásokra kell jelentkezniük, annak ellenére, hogy betegek.

Tehát időben be kell nyújtani a munkaképtelenségi kérelmet, és számolni kell azzal, hogy az elutasítási arány nagyon magas.

schauvorbei.at: A munkaképtelenség főleg az időseket sújtja, vagy sok fiatal embert is?
Jürgen E. Holzinger: A munkaképtelen emberek egyharmada 50 év alatti, többnyire 18 és 45 év közöttiek. Keserű dolog, amikor olyan emberek, akik éppen karrierjük építési fázisában vannak, egészségügyi okokból nem tudnak tovább dolgozni. Egy 2019-es WIFO-tanulmány kimutatta, hogy egy 25 éves férfi a munkaképtelenség miatt élete nettó jövedelmének akár 53%-át is elveszíti.

Különösen rossz a helyzet a nők esetében, akiknél a gyermekgondozási idő és a részmunkaidős foglalkoztatás nagy szerepet játszik. Munkaképtelenség esetén gyakran havonta mindössze 550 euróval szúrják ki a szemüket. Bár jogosultak lennének kiegyenlítő pótlékra, összesen havi 1100 euróra emeléssel, ez a jogosultság nem áll fenn, ha valaki ugyanabban a háztartásban pénzt keres. Az érintettek számára ez hatalmas anyagi korlátozást jelent.

Volt például nemrég egy esetünk egy egyedülálló anyával, aki munkaképtelen. 550 eurót kapott, valamint a kiegyenlítő pótlékot, amellyel a havi jövedelme 1100 euróra emelkedett. Amikor a lánya tanulói jogviszonyt kezdett, és havi 850 eurót keresett, az anya kiegyenlítő pótléka megszűnt.

schauvorbei.at: Ez azt jelenti, hogy sok esetben a betegséghez még társadalmi szégyen is társul – az embernek a megélhetéséért kell kuncsorognia.
Jürgen E. Holzinger: Ezt gyakran látjuk azoknál az embereknél, akiknek testi betegségük van, majd emellett pszichés problémákat is kifejlesztenek, mert egyszerűen nem tudnak kijutni a helyzetből. Az ember beteg, anyagi nyomás alatt áll, nem kap terápiát, elutasítják.

A rendszernek sok gyengesége van, de a legtöbb osztrák nem tud ezekről. Ezért összpontosítunk egyesületként a felvilágosító munkára, akár biztosítótársaságokkal közösen is.

schauvorbei.at: Ön szerint mennyire fontos egy munkaképtelenségi biztosítás?
Jürgen E. Holzinger: Amíg az ausztriai rendszert nem reformálják meg, privát úton kellene bebiztosítani magunkat, hogy munkaképtelenség esetén ne a szociális rendszerben, illetve szegénységben végezzük. A németek ebben előrébb járnak, ott minden harmadik keresőképes személynek van munkaképtelenségi biztosítása. Ausztriában ez csak négy százalék. Azt javasoljuk, hogy már fiatal korban, a munka világába való belépéskor kössenek munkaképtelenségi biztosítást. Akkor még alacsony a díj.

schauvorbei.at: Hogyan néz ki a munka az Önök közhasznú egyesületében, a ChronischKrankban?
Jürgen E. Holzinger: Négy fő területre fókuszálunk: munkaképtelenség, ápolási díj, fogyatékossági igazolvány, valamint a terápia és gyógyszer-elutasítások. Tavaly összesen több mint 2000 peres ügyet vittünk ezekben a témákban. Naponta körülbelül 200 megkeresést kapunk, és ingyenes első konzultációt kínálunk személyesen, telefonon vagy Zoomon keresztül.

Ha aztán jogászainkkal kell fellépnünk, tagnak kell lenni az egyesületben. Évente ez 79,90 euróba kerül, ehhez jön hozzá esetenként mintegy 500 eurós önrész. Ez az ügyvédi költségekhez képest persze nem összehasonlítható, de a létminimumon élő emberek számára ez is sok pénz. Ezért néhány esetben ingyen segítünk.

Ügyvédjeink azért csinálják ezt, mert hisznek az ügyben. És abban az esetben, ha nyernek, a bíróság által megítélt összeg egy részét megkapják.

schauvorbei.at: Miért döntött úgy, hogy megalapítja az egyesületet?
Jürgen E. Holzinger: Amikor 22 éves voltam, a veséim felmondták a szolgálatot. Időközben már három veseátültetésen és számtalan dialíziskezelésen vagyok túl. Láttam, mennyi más beteg a környezetemben roppant össze a pénzügyi helyzete miatt, mert alig tudták fedezni a fix költségeiket. És akkor arra gondoltam: kell lennie egy központi ügyfélszolgálatnak, amely segít. És így alapítottam meg 15 évvel ezelőtt az egyesületet.

Először az egyesület csak Linzben működött, de a tanácsadások során sok visszásságot tártunk fel, és láttuk, mennyi embernek van szüksége segítségre. Amikor aztán a média felfigyelt ránk, a megkeresések száma felrobbant. Ma már 15 000 tagunk van, és még mindig évente 30%-os növekedést regisztrálunk.

schauvorbei.at: Köszönöm a beszélgetést!