A Stellwagenek olyan lóvontatású kocsik voltak, amelyek állandó útvonalakon, fix árakon és menetrend szerint közlekedtek. Különösen a 19. században voltak fontos közlekedési eszközök a különféle népcsoportok számára. Ugyanis a fiákerekkel vagy más bérkocsikkal ellentétben – amelyek taxiként működtek és ennek megfelelően drágábbak voltak –, a Stellwagenek fix útvonalakon és rögzített árakon szállították az utasokat. Az üzemeltetés szigorúan szabályozott volt, és már akkor is világos menetrendeket és tarifaszabályokat követett. Így a Stellwagen volt az első mindenki számára elérhető közlekedési eszköz és a mai menetrend szerinti közlekedés elődje.
Télen szalma és széna a padlón
A Stellwagenek összekötötték a városközpontot olyan külvárosokkal, mint Gersthof, Meidling vagy Hietzing, valamint a különböző pályaudvarokkal. Egy központi megállóhely a Stephansplatzon volt, megállók voltak többek között számos szállodánál is. A közlekedés többnyire negyedóránként történt, vagy amint megtelt a kocsi. Útközben az utasok felszállhattak és leszállhattak. Nyáron részben nyitott kocsik közlekedtek, télen a padlót szalmával vagy szénával borították.
Egy különlegesség: A leszállás az út bal oldalán történt, mivel akkoriban Ausztriában még baloldali közlekedés volt érvényben. A név feltehetően az ősibb „Gestellwagen” kifejezésből ered.
A kiállítási tárgy kerti pavilonként szolgált
A 18. század végén mintegy 800 Stellwagen üzemelt több mint 100 különböző útvonalon. 1917-ben az üzemelést megszüntették – többek között az első világháború alatti takarmányhiány miatt.
A Remise-ben kiállított példány az utolsók közé tartozik a maga nemében Ausztriában. Valószínűleg az 1844-ben alapított k.u.k. udvari kocsigyár, a J. Rohrbacher gyártotta, amely szinte monopóliummal rendelkezett az ilyen járművek építésében. A kocsit egy hietzingi villamosvezetői kertben fedezték fel, ahol kerti pavilonként szolgált. Gondos eljárással restaurálták és visszaállították eredeti állapotába.