schauvorbei.at: Általános iskolás korú gyerekeknél: Milyen okai lehetnek annak, hogy elzárkóznak a tanulástól?
Dörte Kaminski: Az okok nagyon sokrétűek. Egyrészt előfordulhat, hogy az iskola túlterheli a gyereket. Azok, akik júliusban vagy augusztusban születtek, általában még nem érettek annyira, mint az osztálytársaik, akik korábban születtek. Különösen ebben a korban fél év nagy különbséget jelenthet a fejlődésben. A legtöbb elsős örül az iskolának. Azonban inkább egyfajta kiterjesztett óvodának képzelik el. Ez főleg akkor történik, ha nincsenek nagyobb testvéreik. Az iskola után gyakran egyfajta dac jelentkezik, ami olyan reakciókban nyilvánul meg, mint: „Játszani akarok. Az iskolában töltött délelőtt már így is nagyon hosszú volt.” Az ilyen vagy ehhez hasonló kijelentések túlterheltségre utalhatnak.
A hazajövetel, leckeírás és a legfontosabbak ismételt átismétlése utáni hirtelen előírás hihetetlenül hosszú időtartam a gyerekek számára. Vannak, akik jól kezelik ezt, de másoknak szükségük van köztes szünetre. Ezt figyelembe kell venni. Számunkra, felnőttek számára ez mind szuper egyszerű. Mert el sem tudjuk már képzelni, hogy a világos struktúrák nehézségeket okozhatnának. Erre az átállásra, valamint a hamis elvárások és a valóság kezelésére szükség van ahhoz, hogy később az életben megbirkózzanak a változásokkal.
Általánosságban szülőként az önbizalmunkon kellene dolgoznunk, bízva abban, hogy a gyerekek meg fognak tanulni tanulni. Ha valakinek magának is problémái voltak az iskolában, szeretné, ha a gyereke könnyebb helyzetben lenne. Emiatt gyakran vehemensen próbálunk ellensúlyozni. Ebből azonban nyomás keletkezhet, és azt az érzést keltheti a gyerekekben: „Anya és apa nem nézi ki belőlem.” Ha pedig azt hiszik, hogy nagy dráma lesz, ha valamit elrontanak, azonnal feszültebbek lesznek. A legfontosabb: türelemmel lenni és lassan hozzászoktatni a gyerekeket az új mindennapokhoz. Nem szabad őket túlságosan sürgetni, hogy tanulniuk kell. Máskülönben belső ellenállás alakulhat ki. Általában karácsonyra szokott beállni az új rutin.
Milyen módszerek léteznek a blokkok feloldására?
Az első évben tényleg az a tanács, hogy várjunk és igyunk egy teát. Az iskolában alapokat sajátítanak el, és a gyerek először tapasztalja meg magát egy olyan társadalmi struktúrában, amely szigorúbb szabályokkal bír, mint az óvoda. Ha azonban fizikailag kezd reagálni, sír, hasfájása van, és a pedagógusok sem támogatják, akkor iskolaváltást javasolnék. Ebben a környezetben fontosak az olyan kérdések, mint: „Családként jól érezzük magunkat itt?” És: „Mennyire megértő a tanár?” Ezenkívül ügyelni kell arra, hogy ezek nem csak más problémák tünetei-e, például az elszakadástól való szorongásé.
Pontosabban meg kell nézni, ha a gyerek gyakrabban mondja: „Az iskola hülyeség.”, „A tanárok buták.” és „Nem akarok oda menni.” Akkor gyakran örvény keletkezik. Ez felerősödhet. Érdemes átgondolni, hogy a gyerek osztályt vagy iskolát váltson-e. Ugyanakkor bizonyos állandóság is fontos. Ezért a váltást alaposan meg kell fontolni. Mert még ha az ellenkezője is igaz, és a gyerekek gyakori tanárváltást tapasztalnak, például a gyes miatt, nehéz lehet a diákok számára alkalmazkodni az iskola változó körülményeihez. Az első években fektetik le a további oktatási út alapjait. A jó közérzet azonban a gyerek személyiségétől is függ. Ahogy egyesek a strukturáltabb típusú osztályfőnököket részesítik előnyben, mások pedig a játékosabbakat.
A tanulási sebesség tekintetében is különböző típusok léteznek. Ha a gyerekek valamit nem értenek, és úgy érzik, hogy lassabbak a többieknél, erre oda kell figyelni. Az alsó tagozaton ezt gyakran figyelmen kívül hagyják. A matematikai nehézségek például nagyon gyakoriak. Ezt a praxisomban az esetek 80-90 százalékában tapasztalom. Az ezzel kapcsolatos kijelentések például a következők: „Nincs hozzá kedvem.”, és „A tanulás unalmas/nehézkes.”. Amikor aztán a középiskolában a számok nagyobbak lesznek, hirtelen azt mondják: “Hoppá, korábban tennünk kellett volna valamit.”
„Nem ritka, hogy problémák adódnak az osztálytársakkal, vagy kifejezett iskolai zaklatás történik.”
Pszichoszociális tanácsadó Dörte Kaminski
Ha a gyerekek már idősebbek, és az alsó tagozatot, ill. a NMS-t látogatják: Milyen mértékben vezethetnek a változások ahhoz, hogy hirtelen tanulási problémák lépnek fel?
Amikor a diákok megkezdik az alsó tagozatot vagy a NMS-t, az nagy változást jelent számukra. Először van sok különböző tanáruk és több tantárgyuk, mint az általános iskolában. Fél év beszokási idő teljesen normális. Azok az általános iskolások, akik nem szerettek tanulni, most igazi problémákkal szembesülnek. Át kell látniuk a dolgokat. Akik szervezetlenek, nem tudják, milyen leckéjük van, és elfelejtik a könyveiket. Szülőként viszonylag gyorsan támogatni kellene őket, és segíteni a szervezésben – de anélkül, hogy túl sokat írnánk elő helyettük. Mert olyasmit csinálni a gyerekekkel, ami ellenkezik a kedvükkel, ritkán vezet célhoz. Például, ha a gyerekek kihallgatásnak érzik, amikor azt kérdezzük: „Mit csináltatok az iskolában?” A kérdezősködés azonban fontos, különben elveszítik a fonalat. Itt a stílus teszi a zenét.
Ha az ember nem tanul meg tanulni, egyre nehezebb lesz felzárkózni, mivel sok tantárgy épül egymásra, mint például a német és az angol. Ekkor tipikus hiedelmek alakulnak ki, mint: „Annyi hiányosságom van.”, „Soha nem fogom megérteni.” és „Lek maradok.” Még az intelligens gyerekeknek is lehetnek nehézségeik az alsó tagozatban. Akik nem tanultak meg tanulni, csak egyszerűen figyeltek az órán, az általános iskolában jól elúszkálhatnak. Az alsó tagozatban eljön a pillanat, amikor ez már nem működik. De még azok is, akik jól tanulnak, sokkot kaphatnak, amikor egy dolgozatra először kapnak négyest vagy ötöst. Különösen, ha az általános iskolában csak egyeseket és ketteseket kaptak. Ezek olyan élmények, amelyek demotivációhoz és frusztrációhoz vezethetnek.
De nemcsak a teljesítmény, a szociális körülmények is vezethetnek tanulási frusztrációhoz. Nem ritka, hogy problémák adódnak az osztálytársakkal, vagy kifejezett iskolai zaklatás történik. Tipikus hatalmi játszmák, mint: „Ma te vagy a barátnőm, holnap nem.” vagy „Haha, ő nem tudja ezt.” tipikus forgatókönyvek. A kiközösítés olyan téma, amely főleg azért merül fel, mert az alsó tagozatos diákok még nem rendelkeznek „a kellő érettséggel”. Különösen az érzékeny gyerekeknél ez kihatással lehet a tanulásra.
Milyen eszközök léteznek a motiváció fokozására?
Egy jó technika, ha nem szereted a tantárgyat vagy az anyagot, az, hogy vizualizálj róla egy belső képet. Gyakran lát az ember egy papíron lévő képleteket, amik pirossal át vannak húzva, és minden számítási út hibás. A vizualizáció mutathat egy tanárt is, aki mindig gonoszul néz rád. Ezek a személyes reprezentációk odavezethetnek, hogy az ember ellenáll és blokkolja magát.
A következő lépésben megpróbálhatjuk megváltoztatni és átalakítani ezt a képet. Például egy barátságos tanár, egy nulla hibás teszt és csupa pipa, vagy látni, ahogy nagyon könnyen meg tudsz oldani minden feladatot. Egy motivációs tábla is segíthet. Ezek hasonlítanak a jövőtáblákhoz (vision boards), és azzal segítenek, hogy megmutatják, mit szeretnél elérni, megtalálva ezzel az intrinzik motivációt.
Külső motiváció esetén a jutalmakkal általában óvatosnak kell lenni. Például sosem szabad a gyereket étellel jutalmazni. A képernyőidő is motivációcsökkentő hatású lehet. Az olyan hiedelmek, mint: „Az iskolában nem megy jól, de a lényeg, hogy játszhatok.” odavezethetnek, hogy a gyerek elsodródik a digitális világba. A digitális médiában töltött időnek elsősorban életkornak megfelelőnek kell lennie. Fontos az is, hogy a tanulás után fél óra médiamentes időt tervezzünk be, mert különben – egyszerűen fogalmazva – az anyag nem rögzül olyan jól a fejben. Ebben az időben általában nem szabad semmi érzelmileg megerőltetőnek történnie, mert különben túl sok új bemenet jön, amely gyorsan kiszoríthatja a tanultakat.
„Ha a közös tanulás stresszeli a szülő-gyerek kapcsolatot, és a leckeírás kész borzalom, akkor érdemes korrepetáláshoz folyamodni.”
Pszichoszociális tanácsadó Dörte Kaminski
Tinédzserkorban: Hogyan viselkedjen szülőként, ha a gyerek hirtelen egyszerűen „nem akarja” már?
Mindenekelőtt megértéssel. 12 vagy 13 évesen megváltozik a gyerek élete. Ez egy klasszikus folyamat a kamaszkorban. A tinik elkezdik megkérdőjelezni az olyan tekintélyeket, mint a szülők és a tanárok. Rájönnek és követelik, hogy az életük tartalma több legyen, mint csak az iskola. Ezzel korlátozva érzik magukat a szabadidejükben, és mindenekelőtt szórakozni akarnak. Teljesen normális, hogy már nem foglalkoznak annyit a tanulással, mint régen. 16, ill. 17 éves korukra kijönnek ebből.
Ugyanakkor szemmel kell tartani, hogy különösen az egymásra épülő tantárgyakban lépést tartsanak, és ne essenek ki teljesen az iskolából. Az ebből eredő esetleges tanulási gyengeség nagy idegességhez vezethet a dolgozatok előtt, és felerősítheti a „nincs kedvem” mentalitást. Szülőként tehát értésre kell adni a tinédzsernek: „A te dolgod az, hogy iskolába járj.”
Mikor kell beszélni a gyerek tanáraival?
Ha egy gyerek önmotiváltan tanul, és elvégzi az iskolához szükséges feladatokat, általában nem kell sok támogatást nyújtani. Néhány témát mindig meg lehet beszélni a szülői értekezleten. Ha akut probléma adódik, közvetlenül is kérhetünk időpontot a tanártól. Különösen akkor, ha az embernek az az érzése, hogy a gyerek nem beszél arról, hol tart az iskolában. A tanár perspektívája segíthet tiszta képet kapni. Néhány pedagógus e-mailt is küld, ha probléma van. De ez teljesen egyéni. Mások nem teszik ezt, és csak ötösöket osztogatnak. Ahogy mondani szokták: „A kommunikáció a kulcs.” Fontos, hogy nyugodtan beszéljünk a gyerekkel.
Mikor van itt az ideje korrepetálást keresni?
Ha a gyerek huzamosabb ideig küzd. Különösen akkor, ha a diákok azt mondják: „A tanár nem tudja elmagyarázni.” Például olyan tantárgyakban, mint a matematika, a lehetséges számítási módokat csak egyféleképpen magyarázzák el. Ott segíthet egy másik nézőpont. Ha a közös tanulás stresszeli a szülő-gyerek kapcsolatot, és a leckeírás kész borzalom, akkor érdemes korrepetáláshoz folyamodni. Például a tipikus forgatókönyv esetén, amikor szülőként az ember nem elég türelmes, és nem tudja megérteni, miért nem fogja fel a gyerek. Tehát a harmóniát is szolgálhatja.
Ekkor fontos, hogy jól válasszuk meg a korrepetálás kereteit. A leckeírás felügyelete értelmes lehet. Ugyanakkor nem minden gyerek alkalmas csoportos felügyeletre. Pontosan át kell gondolni, hogy intézményhez vagy egyéni személyhez fordulunk-e. Ezenkívül érdemes elgondolkodni azon, célravezető-e csak leckeírási felügyeletet igénybe venni, ha valójában egy tantárgy alapjai okoznak problémát.
Köszönöm a beszélgetést!
