Amikor a hagyományos orvoslás és a klasszikus terápia már nem kínál megoldást, gyakran eljön az ideje egy belső szemlélődésnek – mélyen a tudatalattiban. Ebben lehet segítségünkre a családállítás. Ez a rendszerszemléletű családterápia része, amelyet a 70-es években Bert Hellinger pszichoanalitikus alapozott meg.
Tudattalan minták felismerése és feloldása
„A családállítás akkor ésszerű és hasznos, ha az adott probléma racionális szinten nem oldható meg. Emellett a családállítás békét hozhat a származási családdal, miközben személyesen megerősít és érzelmileg felszabadít” – mondja Cornelia Auderieth szakértő a Gutshaus Wien-től. A családállítás során megválaszolható tipikus kérdések: „Miért nincs kapcsolatom a szüleimmel?”, „Honnan ered a kötődési félelmem?”, „Miért veszekszem mindig a testvéreimmel?”, „Miért nem tudok ambíciót fejleszteni a munkámban?” vagy „Honnan ered a segítő szindrómám?”
Mind az egészségügyi problémák, mind a családi, baráti és munkahelyi konfliktusok kezelhetők családállítással. Annak, hogy minden esetben családállításról beszélünk, megvan a konkrét oka. „Egy családi rendszer dinamikája az élet minden területén tükröződik” – magyarázza a pszichológiai tanácsadó. Emellett meg lehet vizsgálni azokat a generációkon átívelő mintákat, amelyek a családon belül ismétlődnek. „Ez egy módszer a családi rendszer dinamikájának láthatóvá tételére és megértésére. Így a láthatatlan vagy tudattalan minták felismerhetők és feloldhatók” – teszi hozzá a szakértő.
Szembenézni a tényekkel
Amint a probléma meghatározásra került, az állításvezető részletesebben kikérdezi a klienst, hogy mélyebb megértést nyerjen az adott kérdésről. Ezután következik maga a családállítás. „Vannak állítások úgynevezett reprezentánsokkal vagy helyettesekkel. Ők idegen személyek, akik az állítás során egy szerepet vesznek fel, például az apáét, az anyáét vagy a nagyszülőkéét. De absztrakt minőségek is megjeleníthetők. Például olyan érzések, mint az öröm, olyan események, mint egy hirtelen haláleset, vagy olyan testi tünetek, mint a krónikus hátfájás” – magyarázza Auderieth. A reprezentánsokat olyan távolságra állítják egymástól, ahogyan az a megfigyelő kliens számára jónak és helyesnek érződik.
A reprezentánsok a családállítás során teljesen belebújnak a szerepükbe. A folyamat alatt úgy éreznek és gondolkodnak, ahogyan az a személy, akit megjelenítenek. „Erre az egyik lehetséges magyarázat az úgynevezett morfikus vagy morfogenetikus mező, amelyen keresztül mindannyian össze vagyunk kötve” – állítja a szakértő. Ez a brit biológus, Rupert Sheldrake 80-as évekbeli elmélete, amely összefüggésben áll a kvantumelmélettel.
„Empirikusan és tudományosan bizonyított, hogy az állítások hatásosak, mert az állítás folyamata során megváltozik a belső képünk” – magyarázza tovább. Ehhez tartozik Höppner értékelő tanulmánya a Müncheni Egyetemen. Weinhold, Hunger, Bornhäuser és Schweitzer randomizált kontrollált vizsgálata a Heidelbergi Egyetemi Klinika Orvosi Pszichológiai Intézetében a családállítást követő négy hónap elteltével a klienseknél/megfigyelőknél a pszichés terhelés szignifikáns csökkenését mutatta ki.
A külső szemlélet tisztánlátást hoz
Az állítás során a vezető és a kliens/megfigyelő kérdéseket tesz fel a helyzet feltérképezésére. Ez a lehetőség, hogy kívülről tekintsünk egy helyzetre, tisztánlátást hozhat. Ráadásul a pozíciók addig változtathatók, amíg minden résztvevő elégedett nem lesz, és kialakul a megoldási kép. Nem mindig van azonban szükség reprezentánsokra a családállításhoz. Az egyes szerepeket egy rendszerdeszkán figurákkal is felállíthatjuk – hasonlóan a sakktáblán lévő állásokhoz. A padlón elhelyezett jelölők vagy különböző szimbólumok szintén lehetőséget kínálnak. „A módszer játékosan alkalmazható gyermekeknél is. Például azáltal, hogy az elemeket állatokkal vagy bábukkal jelenítjük meg” – magyarázza a bécsi szakértő.
Mivel a vizualizáció erősen felkavaró és érzelmileg provokatív lehet, fontos, hogy a családállítást mindig professzionális környezetben tartsák, és tervezzenek utóbeszélgetést is. Gyakran már a probléma tudatosítása is a helyzet és a viselkedés megváltozásához vezet. Ez a fajta megközelítés ráadásul az első lépés lehet a mélyen gyökerező traumák feloldásában, amelyek a tudattalanból a tudatosba kerülnek. Ezért nem meglepő, hogy a családállítást nem egyetlen megközelítésként, hanem a terápia során alkalmazott több eszköz egyikeként használják.
