Ez sincs tíz méter, gondolom magamban. Elképesztően kevés, ha a térdig érő szavannafűben két szélesszájú orrszarvú áll veled szemben. El sem akarom képzelni, milyen lehet, amikor egy legfeljebb 3500 kilogrammos állat feléd galoppozik. Teljesen nyugodtnak maradni és mély levegőt venni a jelszó a Rhino Walk során a 20 000 hektáros Ghaub vendégfarmon. Itt sikerült ezeket a hatalmas állatokat sikeresen visszatelepíteni a vadonba. A szélesszájú orrszarvú nemcsak a Föld második legnagyobb szárazföldi emlőse, hanem Namíbia legveszélyeztetettebb állatfaja is. Szarvára Ázsia egyes részein hagyományos gyógyszerként olyan nagy a kereslet, hogy a szigorúan védett orrszarvúakra újra meg újra vadásznak. Ezért kíséri egy őr egész nap a két óriást a bozóton át.
Veszélyeztetett orrszarvúak
Itt a 15 orrszarvú mindegyikének van egy ilyen „őrangyala”, aki megvédi őket a vadállomány pusztítóitól. Ez azonban nem mindig sikerül. „Az utóbbi időben öt állatot veszítettünk el” – meséli Martin Rust farmtulajdonos, aki egész életét az orrszarvúak védelmének szentelte. Családja 1900 óta él Namíbiában, amely akkor még Német Délnyugat-Afrika gyarmat volt.
Ha az óriási országon átutazunk, gyakran találkozunk ilyen európai bevándorlók leszármazottaival. Köztük van Sven Sturm családja is, aki az én roadtripem során sofőr, idegenvezető, védelmező, tolmács, az utazás végén pedig már barát is. Szülei, Barbara és Friedolf 35 évvel ezelőtt vásároltak meg egy csődbe ment állatfarmot Windhoektól három és félórányi dzsipezésre délnyugati irányban.
Vadon farmföld helyett
Azonnal lebontottak minden marhakerítést, a 25 000 hektáros farmföldet a Nam Nau Habitat magánrezervátummá alakították át, és létrehozták a Namib Naukluft Lodge-ot a természetkedvelő látogatók számára. Itt kezdődött túránk Namíbia vadonbeli kincseihez. A kutatók újra meg újra visszatérnek ide, hogy tanulmányozzák a leopárdok, gepárdok és hiénák életét. Számomra a kezdet roppant aranyosan alakul: kíváncsi, magasra nyújtózó szurikáták figyelnek, amikor Svnnel elindulunk a naplementetúrára a Márvány-hegységhez. A narancsszínű esti fényben hamarosan felbukkan a hegyi zebrák nagy csordája, majd egy antilop, két keselyű és egy tucat varacskos disznó. Aztán a bozótosból egy fenséges zsiráf közeledik néhány hónapos kicsinyével. És máris az első lecke a természetmegfigyelés vadonbeli szabályairól: a namíbiai vadállatok nem ismerik a félelmet, sőt, éppen ellenkezőleg. Úgy tűnik, ők is imádják figyelni az embereket. Amikor aztán gyorsan leszáll az éjszaka, a lodge-hoz vezető úton a teljes Tejút és más sziporkázó csillagok ragyognak az újhold sötét égboltján.
Másnap korai ébresztő következik. Még sötét van és hideg, amikor hajnali fél ötkor elindulunk a közeli Namib-sivatag felé, amely mintegy 2000 kilométer hosszan húzódik déltől északig az Atlanti-óceán partja mentén. Itt találhatók a világ leghatalmasabb, akár 380 méter magas homokdűnéi. A legszebb látványt a magasból nyújtják, amit a Namib Sky Balloon Safaris jóvoltából én is élvezhetek. Húsz másik korán kelő áll velem abban az óriási hőlégballon-kosárban, amely lassan a magasba emelkedik. Valaki kissé remeg is, mert a napkelte utáni időszak a leghidegebb az egész nap során. De a homok és kő fantasztikus tájára nyíló körpanoráma több mint jutalom a szemnek és a szívnek.
Ikonikus homokhegyek
Amikor visszatérünk a szilárd talajra, Namíbia talán legikonikusabb tája vár ránk. Míg Sven bemanőverezi a Toyotát a Namib-Naukluft Nemzeti Parkba, az út két oldalán a tavaszi gazellák és sakálok mellett nyársas antilopok, Namíbia címerállatai is vándorolnak. Akár másfél méter hosszú, egyenes szarvukkal még a bátor ragadozók számára is életveszélyesek lehetnek. Amikor hosszú homokos utakon hajtunk, újra örülök, hogy Sven felügyelete alatt állok. „Minél forróbb a homok, annál mélyebbre ásják magukat a kerekek” – meséli. Sok elakadt, egyénileg utazó autóst kellett már kiszabadítaniuk a szorult helyzetéből.
Aztán gyalog indulunk tovább dűnéken át a Deadvlei felé. Namíbia minden egyes könyvét a homoktenger tálalószerű, egyébként üres agyagmedencéjének közepén álló teveakácok jellegzetes csontvázait ábrázoló fotó díszíti. A fák akár 850 évesek is lehetnek, és már mintegy 600 éve elhaltak, amikor Kolumbusz Kristóf még Amerika létezéséről sem tudott. E természeti csodák és a Namib-Naukluft Nemzeti Park egyéb látnivalói után a Toyota Hiluxszal észak felé vesszük az irányt. Az úton a magas porfelhők már messziről jelzik azt a kevés másik autót, amely ugyanezt az utat választja. Amikor megállunk a 755 méter magas Gaub-hágónál, Sven elragadtatva mondja: „Különben csak homok meg kő van itt”. Ma azonban minden más, mert az elmúlt hetek esőzése virágba borította a sivatagot, ami ritka látvány.
A botanikára terelve a szót: Sven kitérőt tesz a sivatag közepén álló Welwitschia felé. Ez egy olyan növény, amelyet 167 évvel ezelőtt fedezett fel az osztrák botanikus és névadó, Friedrich Welwitsch, és nem a szépségéről híres, hanem mert matuzsálemi kort ér meg: egyes példányai akár a 2000 évet is elérhetik, ami egyszerűen hihetetlen. Nem ennyire idős, viszont rendkívül mérges a szarvas vipera, amely közvetlenül egy Welwitschia mellett leselkedik homoklyukából. Sven egy bottal akarja előcsalogatni, de szerencsére nem minden élőlény hallgat rá.
Történelem Swakopmundban
A természet után Swakopmund következik, roadtripünk egyetlen igazi városa, ami teljes környezetváltozást jelent. A németek által 1892-ben alapított település azóta a helyiek legkedveltebb üdülőhelye, tipikus gyarmati építészettel és színes házakkal. Mint a mágnes, úgy vonzza tekintetünket a 300 méter hosszú móló, a tengerparti sétány szíve. A stég elején a magányos, szegény északról érkezett himba nők árulják ékszereiket, és a fotók kedvéért is pózolnak. Itt sétálgat az ember a zord Atlanti-óceán partján, majd betér az egyik menő halétterembe egy finom vacsorára. Swakopmund azt jelenti: a lélek megnyugvása és városnézés. Bár őszintén szólva itt nem minden nap szól a sok látnivalóról, sőt, éppen ellenkezőleg. „Gyakran sűrű köd ül az egész parton” – meséli Sven. Ez a Benguela-áramlat hideg tengervizének köszönhető, amely találkozik a szárazföld feletti meleg levegővel, és az év 200 napján gondoskodik a ködről.
Csontvázak partja
Az észak felé vezető úton Swakopmundból azonban ragyogó napsütés kísér minket a Csontváz-parton, igazi angyalok utaznak velünk. Hatórás menetidővel és szinte 500 kilométerrel ma kell megküzdenünk a leghosszabb egynapi szakasszal. Bal kéz felé homokos utak ágaznak le a part felé a hobbihorgászok számára.
A civilizáció szemmel láthatóan eltűnik, valódi települések már nincsenek itt. Ez a vidék a világtól elszigetelt és magányos. Ezt évszázadokon át tapasztalniuk kellett az itt zátonyra futott tengerészeknek is. Úgy hírlik, 1000 hajó süllyedt el itt, ez a világ legnagyobb hajótemetője. Számos roncs, mint például a Zeila vagy a Dunedin Star, a mai napig igazi tragédiákról tanúskodik. A hajótörötteknek ugyanis csak két választásuk maradt: kiszáradni – vagy a vadállatok által megenni. A Csontváz-part teljesen megérdemli a nevét. Az út szélén újra meg újra hatalmas bálnacsontok hevernek, amelyek szintén itt végezték be sorsukat. Ezzel szemben tele van élettel a Cape Cross Seal Reserve, ahol akár 100 000 medvefóka is hemzseg a földnyelven. Hangos nyüzsgés ez, és az állatok hosszabb megfigyelése orrunknak komoly olfaktorikus kihívást jelent.
Az Ugabmund kaputól kezdődik a Skeleton Coast National Park. Itt csak engedéllyel lehet továbbmenni. Az elején lévő sóutak bírják a 100 km/h-s sebességet is, aztán homokos utak következnek. Valahol megszűnik a mobiltelefon-jel. Möwe Bayben Sven számára is véget ér az út a vezetési tudománya ellenére. Egy Richard által irányított dzsippel vesznek fel minket. A következő 35 kilométert másfél óra alatt tesszük meg. Hol közvetlenül a parton haladunk, hol pedig homokdűnéken át jutunk el a Ship Wreck Lodge-hoz – a „keresztbe-kasul a mezőn” kifejezés erre enyhe túlzás. Namíbia legeldugottabb luxusszállása néhány száz méterre fekszik a tengertől, és tíz stílusos, exkluzív kunyhót kínál a semmi közepén, ráadásul egyedi all-inclusive élményekkel. Így lepi meg minket Richard másnap egy sivatagi szafarival, grillezett ebéddel egy kiszáradt folyómederben. Hatalmas szerencsével ritka sivatagi elefántokat vagy sivatagi oroszlánokat is láthatunk itt, bár ők ezekben a napokban visszahúzódtak a hegyekbe. Mi csak ürmeiket és hiénák, sakálok, meg sülök nyomait fedezzük fel. Ezzel szemben a tiszta, nyüzsgő vadvilág a világhírű Etosha Nemzeti Parkban vár ránk, amely namíbiai roadtripünk következő csúcspontja.
Az odavezető út a Damaraland hegységén át vezet, helyenként az úgynevezett „Vörös Vonal” mentén. Ami a nyelvünkben szállóigévé vált, az egy észak és dél közötti történelmi védőkerítés, amely az állatbetegségek behurcolásának megakadályozását szolgálja. Ezen a vidéken kevés ember él. Namíbia amύgy is a világ egyik legritkábban lakott állama, itt még kevesebb a lakó, csak néhány shopos benzinkút hoz változatosságot, a táj képét pedig nagy vörös termeszdombokkal tűzdelt bozótos szavanna határozza meg. Közeledünk a Galton-kapuhoz, az Etosha Nemzeti Park négy kapujának egyikéhez, amelyek csak napkeltétől napnyugtáig vannak nyitva.
Etosha, az állatok paradicsoma
Namíbia legrégebbi és legjelentősebb, 2,3 millió hektáros védett területének nyugati részét mindössze tíz évvel ezelőtt nyitották meg a turisták és a magánúton utazók előtt. Ez azt jelenti: kevés kemping, kevés lodge, viszonylag kevés látogató, viszont sok állat. Etosha különlegességét az egyedi, hatalmas sóserleg adja, amelynek déli részén egy 348 kilométer hosszú út halad végig – az egyik víznyeltől a másikig, amelyek közül a természetesek mellett mesterségesek is vannak.
Ettől kezdve abszolút elővigyázatosság ajánlott, mert itt a vad, veszélyes állatok az igazi urak. Míg a magánrezervátumokban nem veszik ennyire szigorúan a szabályokat, és még gyalogos szafarikat is kínálnak, a nemzeti parkban szigorúan tilos menet közben kiszállni a dzsipből – kivétel nélkül, bármi történjen is. Útközben csak néhány pihenőhelynél lehet kinyújtóztatni a lábunkat, ahol bizonyos ügyeket is elintézhetünk. A mosdókat egyébként Németország szponzorálta.
A három méter magas kerítések jelzik, hogy itt zajlik az élet. Számokban kifejezve: 2000 elefánttal, 3000 zsiráfgyel, akár 600 oroszlánnal, 16 000 tavaszi gazellával, több mint 12 000 alföldi zebrával, valamint százötven leopárddal és fekete orrszarvúval az Etosha Nemzeti Park az ország legfontosabb védett területe. Aztán láthatunk gnúkat, varacskos disznókat, struccokat, kudukat, impalákat, flamingókat és sok más madárfajt. A vadállatok nem is olyan félősek, kivéve egy gepárdot, amelyből Sven először csak egy mellső mancsot látott egy bokor mögül – 60 méteres távolságból! Én is szívesen birtokolnék ilyen sasszemeket. Amikor a félénk állat hirtelen feláll, és néhány másodpercre megmutatja nemes fejét, én is meglátom. Csak tudni kell, hová kell nézni.
De egyébként az állatoknak igazán semmi modoruk nincs. Így aztán egy nőstény oroszlán percekig zavartalanul sütkérezik a murvás út mellett, egy méterre attól. Csak egy második dzsip, amely arra haladt, volt túl sok neki, mire átballagott az autók között és eltűnt a bozótban. Néhány elefánt, amely több dzsip előtt keresztezi az utat, amúgy sem hagyja magát zavartatni.
Tragédia a Waterbergen
A namíbiai körtúra a Waterberggel folytatódik, amely egy 48 kilométer hosszú lapos hegyhát. Itt mészároltak le brutálisan a németek 122 évvel ezelőtt egy csatában a herero törzs tízezer tagját, ami a 20. század első népirtása volt. A nagy történelmi sebek és a tizenkét törzs nehéz társadalmi szövevénye ellenére valóságos csoda, hogy Namíbia az 1990-es függetlenség óta ilyen békés utat járt be bosszúvágy nélkül.
A roadtrip végén utunk ismét visszavezet ennek a csodálatos országnak a fantasztikus állatvilágához. A 22 000 hektáros, magánkézben lévő Okonjima természetvédelmi terület Windhoektól 220 kilométerre északra található, és a leopárdok birodalma. Ezek a ragadozó macskák szinte az egész országban előfordulnak, de rendkívül félősek. Itt azonban nem: egy esti szafari során a bozóton át tíz méterre tőlünk látunk egy nőstény leopárdot, amint egy gazellát falatozik, mellette pedig vadul verekedik két kölyke.
Negyedóra múlva hirtelen megszólal az idegenvezetőnk adóvevője: „Come, come quickly!” Egy rendkívül ritka tobzoskát találtak. Kíváncsian baktat egy körülbelül egyméteres pikkelyes emlős cipőtől cipőig, miközben mi érdeklődve figyeljük. A tobzoskakövetés gyalog nem olcsó mulatság, de minden namíbiai dollár ezen ősi kinézetű állat kutatását szolgálja.
Bogyók a cseresznyemagok helyett
Sok minden örökre emlékezetes marad számomra erről a 3000 kilométeres namíbiai roadtripről: az állatok és tájak sokfélesége, a találkozások és az élmények. És Sven játéka, amit a bozóttal kapcsolatban tanított nekem. Két barna golyócskával érkezik, az egyiket a szájába veszi, a másikat nekem adja, és felszólítóan mondja: „Aki messzebbre tud köpni.” Már iskolai kirándulásokon is ezt csinálta, a windhoeki Oktoberfesten pedig külön versenyek voltak. Valelyik barátja 20 méteres rekordot tart. Sven azonban jóságosan elárulja nekem, hogy a számban lévő tárgyak nem cseresznyemagok, hanem tavaszi gazella vagy impala bogyói. Hogy végül hogyan végződött a játék, azt most inkább az Ön képzeletére bízom.
Lodge-ok & hotelek a roadtrip mentén
- Namib Naukluft Lodge: A windhoeki De Vagabond panzióhoz hasonlóan ez a namíbiai sivatagban található lodge is a német származású Sturm család tulajdonában van. A 30 szobából lenyűgöző természeti tájra nyílik kilátás, és a 25 000 hektáros rezervátumon átvezető szafarik során a szabad természetben élvezhetjük a zsiráfokat & társaikat.
- Hansa Hotel: A tengerparti Swakopmund városa Namíbia legnépszerűbb tengerparti üdülőhelye, rengeteg német múlttal. Ez még ma is erősen érezhető a Hansa Hotelben, a város legrégibb szállodájában. 62 kényelmes szobát, éttermat és bárt kínál. Ott feltétlenül érdemes megkóstolni a klasszikus Hansa kávét, amely a helyi Amarula likőrrel ízesített, az asztalnál flambírozott specialitás.
- Shipwreck Lodge: Elrejtettebb luxusszállást az egész Namíbiában nem találni: a Natural Selection lodge-a a magányos Skeleton Coast felől csak saját transzferrel és mintegy 35 sivatagi kilométer megtételével érhető el. A látogatókat tíz exkluzív, stílusos kunyhó várja a semmi közepén, rendhagyó építészeti megoldásokkal. Minden tevékenység benne van a – borsos – árban, a tengerparti ebédtől a fantasztikus környezetbe tett kirándulásokig.
- Grootberg Lodge: Az északi Damaralandban ez a jelszó: a kilátás mindennél fontosabb. Az Etendeka-fennsík meredek szikláinál nem lehet betelni az alatta elterülő Klip River Valley látványával. Itt saját faházakban lakhatunk –
16 darab van belőlük, közvetlenül a letörés szélére építve. - Hobatere Lodge: Ez a vadonbeli oázis az Etosha Nemzeti Park nyugati bejáratánál lévő Galton-kapu közelében a régió közösségének tulajdonában van. Ennek köszönhetően a nyereség közvetlenül a helyi közösséget támogatja. A sok vadállat közül kiemelkedik a ritka Hartmann-hegyi zebra. A normál szállások mellett a Hobatere egy eldugott lombházat is kínál.
- Okaukuejo Resort: Az Etosha Nemzeti Park három lodge-a közül az Okaukuejo a legrégebbi és legismertebb pihenőtábor. Kiemelkedő látnivalója az éjszaka kivilágított itatóhely, ahol gyakran láthatók elefántok, orrszarvúak, zebrák és nagymacskák. Az 1897-ben katonai és rendőrségi állomásként alapított Okaukuejo ma egyébként a legteljesebb infrastruktúrát kínálja az utazók számára.
- Mushara Lodge: Nyolc kilométerre keletre az Etosha Nemzeti Parktól található a Mushara lodge-dzsal, bush camppel és outposttal. A főépület és tizenkét stílusos faház ötvözi a namíbiai hagyományt a kortárs művészettel. Váltakozva étkezhetünk stílusosan az étteremben, vagy főzhetnek a szabadban egy kerti parti alkalmával. Aláfestésként néha felordít egy oroszlán a szomszédságban.
- Ghaub Guest Farm: A zord Otavi-hegységben 1895-ben német missziós állomást alapítottak. Később farmmá alakították át, a Ghaub ma egy egészen különleges vendégfarm. Itt a történelmi gyökerek láttán még mindig intenzíven érezni az ország történelmét, és a természetvédelmi terület közepén élvezni lehet az egyedülálló növény- és állatvilágot. A jelenlegi tulajdonos, a Rust család teljes egészében az orrszarvúak védelmének szentelte magát, amelyekhez a szabad vadonban rhino drive-val vagy túrával néhány méterre is közel lehet kerülni.
- Waterberg Plateau Lodge: Ez a lodge szintén a Rust család tulajdonában van. A Waterberg Namíbia egyik leginkább történelmi helyszíne, ahol a hererók elleni döntő csata zajlott. A
50 kilométer hosszú lapos hegyhát szintje alatt elhelyezkedő nyolc faház saját merülőmedencével különleges panorámás elhelyezkedést kínál. - Okonjima Bush Camp: Aki szinte teljes biztonsággal szeretne leopárdokat látni, az látogasson el a Windhoek és Etosha közötti Okonjima Nature Reserve-be. A kempingek és a Plains Camp mellett a luxus Bush Camp legmagasabb szintű tartózkodást ígér. A vendégekkel a 22 000 hektáros magánrezervátumon át tett szafarik bevételei a Hanssen család AfriCat Alapítványán keresztül a veszélyeztetett vadállatok – mint például a rendkívül ritka tobzoska – védelmét és kutatását szolgálják.
Fő tipp: „Sturm Brothers”
74 évvel ezelőtt a Kai, Jan és Sven Sturm testvérhármas nagyapja Németországból Namíbiába költözött, szüleik pedig egy kicsi, de kiváló turisztikai vállalkozást építettek fel itt. A windhoeki székhelyű African Extravaganza családi vállalkozás sokéves szakértelmet és egyedi tervezést kínál az utazóknak. Utazásszervezőként nemcsak Namíbia, hanem egész Dél-Afrika szakértői is. A szakemberek road trip útvonalakat állítanak össze és kiválasztják az ideális szálláshelyeket.
Emellett az African Extravaganza tapasztalt sofőröket és idegenvezetőket is biztosít, élén Sven Sturmmal (32), aki nagy hely-, állat- és növényismerettel hozza közelebb az utazókhoz Namíbiát és szomszédos országait, és még a legvadabb földutakon is biztonságosan navigál. Szintén családi tulajdonban van a Namib Naukluft Lodge, amelyet egy 1991-ben vásárolt farmterületen építettek, és amelyet ma Kai Sturm vezet. Végül, de nem utolsósorban, Jan testvér ezekben a napokban nyit meg egy éttermet Windhoekban, bemutatva, milyen kulináris élvezeteket kínál a német gyökerekkel rendelkező namíbiai vendégszeretet.
A sajtóútat a Namíbiai Idegenforgalmi Hivatal támogatta.